2016.12.18.

A Hal a Horgász és a Szakács – Tokajon

Ezúttal a tokaji történelmi borvidékre látogattunk el, ahol a Tisza mellékfolyóján a Bodrogon vettük üldözőbe a ragadozó halakat.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen előtte Tolcsvára, William Fox szülőfalújába látogattunk el, az egykori Dessewffy kastélyhoz, aminek az utolsó arisztokrata tulajdonosa a Dessewffy-ek voltak, és azóta ez a kastély Herba kastéllyá avanzsált. Gyógynövényekkel, szépségápolásban használatos évelő növényekkel találkoztunk, amiket a feldolgozás után, a szépségápolásban és különböző kozmetikai termékeknél alkalmaznak. Itt találkoztunk olyan növényekkel, amivel főzni is lehet…szedtünk is belőle.

1

2

Ellátogattunk Pásztor Krisztinához, akihez a „lekvár nyomok” vezettek. Megcsodáltuk az aszúval, borral, musttal készített lekvárokat, amikben ez által a cukor is kevesebb. A halak mellé is vannak különlegességek, mert ugye szereti a bort, a kaprot és a citromot is. Ide illik a Muskotályos kaporzselé, egyébként az én kedvencem a Furmintos körte és az Aszús birs lett.

3

4

5

Először feederbottal próbálkoztam a Bodrogon, csontikosárral és a horogra is csontkukac került. Apró sügéreket sikerült fogni, ami jó szórakozásnak bizonyult, aztán csónakba szálltunk és elindultunk a Bodrog-Tisza összefolyásához, ahol már pergető módszerrel kerestük a csukákat és a kősüllőket. Gumihalakat, twistereket és apró plasztik rákocskákat tettünk fel, ezekkel pásztáztuk a vizet a kövezések mentén. Kapástalan időszakban voltunk, de még így is sikerült fognunk a folyó lakóiból.

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

Közben arra is volt időnk, hogy Bárdos Sarolta – a Tokaj Nobilis képviselője – elkísérjen minket a tokaji borvidékre. Nagyon fontos, hogy a tokaji borvidéken csak fehérbort készítenek, tehát vörösbort senki ne keressen. A tokaji száraz borokat előszeretettel lehet fogyasztani a halak mellé, míg a száraz borok nagyon jó kísérői, addig a Furmint és Hárslevelű különösen jól mutat a halak mellett.

Többek között azt is megtudtuk, hogy Furminttal csak itt találkozunk, hogyan készülnek az aszú borok és mitől függ, hogy 3, illetve 6 puttonyos egy aszúbor.

16

17

18

19

20

Természetesen a főzés sem maradhatott el, Pupa halat grillezett zsályás vaj mártással egy kis Furminttal meglocsolva, ami mindenkinek nagyon ízlett.

21

22

Egy újabb gyönyörű helyszínt jártunk be, ha van lehetőségük Önök se hagyják ki, hiszen számtalan kalandban lehet részük ezen a területen. A kalandunkról készült filmet december 2-án a Fishing and Hunting csatornán nézhetik meg 20:00 órakor.

Írta: Ács József
Fotó: Bors Csaba és Ács József