Bordírozott fürj Zsuzsi salátával

A megtisztított és besózott fürjeket füstölt szalonna szeletekbe burkoljuk.

A belsejébe egy megmosott fürj tojást és 2-3 db fokhagyma gerezdet teszünk. Az így előkészített fürjeket tepsibe rakjuk, kevés vizet öntünk alá és szurokfű ágakat teszünk mellé. Kb 160 fokos sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük.

A fejes salátát megmossuk és egy tálba beletépkedjük, a megmosott sampion gombákat szeleteljük picit sózzuk ízlés szerint fehér borssal meghintjük és citrom levével jól meglocsoljuk. Szár zellert megkaparjuk / így jobban kijön az illata, és a szálkás héját eltávolítjuk/majd ezt is apróra vágjuk.

Miután megsültek, a fürjek belsejéből kiszedjük a fokhagymát, és villával összetörve  kefirhez keverjük / ebből lesz az öntet a salátára /. A fürj tojásokat megpucoljuk és négybe vágva majd a salátához keverjük. A tálban lévő tépett salátához adjuk a gombát, szárzellert, fürj tojásokat és a Subás tojás által készített céklás vörösborecetben pácolt tojásokból is egy keveset, kb 3-4 db-ot, amit úgyszintén négybe vágunk.

Egy kevés páclevet is adhatunk a salátánkhoz.

Tálalás: Tálra halmozzuk a salátát, amit sült fokhagymás kefirrel meglocsolunk, tetejére négybe vágott pácolt fürjtojásokat tehetünk.

Mellé helyezzük a szalonnába burkolt fürjeket, díszíteni ehető virágokkal ..árvácska,hibiszkusz..lehet például

Jó étvágyat!