2024.08.29.
A Magyar Horgász Magazin 2024 szeptemberi számából
Vertikális módszerrel a Dunán
A vertikális horgászat önmagában is megállja a helyét abban a tekintetben, hogy halfajok széles körét tudjuk ezzel a pergetőmódszerrel megfogni, de egy jiges vagy kuttyogatós horgászat hasznos kiegészítőjeként is tekinthetünk rá.
Energo Team: Sokoldalúság kimaxolva
A Carp Expert Double Tip botok sokoldalúságuknak köszönhetően rendkívül népszerűek lettek a horgászok körében, és tulajdonképpen a szortiment egyik legkedveltebb pálcájává váltak. Ezt a sokoldalúságot magam is tapasztaltam az újragondolt Max2 Double Tip botokkal, hiszen egyik nap még hosszú előkével, 75 grammos alagútkosárral keszegeztem, két nap múlva pedig töklevelek között harcoltam vad, folyóvízi halakkal ugyanazt a botot szorongatva.
Lábas Norbert: Torpedóparádé
A nyár, az igazi tomboló forróság minden évben egyet jelent számomra az amurszezonnal. Ekkor változnak amolyan igazi zabagéppé, ilyenkor szinte lehetetlen annyi táplálékot az orruk elé szórni, amitől jóllaknának. Idén a szezon egy magántavon kezdődött, ahol olyan pecában volt részem, amire egész életemben emlékezni fogok.
Bokor Károly: Nyár derekán – Dunától a Balatonig
A túlságosan felmelegedett vizekkel sok bajunk lehet, de a forró nyárban akad egy kis jó is. A húsz fok feletti vízhőmérsékletnél halainknak gyorsabb az anyagcseréje, így gyakrabban indulnak táplálék után, amit részben a felgyorsult életritmusuk is magyaráz. Egy ideig jó az étvágyuk, ekkor izgalmas horgászatokban lehet részünk.
Sztahovits Péter: Hajnali show
Életem első tengerparti nyaralásán természetesen a horgászbot nem maradhatott otthon. Ennek már négy éve, de a magam számára kitűzött célok korántsem voltak oly könnyen teljesíthetők és zökkenőmentesek. Végül az idei, negyedik utamon némi szerencsével tisztult a kép annyira, hogy egy izgalmas, akciókban és halakban bővelkedő peca kerekedett belőle.
Kovács Márk: Süllők, elszámolva!
A nyár végével a tikkasztó idő, a szabadság, a nyaralások immár csak emlékek, helyüket átvették a dolgos mindennapok.
Lovas Ferenc: Az öreg bodzabokor márnája
A nyarat mindig bizakodva várom, hiszen ilyenkor érzem igazán elememben magam. Az ezerszínű rét, a harsogóan zöld albioni táj, az ilyenkor is hűsen burványló kavicsos medrű, sekély vizű folyók és a lakóik évről évre elkápráztatnak.
Kovács Zsigmond: Horgászat Izlandon
Izland egy fantasztikus ország. Lenyűgözően kemény, rideg, egyben csodálatos és tiszteletre méltó. Alig nagyobb mint Magyarország, népessége közel 400 000 fő, így négy ember jut egy négyzetkilométerre. Az ország nagy része érintetlen tundra, hegyekkel, vulkánokkal és gleccserekkel, a fjordokkal szabdalt partvonal pedig 6500 kilométer.
Dovit Team: Átok vagy áldás?
A hazai vizekben sok idegenhonos halfaj található, de a horgászok szemében egy sem annyira megosztó, mint az amur. A busa és a törpeharcsa esetében már régen elfogadtuk, hogy még invazívak is, és tudatosan nem vagy csak elenyésző módon horgászunk rájuk, mégis ha az amur kerül szóba, egy „másik szemüvegen” keresztül látjuk a dolgot.
Monos Tibor: Láthatatlan pisztrángok
Amíg szárazlegyezésnél látjuk a legyünket, a halakat és a kapást, addig nimfázáskor csak a megérzéseinkre hagyatkozhatunk.
Szabadi Lantos Álmos: Étlapon a kétéltűek
Pisztrángsügérek reményében gubbasztok egy nádlyukban, hessegetve a bőrömre leszállni vágyó, éhes szúnyogokat. Szemem a vizet kémleli ragadozók és rablások után kutatva.
További hírek
2024.09.11. 10:09
Folytatódik a Fishinda nyereményjáték!
Folytatódik szeptemberben is a játék a Fishinda app-ban: Pályázz a Havi Horgásztúra fődíjára! Álmodoztál már arról, hogy egy gyönyörű tavon horgászhatsz,...
2024.09.06. 07:09
Fókuszban a horgászat – Oldódó bojlis pontyhorgászat
Biatorbágyra látogattam el, az Arizona Carp Lake-re, ahol a 18-as helyet foglaltam el. Egynapos horgászatra érkeztem és csak oldódó bojlival csaliztam és...
2024.09.05. 12:09
A Sikeres Sporthorgász 2024 szeptemberi számából
Harcsás jig horog Régóta köztudott, hogy a harcsára speciálisan erős dolgok, ezen belül pedig horgok szükségesek. Ezt egyre több gyártó felismerte,...
Műsoraink
Összes műsorHorgászat határok nélkül
Haldorádó
Horgászat Bokor Károllyal
CarpZoom
F&H bemutatja
Fókuszban a horgászat
Halimádók konyhája
Match fishing
Vízvonalban
F&H Events
Fogas fogás
Pontyszínház
Pergető Akadémia
Horgásztúrák
Horgásztestvérek
Két gourmet horgász
Feedermánia
Top tippek
Hodula Fishing
Vadászláz
Lövészsuli
Vadászok konyhája
A zsákmány nyomában
Halmi Péter Pál
Hajba Balázs
Fegyvermester
Energofish műsorok
Takács Viktor
Egy a természettel
Kayak Fishing
Fishmine
Értesülj az elsők között híreinkről!
Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!