The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

Sikeres Sporthorgász májusi számából

Nagy pontyok nagy távolságról

Ebben az írásban a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Ohati III. számú tavára invitálom az érdeklődőket, és itt kívánom bemutatni Vladika Sándor horgászbarátommal közösen a nagytávolságú feederhorgászat fortélyait. Sándor a Haldorádó és By Döme termékek Ukrajnában élő teszthorgásza. Nem először horgászunk együtt, sőt, volt már közös filmünk is, amit Sándor hazájában, Prylbychiben forgattunk. (Döme Gábor)

 

Tokaji pontyparádé

Évek óta tervezek egy horgászatot a nagy pontyairól híres Kovács-tóra. A Tokaji hegy lábánál elterülő 9 hektár vízterületű tó mindössze hat horgászhellyel rendelkezik, és rendkívüli halállományának köszönhetően méltán népszerű a pontyhorgászok körében. A kevés hely előnye, hogy viszonylag nagy, 1,5 hektárnyi vízfelület terül el minden egyes stég előtt. A hátránya viszont az, hogy a kiszemelt horgászhelyet jóval a peca előtt le kell foglalni. (Jankovich Krisztián)

 

Tomboló ragadozók

A nagyobb testű keszegek ívását felváltja a küszök násza, melyek nagy csapatokban keresik fel a vízbe logó, bojtos gyökérhalmokat, ahova az ikrájukat szeretnék lerakni. Természetesen ez mágnesként idevonzza a ragadozókat is, melyek már nekünk, pergető horgászoknak is megcsiklandozzák az ingerküszöbünket. Aztán észre sem vesszük, hogy mi is hiénákká, őrjöngő farkasokká válunk, és egymás után ejtjük zsákmányul a szebbnél szebb ragadozókat. Ki ne áhítaná, hogy minden dobását elüsse egy-egy pompás fenevad, és perecben hajbókoló bottal tizedelgesse a nagy tömegben, hangos fröcsögéssel őrjöngő, tomboló ragadozókat. Ami a legszebb a küszívás idején, hogy ez mindig megtörténik, minden évben részévé válunk ennek az izgalmas forgatagnak, és unásig fárasztgatjuk a pompás halakat. (Oláh Csaba)

 

A tanítvány túlszárnyalja mesterét 1. rész

Minden ember életében a munkája, hobbija gyakorlása során adódnak példaképek. Nincs ez másként nálam sem. Azonban arra álmomban sem mertem gondolni, hogy jelenlegi horgásztársam – Andrási Attila – az elmúlt 12 év publikálásaim, illetve horgászfilmek, (melyeknek aktív részese voltam) alapján engem választ példaképének. Az pedig, hogy ő fog nekem a kapitális fogásaival meglepetéseket okozni, olyan helyzetekben, ahol én alul maradok – ez maga a beteljesülés. Attila jó tanuló volt, jelesre vizsgázott! (Nagy Csaba)

 

Spanyol földön

Kis túlzással azt is írhatnám, Fortalenybe hazajár a Colmic Team, hiszen már hagyományosan az aktuális versenyév első felkészülési állomásának tekintik az Iberian Masters nemzetközi horgászversenyt. Az idén 15 országból érkeztek a versenyzők. A házigazda spanyolok mellett nagy számban voltak jelen az olasz Colmic Team kiválóságai, de ugyanezt elmondhatjuk a világ élvonalába tartozó többi versenyzőről is. Aki még nem vett részt ezen a versenyen, annak szokatlan lehet a nagy érdeklődés, de ismerve a szervezők szívélyességét, nagyvonalúságát, az izgalmas helyszínt és a kiszámíthatatlan időjárást, érthető a felfokozott érdeklődés. (Zákonyi Botond)

 

Indul a harcsahorgászok szezonja

Időnként visszahűlnek még a vizek, és vissza-visszatérnek a vermelőkbe és környékükre, de amikor eljön az intenzívebb felmelegedés, már csak néhány egyed marad ezek környékén. Idén már március közepén lehetett hallani szép fogásokról, mert adott területeken a víz hőmérséklete elérte a 8-9 Celsius-fokot is. Az a harcsahorgász, aki veszi a fáradságot, és a fagyok beállta előtt megkeresi és feltérképezi ezeket a helyeket, kiváló fogási eredményeket érhet el a tavaszi hónapokban. Az adott területeket érdemes mindig szemmel tartani ebben az időszakban, mert a vermelés elhagyása akár egy-két nap alatt is lezajlódhat. (Czimmermann Gábor)

 

A felelős halfogás

A közösségi média elterjedésével egyre több horgászt ismerhetünk meg. Ennek oka az is, hogy manapság már egyszerűen megoszthatjuk a fogásainkat barátainkkal, ismerőseinkkel vagy akár az egész világgal. Szűk körben persze érkezhetnek a képek, amit nem teszünk nyilvánossá, azonban abban a pillanatban, amikor nyilvánosak lesznek ezek a fotók vagy akár videók, óriási felelősség hárul ránk, fotót, írást vagy videót közzétevő horgászokra. (Lukácsi Béla)

 

Pontyok „karnyújtásnyira”

A helyválasztás jó döntésnek bizonyult, a nagy hullámok ellenére sikerült észrevenni néhány buborékot, ami arról árulkodott, hogy a mélyben „valakik” táplálékot keresnek. Ennek köszönhetően a túlfolyó környéki rész és a jobb oldali nádfal előtti egy-két méter adta a legszebb és legnagyobb halakat. Az alapozó etetést sem volt nehéz elvégezni a rövid távolság miatt, és a szerelék bedobása sem volt ördöngös dolog.

dav