2017.12.18.

The One – PVA & BOILIE JUICE

The One – PVA & BOILIE JUICE

Instant horgászataink során, mikor kevés idő áll rendelkezésünkre, állíthatom, hogy mindannyian szeretnénk azt a legeredményesebben eltöltetni a tóparton. A pontyhorgászat összetett műfaj, a megfelelő időjárás, az ideális helyválasztás mellett szükségünk van egy fogós csalira. Manapság nagyon sok folyékony és por alapú dippeket, locsolókat lehet kapni, melyek a csalik turbózására szolgálnak. Fontosnak tartom a csalink attraktivá tételét ezen horgászatok során, mivel a rövid időnek köszönhetően, viszonylag gyorsan szeretnénk halat fogni.  Egyik személyes nagy kedvencem a The One termékcsaládban megtalálható, négyfajta ízesítésben kapható PVA&BOILIE Juice. Ahogyan az a nevében is megtalálható, PVA hálóba, tasakba töltött csalogatóanyagokhoz nyugodtan használhatjuk, mivel PVA barát. A 250ml kiszerelés egy pumpás fejjel van szerelve, melyet táskánkban biztonságosan tárolhatunk. Leginkább olyan összetevőkből áll a folyadék, mely nagyban emeli a csalink vonzóerejét.

A főként Corn Steep Liquor-ből, aminosavakból, és aromákból álló folyadékot bojlik dippelésére, áztatására is használhatjuk. Én általában a csalizó bojlikat szoktam tuningolni ezzel a folyadékkal. A 150grammos kiszerelésű tégelybe 3 pumpálás elég a dzsúszból. Nyugodtan hagyhatjuk benne állni a golyókat, akár több hónap alatt sem oldja fel azokat, még az oldódó bojlik is elég kemények maradnak ahhoz, hogy a hajszálelőkén kibírják a nagy erőfeszítésű dobásokat.

A több ideje áztatott csalikon látszódik, hogy mennyire beszívták a folyadékot, de még is megőrizték keménységüket.

Szinte minden egyes horgászatom során, mikor PVA hurkákat használok, akkor azt is ízesítem a hozzájuk tartózó PVA&BOILIE Juice-al. Ide azonban elég 1 pumpálás. A sűrű, de még is jól oldódó folyadékot hamar beszívja a PVA háló tartalma, nem kell attól féljünk, hogy vízbeérést követően a Juice fele lemosódik róla és kárba vész.

Ez a fajta plusz ízesítés egy kis előnyt adhat az egy napos, gyors horgászatok során. Ráadásul, ha olyan tavon horgászunk ahol vastag, vagy akár büdös iszap található, a növelt aromának köszönhetően nem, vagy csak minimálisan fogja átvenni a csalink az iszap szagot.

Írta: Paál Norbert

Fényképezte: Paál Norbert