2022.09.20.

V. Országos Halőri Verseny és Szakmai Találkozó, 1. nap

Szeptember 19-én Szarvason kezdetét vette az V. Országos Halőri Verseny és Szakmai Találkozó. A rendezvény házigazdája – immár harmadik alkalommal – a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.

A MOHOSZ tagszervezetei és tagegyesületei által delegált háromfős csapatok – szám szerint 29 – három napon keresztül mérkőznek meg egymással. Az első nap a szakmai előadásokról és az elméleti versenyszámról szólt. Dr. Györe Károly igazságügyi szakértő az elektromos halászgépekről tartott előadást.

Őt Boros Ferenc Zsolt, a békési tájegység fővadásza követte, aki a nagy kárókatona és az eurázsiai hód gyérítésének jogi hátterét ismertette.

Az ebéd után Tóth Zoltán Zsolt alezredes a rendészeti feladatokat ellátó személyekre vonatkozó jogszabályi előírásokat mutatta be gyakorlati példák alapján. Ezek után Pfeifer Rikárd (Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség), Havranek Mihály (Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit ZRT.), Dudás Tibor (Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége) és Donkó Péter (Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége) számolt be a szervezetük által végzett kormorángyérítéssel kapcsolatos tapasztalataikról.

Az első, elméleti versenyszámban a triók két tagjának egy esetleírás alapján kellett halvédelmi szabálysértési feljelentést készítenie, amíg a harmadik versenyzőnek egy 72 kérdésből álló tesztet kellett kitöltenie.

Forrás: MOHOSZ