Baconbe göngyölt sajtos harcsafelfújt

Hozzávalók:

Egy őzgerinc formához:

  • 60 dkg afrikai harcsafilé
  • 40 dkg szeletelt bacon
  • 10 dkg füstölt sajt
  • 15 dkg trappista sajt
  • 3 db tojás
  • 2 dl tejföl
  • 3 ek. liszt
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 1 csokor snidling
  • ½ fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bors

Elkészítés:

Az őzgerincformát a szeletelt baconnel kibéleljük, úgy hogy a belső és a külső szélén is túllógjon. A halfilét kisebb kockákra vágjuk, sóval, borssal meghintjük. Egy tálba beleütjük a tojásokat, hozzáadjuk a tejfölt, az apróra vágott petrezselyemzöldet, snidlinget, reszelt hagymát, fokhagymát, sót, borsot, majd simára keverjük. Ezután hozzáadjuk a reszelt sajtokat és a lisztet, amit újra simára keverünk. Végül hozzáadjuk a felkockázott halfilét. A masszát a formában lévő baconre kanalazzuk, majd ráhajtogatjuk a sütőforma két szélén túllógó bacont. Előmelegített sütőbe tesszük, 180°C  kb. 50 percig sütjük. Ezután a sütőből kivesszük, majd óvatos mozdulattal átfordítjuk egy sütőpapírral bélelt tepsire és 10 percre visszatesszük a sütőbe, hogy a felülre kerülő bacon is szép pirosra süljön. Tálalás előtt egy órát hűlni hagyjuk, majd szeleteljük, és ízlés szerinti körettel kínáljuk.

Jó étvágyat kívánunk!