2021.06.03.

Feederrel a Zagyván

Megmondom őszintén, mindig is irigyeltem azokat a horgásztársakat, akik valamelyik nagy természetes vizünk, mint például a Duna, a Tisza vagy a Balaton közelében élnek, hiszen olyan horgászati lehetőségeik vannak, amelyekről egy magamfajta pecás csak álmodik. Nekem gyermekkoromban a Zagyva jelentette az egyetlen igazán számottevő vadvízi pályát, hiszen ez az a folyócska, amelyik a legkönnyebben, leggyorsabban megközelíthető volt számomra. Bár manapság már ritkábban jutok ki a partjára, amikor csak tehetem, szívesen horgászom a kedves kis folyón. 

Idén egészen áprilisig kellett várnom az első zagyvai horgászatomra, amikor is azonban rögtön két egymás utáni alkalommal lehetőségem adódott a folyón pecázni, egészen pontosan Szolnokon, a vasúti híd környékén. Itt a folyó nagyon széles, legalábbis 250-300 centiméteres tiszai vízállásnál mindenképpen, hiszen ottlétemkor a túlpart legalább 35-40 méterre volt. Ezzel nem kizárt egyébként, hogy ez a része a legszélesebb a folyónak, hiszen a lakóhelyemhez igazán közeli szakaszokon mindössze 10-15 méterre szokott lenni a túlpart. Ennek megfelelően természetesen a sodrás is mérsékelt, a 25-30 grammos feeder kosarak minden probléma nélkül megálltak, így kis túlzással állóvízi körülmények között horgászhattam. 

A környezet és az idő pazar, minden adott egy jó kis vadvízi pecához!

Nem vittem magammal sok felszerelést, csak a legfontosabbakat. Kettő 330-as lágy botot, egy fotelt, a csalizóasztalkámat, na meg azokat az aprócikkeket és csalogatóanyagokat, amelyekre szükség van a halfogáshoz. Amolyan igazi minimál peca volt ez nekem, hiszen nagyon ritka, hogy ne ládáról horgásszak. Éppen ezért azonban nagyon élveztem a horgászat minden percét!

Az etetőanyagot a legkevésbé sem bonyolítottam túl.

Ezt a keveréket egyetlen békéshal sem veti meg!

Csalinak csontival, pinkivel és gilisztával készültem elsősorban, azonban volt nálam természetesen csemegekukorica is. 

Etetőanyagnak egy zacskó fekete Pro Corn-t kevertem egy kevés aromával és némi pontyos morzsával, míg csalinak csontit, pinkit, gilisztát és csemegekukoricát vittem magammal. Semmi pellet, semmi wafter, helyette csupa természetes finomság, amelyek a vadvízi horgászatok alapvető csalogatóanyagai. A stratégiámat sem bonyolította túl, hiszen igyekeztem a medret horgászni mindkét botommal. Az egyiken a zsinórt is beakasztottam az orsóm dobján található klipbe, így ezzel a készséggel igyekeztem végig egy pontba horgászni, míg a másikkal amolyan kereső pecát végezve dobáltam hol jobbra, hol balra, hol bejjebb, hol kijjebb. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz a halak reakciója!

Az egyik felszerelésemmel igyekeztem a lehető legpontosabban horgászni. 

Aprócikkekből is csak azt vittem magammal, amire feltétlen szükség volt.

Az első hal egy gyönyörű, félkilós forma ezüstkárász volt. Remek kezdés! 

Az első napon rögtön az első dobásra fogtam egy szép ezüstkárászt a keresőbotommal, amit nagyon jó jelnek véltem, hiszen ebből arra következtettem, hogy jó helyen horgászom és van hal előttem. Bizakodva vártam tehát a további fejleményeket. 10-15 perc várakozás után ismét kapásom lett, amolyan lassú, komótos húzás. Mivel az első kárász is pontosan így kapott, azt gondoltam, hogy megjött a testvére, azonban nagy meglepetésemre a megakasztást követően elemi erővel találtam magam szemben. Az orsó fékje folyamatosan berregett, ellenfelem megállás nélkül húzta le a zsinórt a dobról. A jó halakra jellemző módon nem is lefelé, hanem szembe a sodrással, felefelé indult el és legalább 40-50 méteres távolságba került tőlem. Ekkor azonban, éppen egy „uszadéksziget” tövében megállt és megfordult. Ebben a pillanatban hittem el először, hogy hiába a 12-es horog és a 16-os monofil előke, lesz esélyem megfogni a halat! 

