The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

Fogós tapasztalatok

Rengeteg érdekes tapasztalatot hozhat a horgászat így a pergetés is. Az eredményesség sokszor annak köszönhető, hogy a megtapasztaltakat újra és újra hasznosítani próbáljuk. Érdekes, talán másoknak is tanulságos esetek, emlékezetes fogások velem is történtek az év során. Néhányat szeretnék is felemlíteni, valami hasznosítható tanulság mindegyikből leszűrhető.…

A csukák falánksága, támadó kedve, néha nem ismer határokat. Előfordul, hogy egymás után nagyon sokszor becsaphatjuk ugyanazokat a halakat. Nemrég egy öreg dunai holtág romos stégjéről pergettem. Talán az ötödik dobásnál tartottam, amikor a stég jobb oldalánál kaptam egy rávágást. Még a kisebb örvényt is láttam, amint az üres bevágás után elfordult, elugrott a villantó mögül a hal. A villogó, de könnyed, lassú mozgású kanál három méterre járt a stég lábától, amikor rádurrantott a csuka. Talán visszajön, hiszen teljesen üresen suhant a bevágásom – gondoltam. Ismét dobtam, vagy inkább csak kipöccintettem a vasat. Billegve, lassan táncolva közeledett a kanál és éppen az előző helyen járt, amikor ismét egy rövid, de kemény kis ütés jelezte a támadót. A mindenit, megint csak egy koppanás – mérgelődhettem, mert ismét üresen suhant a bevágás. Biztos kicsi még a koma – nyugtattam magam, de azért bosszantott, hogy ügyetlen vagyok. Vártam kicsit, majd újra táncoltattam a villantót. Dobtam jó néhányat, de nem volt több rávágásom. Ekkor arra gondoltam, biztosan kiismerte, hogy a tíz centis támolygó villantó nem elejthető táplálék a számára. Feltettem a kapocsba egy egészen más mozgású, más méretű műcsalit és újra dobtam. Amikor a kérdéses területre értem, biztosan kissé felszaladt a pulzusom száma és nem is véletlenül. Ping! – pendült ismét élesen a rávágás, és ezúttal már megült a csukesz szájában a horog. A kis agresszív támadó csupán csak siheder legényke volt. Ennek ellenére, vagy tán éppen ezért, tíz perc alatt háromszor is megrohamozta a villantókat. Előfordul ez a nagyokkal is, jó, ha ezt mindig szem előtt tartjuk.

Hasonlóan jártam egy kicsivel később, Tomi barátom társaságában is. Számomra teljesen ismeretlen helyen pergettünk csukára, barátom állította, hogy akadnak csukák a vízben. Fogni sokáig nem tudtunk, de én ekkor észrevettem egy kis loccsanás félét teljesen a part szélén. Az első dobásomat egy kis örvénnyel, egy kis rámozdulásos vízmozgással reagálta le a hal.  Ez pedig csuka lehetett, vagy inkább még csak csukácska, egyelőre nem megyek innen tovább – jelentettem ki és a műcsalit csaknem kidobtam a partra. A rablásszerű loccsanás helyét tucatnyi alkalommal, sokadik villantóval és gumival fésültem át immár, mikor végre pendült a zsinór és egy kisebb csuka menekült befelé a meder irányába. Megfogtam, lefotóztuk és elengedtük, de az utat megmutatta, mert innentől még inkább a parton keresődtem. Percekkel később már a második csukám ugrott rá egy bevált plasztikra. Tamás csak mosolygott, amikor a parttal párhuzamosan, de a nádtól, füvektől, kis gyökerektől arasznyi távolságra, csak botvégről lelógattam, pöcögtettem a gumit. Azonban gyorsan elkomolyodott, sőt hitetlenkedett, amikor nagy csobbanással kettő kiló körüli csuka vetődött a plasztikra. Meg is fogtuk, pontosabban a kifárasztott halat Tomi kézzel megfogta, de az fotózás előtt elmenekült, kiugrott a kezéből. Sebaj, úgy is elengedtük volna – vigasztaltam. Azt azonban ő is megjegyezte, hogy érdemes a krokikat nagyon a partszélben, változatos műcsalikkal is keresni.

