The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

Sikeres Sport Horgász Februári számából

Akit a horgászat varázsa „megcsapott”

Ezen a bizonyos reggelen csodásan sütött a nap. Az óceán a kék és zöld színek árnyalataiban pompázott! Az idő megfelelőnek látszott egy jó kis trólingozáshoz. A „fegyverek”, mármint a botok és csalik csak arra vártak, hogy „munkába” mehessenek! Egy bonító formájú és mintázatú műcsali került a 120 librás zsinór végére. Nem kellett sokáig várni a kapásra! Az egyik orsó recsegve jelezte, megérkezett az első „vendég”! Egy kis segítséggel, de Milán kezébe került a bot! Megfeszültek az izmok, az addig mosolygós arc komolyra váltott. A bot karika formája jelezte: jó hal köszönt be! Milán szó szerint küzdött a hallal. Többen kérdezték: segítsenek? De a fiú fejét rázva nem kért a jót akarókból. Ez az ő hala volt. Neki kellett megküzdeni vele. (Andrejszky Zoltán)

Téli keszegezés a Zoltán és Diana horgászparkban

Míg a nyári időszakban viszonylag kevesebbet kergetem a fehérhalakat, addig télen előszeretettel horgászok keszegfélékre és kárászokra. Ahogy lehűlnek a vizeink, a pontyok amurok busák stb. megfogása nehézkessé válik. A fehérhalak viszont aktívak maradnak, ráadásul télire hatalmas csapatokba verődnek, amiket ha sikerül megtalálnunk, rövid idő alatt sokat foghatunk belőlük. Akár még többet is, mint az év bármely más időszakában.

Megfogásukhoz kétféle módszert szoktam alkalmazni, amelyek használata függ a meghorgászandó hely távolságától és a keszegek méretétől is. Amennyiben viszonylag közel, úgy 50 méter távolságig találom meg a csapatot, akkor szeretek rövid, 270-330 centiméter hosszú, rendkívül érzékeny picker-. illetve, fine feederbotokkal pecázni. Ebben az esetben általában hosszúelőkés módszert alkalmazok, henger formájú oldalkosaras szerelékkel. Csalinak csontkukacot vagy pinkit részesítek előnyben. A szelektálás miatt előkerülhet még giliszta vagy valamilyen kisebb méretű pop-up, illetve wafter csali, esetleg gumicsonti és gumikukorica is. (Jankovich Krisztián)

Tavaszi pezsdülés

Meg sem állok a 423-as forgóig, de nem a gödör felett, hanem az ellenkező oldalon keresek egy alkalmas helyet a ladik rögzítésére. Itt viszonylag alacsony a víz mélysége, és egy nagyobb kiterjedésű visszaforgó alakul ki ennél a vízhozamnál. Ha én nagytestű hal lennék, bizony itt pihennék, eszem ágában sem lenne a rohanó vízen kínozni izmaimat. Itt teljes a nyugalom, szinte áll a víz, és a keszegek is szeretnek megpihenni, nem kell nagy energiát fecsérelni a vadászatukra. Ez az elméletem, de lássuk a gyakorlatot! (Oláh Csaba)

Amikor a békéshalak pihennek

Mikor beáll a téli időszak, sok pontyhorgász elrakja horgászbotjait, és várja az érkező tavaszt. Régebben én is hasonlóan cselekedtem, de az utóbbi években ilyenkor horgászstílust váltok. Ahogy a vizeink lehűlnek, a békéshalak lelassulnak, téli nyugovóra térnek, ilyenkor válnak aktívvá ragadozó halaink. Amikor először kezembe vettem első pergetőbotomat, minden ragadozó hal kifogása motivált. Viszont ahogy a pontyhorgászatban is lenni szokott, ahogy telt az idő, motivációm a nagyobb ragadozó halak kifogására összpontosult. Gyorsan szűkítettem a célhal-kört, és kizárólag a nagy süllők kifogása motivált… (Csörgő Tamás)

Mindent egy lapra

Imádom a csatornákat! Nagyon szeretek rajtuk horgászni, még ha olykor a megközelíthetőségükkel akadnak is problémáim. Idillibb környezetet nehezen tudok elképzelni egy jó kis rakós botos pecához – az pedig, ugye, a másik nagy kedvencem. Így talán már érthető, miért nem csitult bennem a vágy még a –1 fok ellenére sem, és elindultam néhány deciliter csonti, pinki és egy kevés etetőanyaggal az egyik közelemben lévő csatorna partjára, annak reményében, hogy majd néhány kisebb hal kinyújtja a topszetekből a vékony gumikat. A rakós botos módszer igényli a kiegészítő felszereléseket, nincs mit szépíteni, egy stabil ülőke, görgő szinte minden esetben kell. Szóval lehetne ezt ragozni, de kevés cuccal megoldani ezt a pecát nehéz. (Jéger Szabolcs)

Évkezdés csak finoman

Amikor megérkeztünk Törökbálintra, az is hamar kiderült, hogy Gábor ezúttal is sokkal inkább bízta a dolgot az alapos felkészülésre, mintsem a szerencsére. És mert mégiscsak a tél közepén jártunk, még akkor is, ha az idő inkább tűnt tavasziasnak, mintsem zord télinek, nemcsak a keszegfélékre gondolva, hanem a pontyokra is, végtelenül finom felszerelést hozott magával, és bevállalta a kétbotos horgászatot. Ami, azért valljuk be, nem jelentett túl nagy kockázatot, mert ebben az időszakban egy kicsit minden lassúbb, és a halak sem tolonganak olyan nagyon a csaliért, hogy ebből túl nagy gond keletkezzen. (Szarka László)

Ragadós megoldás

Amikor a csonti felhasználásáról van szó, az esetek többségében elsőnek a horgon történő felkínálás, a nyüvek attraktív mozgása jut a horgász eszébe. Ezen túlmenően azonban adott egy olyasfajta felhasználási lehetőség is, amelyet megfelelően alkalmazva gyakran kiugró eredményt érhetünk el. A method technikával kapcsolatban joggal állítható, hogy talán a leghatékonyabb módszer, amennyiben egy rövidebb hangvételű, pontyos pecáról van szó. Viszont a következőkben bemutatásra kerülő megoldások, azt gondolom, fel tudják vele venni a versenyt, sőt, esetenként akár még le is körözhetik azt. (Ujszaszi Dániel)

UL peca a sodrásban?

Egyre elterjettebb a horgászok között az UL horgászat, amikor Ultra Light felszereléssel keresik a ragadozókat. Ez a technika alapja a lefinomított szerelés és természetesen a kis csalis horgászat. Számomra is élvezetes a finom pálcákkal a legkisebb rezdüléseket is pontosan érezni, hogy épp mi történik öt-, de akár nyolcméteres mélységben a csalink körül. (Hodula Tamás)