Szarvasragu krokettel

Hozzávalók:
– 1 kg szarvaslapocka kockákra vágva
– 15 dkg szalonna
– 1 doboz sűrített paradicsom
– olaj
– 2 evőkanál finomliszt
– 10 dkg ecetes gyöngyhagyma
– 25 dkg csiperkegomba
– só
– őrölt bors

Páchoz:
– 2 fej vöröshagyma
– 4 gerezd fokhagyma
– 2 db sárgarépa
– 5 dl alaplé vagy húsleves
– kb. 7 dl vörösbor
– fél dl brandy
– 1 csokorba összekötve petrezselyem, kakukkfű, rozmaring
– 8 szem fekete bors
– 2 db babérlevél

szarvasragu

A páchoz a hozzávalókat összekeverjük. A húst a páchoz hozzáadjuk, úgy hogy a páclé teljesen ellepje. 1 éjszakára a hűtőbe tesszük lefedve. Másnap a húsokat a pácléből kivesszük, és papírtörlő segítségével szárazra töröljük. Szintén egy papírtörlőre a hagymát, fokhagymát, sárgarépát kiszedjük, és megtöröljük. A páclevet félretesszük.

A szalonnát 4 evőkanál olajon pörcösre pirítjuk, majd kiszedjük. A húst sózzuk, borsozzuk. Az edényben maradt zsiradékhoz még hozzáadunk 2 evőkanál olajat, felforrósítjuk, majd a húsokat előpirítjuk, mind addig amíg kéreg nem képződik rajtuk. Ezután kiszedjük őket, és félre rakjuk. Ahhoz a zsiradékhoz, amiben a húsokat készítettük, hozzáadunk 2 evőkanál olajat és a páchoz használt fokhagymát, hagymát és sárgarépát megpirítjuk. Hozzáadunk sűrített paradicsomot és 2 evőkanál lisztet folyamatos keverés mellett.

A húsokat ehhez az alaphoz hozzáadjuk és a szalonnapörcöket, illetve a páclevet is hozzáöntjük. Lefedjük és előmelegített sütőbe 140 fokon, kb. 3 óra alatt megpároljuk. Közben azért átkeverjük. A harmadik óra felénél összepirítjuk a gyöngyhagymát és a gombát 2 evőkanál olajon. Ezt a raguhoz adjuk, és visszatesszük a sütőbe. Krokettel tálalhatjuk.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Írta: Bella Diána