The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

Fókuszban a horgászat – Az Ebro folyó meghódítása III.

A két napos Ebroi pontyozást követően rendkívüli izgalommal vártuk túránk utolsó napját, melyet horgászattal tölthettünk. Egyrészt azért, mert a többiek már az előző 24 órában szép bajszosokat fogtak a kanyargó folyóból, másrészt pedig azért, mert mindegyikünk szerette volna megtapasztalni az Ebroi harcsák erejét. A reggel minden esetben szendvicsek készítésével telt, ami után autóba ültünk, és néhány perc után már a parton találtuk magunkat. Fontos, hogy az egész napos horgászat alatt legyen nálunk megfelelő mennyiségű élelem és folyadék, mert a sokszor erős szél és napsütés igen megviseli a szervezetünket. Paul a reggeli elmaradhatatlan kávéval kezdte, majd az etetés után precízen behúztuk a nagyméretű pelletcsokorral csalizott horgokat. Jó jel volt, hogy már a kezdő alapozó etetésnél is szép halakat láttunk a radar kijelzőjén. Az etetés egyébként kizárólag olajos pelletekből állt, amiből körülbelül 5 kg-nyi került be a vízbe, nagyobb területen szétszórva.

0

1

Alig telt el egy röpke félóra, máris “csengettek”! A kemény harcsázó bot spicce bebólintott, a rajta lévő csengő pedig gyönyörűen jelezte, hogy “munka” van. Józsi kemény bevágása után megkezdte küzdelmét a nap első harcsájával. Igaz, hogy rövid időn belül kiderült, hogy egy kisebb 10-15 kg közötti példánnyal van dolgunk, de mégis örültünk, ugyanis igen gyorsan megvolt az első fogásunk. Ahogyan az előző két napon, itt sem volt mindenkinek saját botja, hanem csapatként játszottunk. Azaz felállítottuk a sorrendet, és minden kapásnál váltottuk egymást. Józsi után Ákos volt a soron következő, ő szintén egy kölyökharcsát segített partra. Alig pár perc telt el az apróság visszaengedés után, nekem is megérkezett az első Ebroi harcsám, ami már közel volt a 30 kg-hoz. Egészen pontosan 29 kg-ot mutatott mérleg.

2

7

7-1

8

Már ez a példány is igen komolyan küzdött,  így mint kezdő Ebrói horgász, kíváncsian vártam, hogy mivel akaszkodhatunk még össze az elkövetkező órákban. Hozzáteszem, hogy a három harcsánk megfogás alig másfél órán belül történt. Ez egyrészt bizonyítja a jó helyválasztás, másrészt a folyó nem hétköznapi harcsaállományát. Innentől pedig felpörögtek az események, ugyanis a harcsázó botok mellett bedobott két pontyozó is folyamatosan munkában volt. Ákos egy közel 13-as potykát fárasztott, miközben Ádi a harcsázó pálcával küzdött egy komolyabbnak ígérkező példánnyal. Nem tévedtünk, mert délelőtti órák legnagyobb harcsáját sikerült partra húznunk. Ez a példány már megmutatta, hogy milyen is az, amikor egy hatalmas nagybajszú igazán küzd. A közel fél órás fárasztás végén nagy izgalommal mérlegeltük a halat, végül kereken 50-kg ot mutatott a Reuben Heaton. Egyre jobb, szinte egyszerre mondtuk ki ezt a mondatot!

3

4

5

Nos, valóban nem volt megállás, mert a következő kapás a harcsa visszaengedése közben ért minket. Ezúttal a pontyozó boton lévő szereléket húzta el egy Ebrói harcos. A 10 kg feletti sodrófa ponty után a másik pontyozóbot is elsült. A bevágás után megállt a bot Józsi kezében, majd elemi erővel fogyott a fonott zsinór a nyeletőfékes orsó dobjáról. A fonottra természetesen azért volt szükség, mert pontyozás közben is gyakran akaszthatunk harcsát, és annak érdekében, hogy esélyünk legyen, elengedhetetlen a szövött főzsinór használata. A hal erejéből ítélve Józsi első gondolta egy 30-40 kg közötti harcsa volt, de miután a partközelben csónak alá menekült ismeretlen ellenfelünk, bevillant a kép: talán egy nagyobb ponty küzdhet a horog végén! Még közel negyed órán keresztül tartott a fárasztás, amikor a hal a part menti bemosás alá menekült a hal. Itt egy kis ideig veszélyben volt  a zsinór, de végül sikerült kifordítani onnan. Ekkor még mindig nem láttuk a horog végén küzdő példányt, de már nem voltak olyan erőteljes megugrásai, így láttuk, hogy hamarosan a végéhez ér a közdelem. A szákkal a vízbe álltam, majd amikor megpillantottuk a pikkelyes pontyot, Józsi a merítőbe húzta a nem mindennapi példányt.

Összenéztünk, és a tekintetünk mindent elárult. Ez bizony közel lesz a 20 kg-hoz. A szákolás pillanatában még “nem tűnt ekkorának”, de a matracra emeléskor már érezhető volt a komoly súly. A ponty 1 szem 20 mm-es olajos hengerre csábult el, és az etetésre is mindössze pár szem pellet került. Érdekes volt, hogy ezekkel a botokkal kizárólag pontyokat fogtunk, holott a csali megegyező volt a harcsás szerelékek mellett felkínáltakkal. Az eltérés a horog méretében illetve abban volt, hogy a horog mellett egy, vagy harcsás szerelékek esetében két-három pelletet helyeztünk el. A gyönyörű potyka az ívás nyomait viselte, de hosszúkás teste mellé megdöbbentő szélesség párosult. A mérlegelés során nagyon szurkoltunk a mutatónak, ami végül kereken 19 kg-nál állt meg.

6

9

Igazság szerint örömünk felhőtlen volt, hiszen éppen hogy delet ütött az óra, több harcsa mellett már egy közel 20 kg-os tőponty is a zsákmányunk volt. Természetesen egy gyors fotó után szépen visszacsúsztattuk a vízbe, majd a kinn lévő botok is helyükre kerültek. A két pontyos és 4 harcsás pálca katonásan állt, mi pedig vártuk a következő jelentkezőt. Időközben Paul egy jó kávét készített a szép fogás örömére. (hozzáteszem, hogy másfél óránként melegítette a vizet és készítette a kávét… : )) Úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy elsősorban harcsákat szerettünk volna fogni, a két pontyozóbot bevetése sem volt mellékes. Mert azért valljuk be, egy ekkora ponty kifogása az Ebro folyóból igazán felemelő élmény lehet mindenkinek. Emlékszem, hogy 6-8 évvel korábban az újságokban megjelent cikkek alapján még a 9-10 kg-os átlagsúly volt jellemző a folyóra, most pedig már közel járunk a 14-15 kg-hoz. A legtöbb kifogott pontyunk az előző napokban 12-13 kg közötti volt, de azért egy közel 15-ös is tiszteletét tette, nem beszélve a mostani 19 kg-osról. Azaz a pontyok szépen növekednek, és mivel kötelező őket visszaengedni, én úgy gondolom, hogy hamarosan Európa egyik legjobb pontyos vize lesz, elsősorban azért, mert egyedülállóan nagy mennyiségű ponty él itt. Visszatérve a horgászathoz, már ekkor elégedettek voltunk a mai nappal, de ezután még sokunknak emlékezetes órák következtek, amik valóban minden képzeletet felülmúltak…

Folytatása következik…

Írta: Csákány Attila

Fényképezte: Ács József, Csákány Attila, Mentes Mátyás