2016.11.17.

10°C alatt Red-del

Ősz végén járunk, mikor a hőmérséklet éjszaka akár mínuszba is átléphet. Ilyenkor tavainkban lelassul az élet, letisztulnak vizeink, a halak kapókedve pedig alább hagy. A nappalok rövidülnek, később világosodik, és korábban sötétedik.  Számomra ebben az időszakban a kapások száma átértékelődik, persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy lehetetlen, vagy nagyon nehéz halat fogni, de mégsem olyan egyszerű, mint tavasszal, vagy nyáron a melegebb időkben. Annak érdekében, hogy ebben a hideg, jócskán őszi időben a legtöbbet tudjam kihozni horgászataimból, mindenképp próbálok olyan csalit és végszereléket használni, amivel ez sikerülhet.001002

Ha már a csalinál tartunk, számomra ez a hideg időszak egyenlő a The One-Red szériával. Ez az édes-fűszeres íz világ és a termékcsaládot alkotó természetes adalékanyagok eleget bizonyítottak számomra. Egy kicsit bővebben a Red széria összetételéről, hogy miért is működik jól a hidegebb vizekben.  A magas fehérjetartalmú, szénhidrátokkal dúsított csali, egy tejfehérjés-hallisztes alapból készül. Magas minőségű folyékony attraktorokat és Haith’s Robin Red-et tartalmaz, emellett nem található benne mesterséges színezőanyag.  A fekete bors jól kiemeli a fűszeres íz világát, amelyhez társul a gyümölcsös háttér íz. Ezek az összetevők nagyon jól működnek együtt, egy igazán jól eltalált csaliról van szó, amit személy szerint nagyon kedvelek. Oldódó változatban használom ebben az időszakban, mivel a hideg vízben akár 4-6 órát is kibír, vízhőfoktól függően. Ilyenkor szeretek kisebb méretű csalikat használ, akár szimplán csak egy pop-upot, vagy a nagyobb, 20mm feletti bojlikat megfaragva. Mostani horgászatomon szintén a Red szériából használtam Groundbait-et és Groundbait Mixer-t, amit apró pelletekkel és magmixxel egészítettem ki.

01

0203

Ha nem szeretnék etetőanyagot használni, nagyon jó csalogató anyag lehet a kész PVA hurka, mely a csalink mellet szétoldódva plusz esélyt jelent. A csomagban 30db PVA hurka mellet még találunk egy 100ml Amino folyadékot, ami természetesen PVA barát. Ez a folyadék magas Amino-t tartalmaz, ami jól oldódik és terül a vízben.0405006

Plusz fogósságot érhetünk el, ha dippelünk. A Red One Amino dip szintén PVA barát, bátran dippelhejük vele a csalinkat és a mellé akasztott PVA hurkát. Attol sem kell félnünk, hogy vízbeérést követően egyből lekerül a csalinkról a dipp, ugyanis sűrű anyagszerkezetének köszönhetően, körbeveszi csalinkat, ami szépen lassan elkezd terülni a mederfenéken.

06 08 09 010

Legtöbbször ezekkel a csalikkal és csali kombinációkkal indulok neki egy hideg őszi, vagy akár téli horgászatnak. Ezek a horgászatok számomra a kikapcsolódásról, a természetben töltött időről szólnak. Az már csak hab a tortán, ha a parton töltött idő alatt sikerül becsapnom pár szép pontyot.

Írta: Paál Norbert

Fotók: Ács József, Paál Norbert