Galuskás halászlé (Illés Gáborral)

A halszeleteken kívül, – amit majd a kész lébe teszünk – feltesszük a halat főzni a 4 fej hagymával! Maradhat a hagyma egészben! Hozzá adjuk az 5 gereszd fokhagymát is! Ezt legalább két órán keresztűl főzzük. Akkor jó, ha a hús leválik a csontról! Közben a halszeleteket besózzuk, és állni hagyjuk.  A megfőtt alaplevet hagyjuk kihűlni, majd a húst kézzel leszedjük a csontról! Az egészet leturmixoljuk és félretesszük. A 20 dkg filézett halhúst a petrezselyemmel együtt ledaráljuk, sózzuk borsozzuk, és hozzá keverünk egy egész tojást! Zsemlemorzsát szórunk rá, hogy az állaga formázható legyen!

A leturmixolt alaplevet feltesszük főni, de közben sóval, pirospaprikával ízesítjük. Mintegy 20 percnyi főzést követően, hozzá adjuk a halszeleteket, a szárított pirospaprikát, (ha nem nyomjuk szét nem lesz erős…) és a kézzel megformázott galuskát! Melegen tálaljuk! ha valaki úgy szereti, főzhetünk bele gyufatésztát is!

Hozzávalók 4 személyre:

– 1.5 kg ponty

– 20 dk filézett ponty

– 10 dg ikra

– 4 fej föröshagyma

– 5 gereszd fokhagyma

– 1 db tojás

– Ízlés szerint szárított pirospaprika

– Zsemlemorzsa

– Friss petrezselyem

– só

– pirospaprika