2020.11.02.
Rekordméretű óriás pontyot fogtak a Balatonból!
Rekordméretű óriás pontyot fogtak a Balatonból!
Egy verseny, ami a legprofibbakat vonzotta hazánkba a Világ minden tájáról
Korábbi szakállas rekordot döntött meg egy szlovák horgászokból álló csapat, akik egy 28.95Kg-os ponty óriást fogtak meg a VI. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán. A 200 csapat részvételével zajló egyhetes versenyen több mint 15 tonna nagytestű pontyot segítettek partra és engedtek vissza a sporthorgászok.
Az induló csapatok száma miatt, és a Balaton körül kialakított versenypálya hossza miatt is ez a világ legnagyobb pontyfogó versenye, ami ráadásul több napon keresztül zajlik. Az egyébként 2020 tavaszára tervezett versenyt most rendhagyó módon – a COVID helyzet miatt – ősszel, október 22 és 28. között rendezték meg, ami a pontyhorgászok szerint igazi nagyhalas szezon.
A szervezők a járványügyi szabályokat figyelembe véve bonyolították le a regisztrációt, ahová a csapatok csak előzetesen foglalt időpontokban jelentek meg. Kötelező maszkhasználat mellett, a védőtávolságok betartásával és a személyes érintkezések minimalizálásával zajlott az adminisztráció.
A sorolás is rendhagyó módon történt, hiszen nem volt még példa arra, hogy a versenyzők jelenléte nélkül kerüljön sor erre a nagyon fontos mozzanatra. Habár a horgászhelyek kihúzása zárt kapuk mögött közjegyző jelenlétében zajlott, az érdeklődők élő internetes adásban követhették nyomon. A világon egyedülálló módon, naponta izgalmas televíziós műsorral, élő kapcsolásokkal jelentkezett be az IBCC-ről a verseny főtámogatója a Fishing and Hunting Channel.
A rekordot jelentő 28.95 kg-os pontyot a viadal utolsó napján fogta a JETFISH SK nevű csapat, ennél nagyobb halat még egyszer sem akasztottak a verseny történetében. Összesen több mint 20 db, 20 kg feletti pontyot fogtak meg a csapatok, ami mutatja, milyen fantasztikus halállomány él a Balatonban.
Az összetett versenyben egy szlovák és cseh horgászokból álló alakulat nyerte meg. A Mikbaits & Moraviafishing 644 kg-os fogással lett az első, a második a The One Team lett 558.64 km-mal, a harmadik pedig a Nikl&Big Carp Team 503.96 kg-os fogással.
A versenyről beszámolók és érdekes statisztikák találhatók az ibcc.hu oldalon.
További beszamolok
2024.05.10.
Fókuszban a horgászat – Fishing and-Hunting horgásztó
Egy napot töltöttem el a Majosliget – Fishing & Hunting horgásztavon, amit korábban Majosliget Pihenő és Horgászparknak hívtak. A tó 14 hektáros,......
2024.03.26.
Halak és halőrök napja
A Halak és a halőrök napját ünnepelték a Balatonon a siófoki kikötőből kifutott Szent Miklós hajó fedélzetén. Izgalmas előadásokat halhattak a meghívottak......
2024.03.22.
Fókuszban a horgászat – Hogyan legyünk eredményesek az egynapos horgászatok alkalmával
A mostani pecámon a Majos Carp Lake-re látogattam el, ez volt a korábbi Harcsa tó. Egy napos horgászaton voltam, a partról horgásztam és az volt a célom,......
2024.01.19.
Akinél a halak írják a forgatókönyvet
Kedves olvasóink! Ács József munkásságát sokan irigykedve, egyben tisztelettel követik figyelemmel, hiszen ki ne ismerné a polihisztor horgászt, akit a......
2024.01.05.
Fókuszban a horgászat – Pontyozás a Majosliget Pihenő és Horgászparkban
Akik nyomon követik a sorozatunkat, azok már tudják, hogy szeretünk új vizekre járni, új vizeket bemutatni, amivel az a célunk, hogy az ott szerzett tapasztalatokat......
2023.10.27.
Fókuszban a horgászat – The One termékek a feederhorgászatban
A legtöbb horgásznak a The One Brand-et nem kell bemutatni, hiszen a 10 éve piacon lévő termékek segítségével egyre több pontyhorgász fogja meg álmai......
Műsoraink
Összes műsorHorgászat határok nélkül
Haldorádó
Horgászat Bokor Károllyal
CarpZoom
F&H bemutatja
Fókuszban a horgászat
Halimádók konyhája
Match fishing
Vízvonalban
F&H Events
Fogas fogás
Pontyszínház
Pergető Akadémia
Horgásztúrák
Horgásztestvérek
Két gourmet horgász
Feedermánia
Top tippek
Hodula Fishing
Vadászláz
Lövészsuli
Vadászok konyhája
A zsákmány nyomában
Halmi Péter Pál
Hajba Balázs
Fegyvermester
Energofish műsorok
Takács Viktor
Egy a természettel
Kayak Fishing
Fishmine
Értesülj az elsők között híreinkről!
Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!