2022.09.19.

Szabó Bence megszerezte első magyar bajnoki címét

VII. Method Feeder OB döntő ezúttal Lukácsházán, az Abért tavon került megrendezésre. A középdöntőből kevés ponttal érkező versenyzők az első fordulóban több pontot gyűjtöttek, mint amire számítottak, emiatt alaposan összekavarodott a rangsor. Gyimesi Bence állt az első helyen, Tóth Bálint a dobogó második fokán, a harmadikon pedig Szabó Bence. Ekkor nagyon szoros volt az állás, következtethető volt, hogy könnyedén megváltozhat minden.

A második forduló is tartogatott izgalmakat a versenyzők számára. A szektorok favorit, szélső helyei nem adták úgy a halat, ahogy várható volt. Gyimesi Bence 3 pontjával továbbra is tartotta az első helyét, de két komoly vetélytárs, Szabó Bence és Bakó Péter 10-10 ponttal rendelkeztek. Ebből kifolyólag sejteni lehetett, hogy a döntő utolsó fordulója nagyon izgalmas lesz, de arra nem számított senki, hogy felborul a sorrend. A C szektorban Bakó Péter és Gyimesi Bence párharca volt várható, de Szabó Bencének sem volt könnyebb dolga, hiszen az A szektorban a széle melletti 3. pozíciót kellett megoldania úgy, hogy az abszolút szélső helyen Skultéti Dorián ült. Dorián az első órában kibérelte a szektor elsőséget magának, így Bence a kettesért kellett küzdjön.

Nagyon nehezen ment azonban a peca… A szektor túlfelén Tóth Bálint is jól fogta a halakat, de Debrődi Attila is elé tudott kerülni. Bence hatalmasat mentve a negyedik tudott lenni szektorában. A C szektorban Gyimesi Bencének sajnos nem állt össze a hal, ahogyan azon a helyen előzőleg is nehezen ment a halfogás. Bakó Péter sem örülhetett, hiszen a szélső helyen horgászó Berényi Gábor egy 8 kg-os ponttyal nyitott, majd sorban fogta a halakat, de Balog Áron a C10-ről is komoly tempót diktált, sőt, nyerte is szektorát. További két versenyző jött még be Áron mögé, így Péter is negyedik lett szektorában. Gyimesi Bence nem tudott felzárkózni, – pedig elkövetett mindent, amit csak lehetett-, de kilenc pontjával a dobogó eltávolodott a tehetséges fiatal versenyzőtől. Végül az élen pontegyenlőség alakult ki, így a mérleg nyelve döntött, 14 ponttal, de több fogott súllyal Szabó Bencének sikerült megszereznie első magyar bajnoki címét. Bakó Péter – tavalyi bajnok – a második helyet szerezte meg, a dobogó harmadik fokára pedig hatalmasat hajrázva Balog Áronnak sikerült felkapaszkodnia.

Egy nagyon színvonalas, sportszerű, halfogásokban bővelkedő, de technikailag nehéz döntő volt.

A method szakágat kedvelők legközelebb decemberben a magyar csapatnak szurkolhatnak, akik Dél-Afrikában fognak világbajnoki címvédőként versenybe szállni.

Részletes eredmények ide kattintva!

Forrás: MOHOSZ