Egyik őszi napon rettenetesen nehezen birkóztunk a dunai balinokkal. Eszembe jutott, hogy néha az érdekes színek alkalmazása kisegített a jó látású őnök horgászata közben. A piros nem csak csukás szín, néha itt is nyerő lehet – mondtam a cimborámnak és az alkonyodó időben piros balincsemegékre váltottunk. Véletlen lehetett? Nem tudhatom biztosra a választ, de két balint is foghattam egymás után. Cimborám piros balin ólmára is tüstént kíváncsiak lettek az őnök, míg a hosszabb, rövidebb előkén húzott fehér legyei ekkor is eredménytelenek maradtak. Pedig máskor inkább azt szokták támadni a balinok. A balinozások gyors tempója mellett a szín nem szokott a legfontosabb tényező lenni. Ezüstös, vagy fém színű, gyakran pedig a fehér az, ami általában meghozza a kapást. Persze az őnöknek is vannak finnyásabb pillanatai, ilyenkor muszáj a furfangokhoz vagy inkább a színekhez is nyúlni. A mi őszi példánk, mint már máskor is, most is bizonyították akár a piros is nyerő szín lehet.

A színek mellett a balin pergetésekor a műcsalik formái is jelentős szerepet kapnak. Ha wobblereket alkalmazunk, gyakran a duci testek adják a legjobb eredményt. Pedig a snecikre, a legjellemzőbb balintáplálékra ezek egyáltalán nem hasonlítanak. Általában a karcsú, vékonyabb formájú, gyorsan húzható műcsalik a köztudottan balinosak. Én a vaskosabb formákat is előszeretettel használom. Ezek nagyobb vizet fognak, erőteljes ellenállással veretnek, szinte zúgnak a vízben. Lehet, hogy egy nagy bogárra is hasonlítanak, vagy talán a nagyobb testű kishal menekülését festik a vízben? Mindegy, a lényeg, hogy a fogós tapasztalataink miatt gyakran akasztom őket is a kapocsba. Az idei balinozások többnyire miattuk voltak emlékezetesek. Más formákkal versenyeztetve szinte mindig ők nyerték a wobbleres kategória legeredményesebbje címet.

A megtévesztő küllemű és a megtévesztő mozgású műcsali a jó szemű, óvatos halunk, a domolykó pergetésénél is fontossá válik. Számtalanszor tapasztaljuk amint nagyon rafináltan csak követi a különféle műcsalikat, alaposan megnézi őket, majd az utolsó métereken visszafordul és eltűnik. A gyakran nagyon tiszta vizű életterében ezt sokszor jól megfigyelhetjük. Én idén, a kora ősszel kétszer is kirándultam Lajos barátommal a Drávára. Ez a kanyargós, vadregényes folyó nem könnyű pergető pálya. Lajos is régóta, szakértelemmel vallatja, de én is nagyon szeretek itt pergetni. Számtalan természetes tartás szolgál haltanyaként, minden kanyar után újabb mederarculat következik. Haladni a folyás segítségével, némi evezős irányítással lehetséges, közben persze centiméteres pontosságú dobásokkal illik keresni a domikat.

Legutóbb is így tettünk. Én fogtam az evezőt és persze a finom pergető szerelést is. Alig-alig dobtam, inkább csak eveztem, csorogtunk, irányítgattam a csónakot. Mikor optimálisan haladtunk, társam általában teljesen a parti bokrok alá tudta pöccintgetni a műcsaliját. Néha a szemünk láttára vágott oda körömvillantójára egy-egy buksi fejű. Lajos mindent használt, de wobblereket nem. Némiképpen csodálkozott is, hogy én pedig csak wobblerekkel pergettem. Nézd, csak úgy zúg, milyen színesen, figyelemfelkeltően veret a vízben – mutogattam a komának néhány kitapasztalt, fogós darabomat. Egy kis idő múltával kemény ütések, hatalmas behörpölések bizonyították, jól választottam műcsalit. Én is hamar elcsíptem az első, harcias támadókat. A tiszta vízben csak úgy aranylott védekező testük, szájuk szélén ott színesedett, később ott villogott a jó mozgású wobbler.

Ugyanis eleinte egy zöldes tónusú, később, amint leestek a fények, már egy ezüstösebb színezésű darabbal pergettem. Alkonyat előtt már inkább az utóbbiakkal sikerült túljárni az eszükön. Ez sem volt persze véletlen, főként a tapasztalataimon alapult a kis műcsalik megválasztása. Így lehettek számomra is fogósak, eredményesek a domolykós pergetésünk pillanatai is. Érdemes hát mindig elraktározni a „fogós” tapasztalatokat. Legyen miben kutakodnunk, amikor nagyon hallgatnak a halak. Az sem baj, ha a kis wobblerünknek élethű szeme van, mert a domolykó szeme tényleg nagyon jó. Minden aprósággal igyekeznünk kell túljárni az eszén. Előbb koppanhat majd a rávágás, mert végül is ezért pergetünk.

Írta és fényképezte: Bokor Károly