2023.06.30.
Fókuszban a horgászat – Pontyozás extrém mélységben
Tóth Gábor barátunk meghívásának tettünk eleget, amikor a Real Extreme bányatóra látogattunk el. Muhi település mellett található ez a 35 hektáros bányató, annak idején itt sódert bányásztak, nagyon szép tiszta vize van, akár találhatunk benne 35 méteres mélységeket is. A 10-es helyet választottuk, ahol 3 bottal horgásztunk fejenként. Éppen belecsöppentünk egy baráti találkozóba, aminek örültünk, mert értékes információkat is megtudhatunk egymástól és elleshetünk ötleteket is.
Kettő boton Big One bojlival csaliztam, egy darab 24-est tettem fel, bepasztázva. A harmadik botnál amuros etetést alakítottam ki, ami Gold bojliból állt és ehhez raktam még magokat és tigrismogyorót. Az éjszaka folyamán nem történt semmi, nem volt kapásunk, viszont a hajnali órákban éppen kezdett pirkadni, amikor nekem egy jó erős húzós kapásom lett, sikerült megfognom a halat, körülbelül 9-10 kiló körüli pikkelyes ponty volt. Nagyon jó erőben volt, élvezetes volt a fárasztás a 10 méteres vízben, nem nagyon akart feljönni. Viszont 3-4 méteren már láttam, hogy küzd, hogy megy a hal, mert ebben a tiszta vízben nagyon jól nyomon lehet követni. Az amuros etetésről fogtam, tigrismogyoró volt a csali és kikönnyítettem egy Gold Pop-up -al. A csalizásra használt magokat, minden esetben a Gold magmix keverékből vettem ki.
Norbi napközben nagyon belehúzott, alig egy óra leforgása alatt mind a három botján kapás jelentkezett és sikerült is megfognia őket. 10 kiló felett voltak a pontyok, nagyon szépek, egészségesek. Azt vettük észre, hogy amikor beindulnak a jetskik, a vízfelszínről a halakat letolják a mélységbe, és ilyenkor nekiállnak táplálkozni. Először kétségeink voltak a helyzettel kapcsolatban, de több alkalommal is beigazolódott, hogy nem zavarják a halakat a vízi járművek. A túránkon, mind a három bottal, Running Rig végszerelékkel horgásztam, ami abból állt, hogy kötöttem egy 60-70 centis Leadcore-t, 160 grammos súly használtam, ami lényegében egy cink ötvözet, de ennél a szereléknél most nem volt jelentősége, mert itt nem tudom elhagyni. A kapás pillanatában a súly kimozdul a gumiágyból és így csúszik végig a zsinóron, ezáltal fárasztás közben a súly nem fogja kiütni a halnak a szájából a horgot. Két előke típussal horgásztam, egy Combi Rig-el és egy sima 25 centiméter hosszú, bevonatos előkelőzsinórral, négyes horgokkal. A Combi Rigen, bojlival csaliztam, 24-es Big-One- al, ami be volt pasztázva. Úgy készítettem el ezt a Combi Rig-et, hogy legyártottam előre 22 centiméteres Fluorokarbon darabokat, a két végét pedig lekrimpeltem. Ebből legyártottam előre 5-6 darabot, hogyha netán megsérül a későbbiek folyamán, akkor ezt tudom cserélni. Aztán a végébe hurkoltam bele a kis fonott zsinóros előkét a négyes horoggal, amit egy Blow Back Rig-ként kötöttem meg.
Közben új helyeket alakítottam ki, amik nagyon jól működtek. Több bójáról is sikerült halat fognom, és végre bojlival is megérkeztek a pontyok. A jobb oldali botomról 24-es Big One-al, ami bepasztázva volt, több 10-11 kilós pontyot is sikerült fognom. Találtam egy 5 és fél méteres vizet tele növénnyel, megszórtam maggal és Gold bojlival az amuroknak, de innen is egy szép egészséges 10 kiló feletti pontyot sikerült fognom tigrismogyoróval.
Gáborék is szépen fogtak a tó halaiból, amurokat és pontyokat is sikerült lencsevégre kapni, köztük egy 18 kilós tőpontyot is. Az utolsó hajnalon 5 óra után nekem is megszólalt a kapásjelzőm a jobb oldali botomon. Rámentem a halra csónakkal, sikerült is megszákolnom egy igazán szép tükörpontyot.
A túra elején egy kicsit nehezen indult a horgászat, de aztán a közepére és a végére beérettek az etetések. Szép 10 kilogramm feletti pontyokat szákolhattunk. Gáborékkal is jó volt ismét együtt horgászni, láttunk érdekességeket, és tapasztalatokat gyűjtöttünk az extrém mélységekben való pontyhorgászatról.
Írta: Ács József
Fótok: Ács József és Paál Norbert
További beszamolok
2025.04.25.
Matula bácsi, nádbotok, Sokol rádió – nosztalgia és fogás egy helyen!
2024 nyarán hihetetlen sikerrel zárult az I. Országos Retro Horgászverseny a Fishing and Hunting Majosligeti Pihenő- és Horgászparkban. A különleges esemény......
2025.03.28.
Fókuszban a horgászat – Dunai kalandok
Aki ismer az tudja, hogy a pontyhorgászat mellet a pergető horgászatot is kedvelem, számomra fontos, hogy néha a ragadozó halakat is kergessem. A mostani pecán......
2025.02.11.
Véget ért a FeHoVa!
Véget ért a FeHoVa, a vadászok, horgászok és természetkedvelők legnagyobb hazai eseménye. A régió legnagyobb vadászati rendezvényére és 2025 tavaszának......
2024.12.19.
Összefogás a jövő érdekében
A Tisza-tó az ország egyik legjelentősebb horgászvize. Ha azt mondjuk, hogy a Balaton a magyar horgászat ékköve, akkor a paradicsomi jelző minimum illik......
2024.10.31.
Fókuszban a horgászat – Bányatavon oldódó bojlival
A Carp Centrum horgásztavon töltöttem el egy napot. A tó Alsónémedi szomszédságában található, ami 14 hektáron terül el és az átlagmélysége 4,5......
2024.06.27.
Adventer & fishing X. Jubileumi IBCC
Eltelt tíz év, és mára az IBCC az a megmérettetés, ahová a világ legnagyobb pontyhorgászai vágynak. Ez az a hely, ami a pontyhorgászok igazi mekkája,......
Műsoraink
Összes műsorHorgászat határok nélkül
Haldorádó
Horgászat Bokor Károllyal
CarpZoom
F&H bemutatja
Fókuszban a horgászat
Halimádók konyhája
Match fishing
Vízvonalban
F&H Events
Fogas fogás
Pontyszínház
Pergető Akadémia
Horgásztúrák
Horgásztestvérek
Két gourmet horgász
Feedermánia
Top tippek
Hodula Fishing
Vadászláz
Lövészsuli
Vadászok konyhája
A zsákmány nyomában
Halmi Péter Pál
Hajba Balázs
Fegyvermester
Energofish műsorok
Takács Viktor
Egy a természettel
Kayak Fishing
Fishmine
II. International Wild Carp Challenge a Tisza-tavon
Halimádók konyhája – Hadarik Ritával
Némethy András – Namíbiai vadászatok 1. rész
Guided with Mark 8. rész
Guided with Mark 12. rész
Egy hét, amely beírta magát a horgásztörténelembe – Lezárult a XI. IBCC
Értesülj az elsők között híreinkről!
Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!