2022.08.08.

Magyar címvédés az Ifjúsági Horgász Világbajnokságon!

Idén a Szlovéniában, Radece térségében a Száva folyón került megrendezésre az összevont, XXVI. U15, XXXV. U20 és XIV. U25 Ifjúsági Világbajnokság, amely augusztus 8-án, vasárnap ért véget. A tavalyi nagy sikereket hozó, hazai rendezésű világbajnokság után megalapozott reményekkel utaztak ki a nemzeti válogatottak, s végül az U20-as korosztály fiataljainak sikerült is a címvédés, tovább öregbítve a magyar horgászsport jó hírét szerte a világban.

A 20 év alattiak utánpótlás kategóriájában kiemelkedően eredményes versenyzéssel újra világbajnoki győztes a magyar válogatott, 32 ponttal. A csapat tagjai: ifj. Szénási Béla kapitány, Pocsai Márk másodkapitány, Szénási Béla csapatvezető, Nagy Hunor, Smányi Szabolcs, Skaliczki Ábel, Vidó Roland, Zsiga Levente,Nagy Olivér versenyzők, Nagy András, Vidó Ferenc, Gyulai Ferenc, Smányi Zsolt, Edinger Katalin, Zsiga Gábor és Nagy József segítők. A 2021. évi aranycsapatból a most egyéniben negyedik Smányi Szabolcs, ötödik Nagy Hunor, valamint Vidó Roland duplázott a nemzeti színekben. Zsiga Levente egyéniben a hatodik helyen végzett. A nemzetek versenyében az ezüstérmet Anglia (41 pont), a bronzérmet pedig Hollandia (43 pont) szerezte meg. 

A 25 év alattiak utánpótlás kategóriájában a világbajnok Franciaország, Magyarország 49 ponttal most az ötödik helyen végzett. A legjobb versenyzőnknek, a tavalyi U20 csapat világbajnok Bakó Péternek e kategóriában most az ötödik helyet sikerült elérnie.

A 15 év alattiak utánpótlás kategóriájában a magyar csapat a hatodik 47 ponttal, itt Olaszország lett az aranyérmes. Legjobb magyarként Krocsány Gábor a nyolcadik helyen végzett.

Az utánpótlás-nevelés minden sportágban kiemelt feladat, mert az ifjúság maga a jövő. Magyarország ismét bizonyította azt, hogy jó úton jár és nem véletlenül vezeti az édesvízi világranglistát. 

A MOHOSZ ezúton is megköszöni a nemzeti-, valamint a „Magyar Csapat” szakszövetségi sporttámogatási rendszer partner szervezeteinek és cégeinek a támogatását, a csapatok felkészülésében közreműködő valamennyi munkatárs, önkéntes segítségét.  

Gratulálunk minden magyar versenyzőnek és sportvezetőnek a sikeres eredményhez, kiemelten a címvédéshez!

Forrás: MOHOSZ