A küzdelem végül bő negyedóráig tartott, hiszen a rugalmas bot lehetővé tette, hogy a viszonylag finom végszerelék dacára is felőröljem ellenfelem erejét. A merítés azonban egy újabb kihívás elé állított, hiszen sok mindenre készültem, de ekkora pontyra még véletlenül sem. Sebaj, a nehézséget meg kellett oldani, így végül nagy nehezen belehajtogattam a tükröst a keszegekhez és kárászokhoz optimalizált méretű merítőfejembe. Megvan! 

Szákban ez a fantasztikus ponty!

Örömöm leírhatatlan volt, hiszen ilyen csodás hallal egy olyan vízen horgászva, mint a Zagyva, nagyon ritkán találkozik az ember. Pazar, hibátlan jószággal hozott össze a sors, melynek szépségével alig tudtam betelni. Szerencsémre egy, a környéken sétáló pergető spori meg is tudott örökíteni e csodás ponttyal, majd a fényképek elkészítését követően kíméletesen visszaengedtem ellenfelem, hiszen őszintén remélem, hogy lesz lehetősége még ettől is nagyobbra nőni az elkövetkező években.

Micsoda ponty! Ez a fogás is jó példa arra, hogy a vadvízi horgászatok mindig tartogatnak meglepetéseket. 

Öröm volt visszaadni a szabadságát! 

Megmondom őszintén, hogy a tükrös visszaengedését követően nem volt egyszerű a horgászat folytatására koncentrálni, hiszen elképesztően nagy élmény volt ez a fogás. Talán emiatt is, a peca hátralevő részében már csak aprócska bodorkákat és még egy termetes ezüstkárászt tudtam fogni. Délután kettőkor össze is pakoltam és hazafelé vettem az irányt. Másnap reggel azonban ismét támadtam! A hely ugyanaz, azonban kissé több tapasztalattal a tarsolyomban vágtam neki a horgászatnak. Lényegesen türelmesebben indítottam a pecát és igyekeztem több élő csalit bejuttatni,  mint az előző napon, hátha ez majd kedvére lesz a folyó lakóinak.

Minden dobás előtt került a kosárba csonti és csemegekukorica is.

Mehet a helyére!

Csaliként elsősorban csontit, időnként gilisztát használtam, a keresőbotom esetében került csak gyakran kukorica a horogra. 

Az első dobások a második reggelen nem adtak halat, ugyanis a napindító kapásom már a délelőtt derekán, 9 óra magasságában érkezett. Az elkövető egy formás ezüstkárász volt, melynek megtetszett a horgon felkínált két szem fehér csonti. Természetesen nagyon örültem neki és bíztam abban, hogy a kristálytiszta vízben végre felpezsdül az élet! Szerencsére így is lett, hiszen kisvártatva fogtam két újabb ezüstkárászt, amelyek gyakorlatilag egyszerre jelentkeztek a két bevetett készségen. Micsoda peca ez így!

Remek időben horgászhattam, élveztem minden vízparton töltött percet!

A nyerő csali egyértelműen a csonti volt.

Dupla kapás! El sem hiszem! 

Persze a horgászatból hátra lévő időben bebizonyosodott, hogy nem minden fenékig tejfel, hiszen végül összesen 6 kárásszal és néhány aprócska bodorkával zártam a párórás pecát. Összegezve azonban a két nap élményeit egyértelműen arra jutottam, hogy nem is kívánhattam volna ettől többet a Zagyvától! Megfogtam azt a pontyot, amiről álmodni sem mertem korábban, míg a termetes ezüstkárászok fárasztása remek móka volt a finom cuccal, így panaszra nem lehet okom. 

Csak remélni tudom, hogy lesz még részem hasonlóban az év során. Köszönöm, Zagyva! 

Szabó Bence

Képek: Molnár Zoltán

Értesülj az elsők között híreinkről!

Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!

The Fishing and Hunting Channel