2022.12.26.

Tájékoztatás a Velencei-tó 2023. évi horgászati lehetőségeiről

Az elmúlt évek a Velencei-tó, az itt élők, s főleg az itt horgászók számára rendkívüli nehézségeket hoztak. A tó azonban él és élni akar; az itt élők, a nyaralók, a horgászók pedig megérdemlik, hogy a valódi, tartós biztonságot jelentő eseti vízpótlási lehetőség kérdésében mielőbb felelős szakmai döntés, majd cselekvés történjen. Addig is a MOHOSZ és helyi Kirendeltsége erőn felül, a saját forrásait felhasználva mindent megtett és meg is tesz annak érdekében, hogy a halállomány, sőt a teljes ökoszisztéma ne omoljon össze, s így a vízterület számos értékes funkciója mellett megmaradjon és újra meg is erősödhessen a sporthorgászat lehetősége is. 

Az erősen csapadékhiányos elmúlt évek és az évszázad aszályaként elhíresült vízhiány miatt szeptember közepére sokévi negatív rekord – vízmérce szerinti 53 centiméteres – vízállás alakult ki a Velencei-tóban. A jelenség sajnos többször halpusztulást is okozott, de a természet, valamint a szakfeladatokban közreműködők segítségével eddig sikeres volt a védekezés, így a halállomány többsége megmenekült. 

Az idei tapasztalatok azt mutatják, hogy a mostoha körülményeket jobban toleráló halfajok, főként a ponty és a kárász fogása nem csökkent érdemben, sőt a korábbi jelentős telepítések hatásaként a tó – talán sokak számára meglepő módon –kiemelkedő pontyfogási eredményekkel jutalmazta a jelentősen lecsökkent létszámú, de máig kitartó horgászközösséget.

Örömteli és nem várt jelenség volt emellett, hogy a tavalyi és idei ívásból származó halivadékok és növendékek mennyisége ma jelentős a tóban, az őshonos fajok közül pedig – évtizedek óta először – újra lehet találkozni a pontyok fiatal, itt született és nevelkedett példányaival. Igen, a tó él és élni akar.

Az ősztől eddig lehullott csapadéknak köszönhetően mára már 15 centiméterrel emelkedett a vízszint. A hiányzó vízmennyiség még jelentős, de egy jelentősen csapadékos periódus esetén akár 1-2 év alatt is képes a tó teljesen regenerálódni, miként erre már sokszor volt példa. Remélhetőleg a várva várt téli-tavaszi csapadékosabb időjárással tavaszra tovább fog javulni a helyzet és így a gyakorlatban mindennapi értelmet kapnak majd a partfalak, kikötők végrehajtott – korábban szintén korlátozásokkal járó – műszaki beruházásai, rekonstrukciói is.

A MOHOSZ szilárdan hisz abban, hogy – a háborús infláció, a nehéz gazdasági helyzet ellenére, az európai uniós támogatási források segítségével – rövidesen zöld utat kaphat a vízpótlási rendszer (a szövetség továbbra is a dunai vízutánpótlást tartaná a legjobb, biztonságos és fenntartható megoldásnak) megvalósítása is, amelynek kiépítése nélkül hosszú távon lehetetlen az esős időszakok megérkezésétől nem függő, így kiszámítható és fenntartható turizmussal, benne horgászturizmussal számolni a térségben. A mai társadalmi és gazdasági környezetben a tó vízellátása már nem függhet kizárólag a természet kegyelmétől.

A MOHOSZ, mint a Velencei-tó halgazdálkodási hasznosítója a tavalyi év után újra azzal volt kénytelen szembesülni, hogy a helyi kiadások jelentősen meghaladják a bevételeket, de egyben azt is világosan érzékeli, hogy az elmúlt időszak történései okán a kiadási többletek és bevételi elmaradások a térség horgászaira még részben sem terhelhetők. 

Ezzel összhangban – ezzel az országos horgász szolidaritást is bemutatva – a MOHOSZ azt a döntést hozta, hogy a Velencei-tó területi jegyárai a drasztikus költségnövekedések ellenére sem emelkednek, azaz jövőre is – már egy évtizede – változatlan összegért lesz kiváltható a horgászokmány, mellyel az ország talán legolcsóbb horgászati lehetőségét kínáljuk majd a 2023-ban itt horgászni vágyók számára, mivel egy évre 25.000 Ft, egy napra pedig 2.500 Ft marad a felnőtt területi jegyek ára. A horgászati lehetőségek még egyáltalán nem könnyűek, ugyanakkor a jelenlegi nehéz, kérdőjelekkel teli helyzetben e döntés talán segítheti a kikapcsolódásra vágyó horgásztársak döntését is a helyi horgászatra, annak fenntartására vonatkozóan.

További motiváció lehet, hogy a hosszú kényszerszünet után, a pontyállomány növelése érdekében kora tavasszal a tervek szerint sor kerül egy nagy „évindító” telepítésre, melynek keretében – ha tovább növekszik a vízszint és a horgászok is kitartanak szeretett vizük mellett – akár 10.000 kilogramm kifogható méretű ponty kerül majd a tóba. Ha a tavaszi időszak csapadéka is kedvező lesz, akkor a pontyon kívül más fajok, így a ragadozók és a keszegfélék horgászszövetségi állománypótlási és visszatelepítési programjai is újraindulhatnak.

A MOHOSZ továbbra is dolgozik, ma is, Karácsonykor is. Munkatársaik az elmúlt két évben erőn felül teljesítettek Velencén, bizonyítva a horgászérdekek képviselete mellett a valódi szakmai elhivatottságot is. A megmaradt horgászok a hűségükkel bizonyítottak. Mindenkinek köszönet érte! Mint ismert, az őszre tervezett II. Velencei-tavi Horgászfórum megrendezése a számos bizonytalansági tényező miatt végül elhalasztásra került, de e fórum, a „sokszemközti” térségi egyeztetés pótlásáratavasszal kerül majd sor, bízva abban, hogy addigra jobban láthatóbbá válik majd a jövő, benne a horgászszövetségi közfeladatok és a vízpótlási beruházások finanszírozása. Tartsunk ki szeretett vizünk mellett. Együtt sikerülni fog!

A Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye

Forrás: MOHOSZ