2025.09.24.
Októberben is Magyar Horgász Magazin!
Kovács Ákos: Harcsával töltött káposzta
A váci Duna-parton került megrendezésre hazánk legrégebbi, közel fél évszázados halfőző versenye, amelynek célja a halételek népszerűsítése.
Kovács Márk: Őszi pergetések a Dunán
Az augusztus vége korábban lehűlést hozott, hűvösödtek az esték és a hajnalok, majd beköszöntött az igazi ősz. Mostanság a lehűlés rendre elmarad. Egy-egy vihar jelzi, hogy hamarosan más szögből érkeznek majd a napsugarak, de az idő visszamelegszik, és az indián nyár elhúzódik november végéig. Emlékszem, tavaly novemberben rövidujjas idő volt. A tél enyhe, de azért decembertől már lehetnek ténylegesen hidegebb időszakok.
Lábas Norbert: Compólesen
Véleményem szerint a hazánk legszebb hala címre a compó bőven esélyes, sőt talán meg is nyeri azt. Rajongásom irányába azonban nem csak szépségének, sokkal inkább sajnálatos ritkaságának és egyedi életmódjának köszönhető. Szerencsére már egyre több helyen telepítik.
Sztahovits Péter: Valami van a levegőben
Egy közös pecát összehozni egyszerűnek tűnik, olykor mégis körülményes. Szarvas Zoli kollégámmal régóta beszéltük, hogy kellene tenni együtt egy kört a Dunán. Tavaly ősszel végül csak sor került erre is, és micsoda peca kerekedett belőle!
Energo Team: Úszók minden helyzetre – IBite
Évek óta használom az iBite úszócsalád különböző típusait, amik lefedik az úszós horgászat minden területét, legyen az match-, rakós vagy spiccbotos módszer. Találunk keszegező, pontyozó és ragadozóhalas típusokat, csúszó és fix változatokat minden szükséges teherbírással. Ennek megfelelően a bot, a távolság, a vízmélység függvényében választunk közülük.
Kovács Zsigmond: Kapuzárás előtti piknik
A legtöbb pisztrángos vízen szeptember utolsó napján véget ér a szezon. Barátaimmal megbeszéltük, hogy mindenki szeretne még egy utolsót legyezni, de senkinek sincs ideje egy többnapos pecára.
Dovit Team: Bordás kosárral nagy halakra
A bordás kosár hosszú múltra tekint vissza, szinte minden pecás találkozott már ezzel a végszerelékkel. Bár a methodversenyeken a szabályzat szerint egy ideig még használható volt, ma már csak néhány freestyle (szabad stílusú) versenyen horgászhatunk vele, vagyis a kosarak között egy alacsonyabb kategóriába került.
Sipos Gábor: Busázótechnikák 7. rész
Már jó néhány fogós technika bemutatásra került a Magyar Horgász oldalain. Fenekezős, úszós és spiccbotos módszer is volt már porondon, arról azonban még nem esett szó, hogy mely vízterületeken érdemes horgászni a planktonevő halakra.
További hírek
2025.09.24. 07:09
Októberben is Magyar Horgász Magazin!
Kovács Ákos: Harcsával töltött káposzta A váci Duna-parton került megrendezésre hazánk legrégebbi, közel fél évszázados halfőző versenye, amelynek...
2025.09.22. 08:09
Bodzsár Norbert Márk a XV. Feeder Országos Bajnokság győztese
Szeptember 18–21. között Gyomaendrődön, a Fűzfászugi-holtágon rendezték meg a XV. Feeder Országos Bajnokságot, amely izgalmas és fordulatokban gazdag...
2025.09.09. 08:09
Nagy András a világbajnok!
2025. szeptember 6–7-én Bosznia-Hercegovinában, a Modrac-víztározón rendezték meg a LXXI. Nemzetek Horgász Világbajnokságát. A 30 nemzet részvételével...
Műsoraink
Összes műsorHorgászat határok nélkül
Haldorádó
Horgászat Bokor Károllyal
CarpZoom
F&H bemutatja
Fókuszban a horgászat
Halimádók konyhája
Match fishing
Vízvonalban
F&H Events
Fogas fogás
Pontyszínház
Pergető Akadémia
Horgásztúrák
Horgásztestvérek
Két gourmet horgász
Feedermánia
Top tippek
Hodula Fishing
Vadászláz
Lövészsuli
Vadászok konyhája
A zsákmány nyomában
Halmi Péter Pál
Hajba Balázs
Fegyvermester
Energofish műsorok
Takács Viktor
Egy a természettel
Kayak Fishing
Fishmine
II. International Wild Carp Challenge a Tisza-tavon
Halimádók konyhája – Hadarik Ritával
Némethy András – Namíbiai vadászatok 1. rész
Guided with Mark 8. rész
Guided with Mark 12. rész
Egy hét, amely beírta magát a horgásztörténelembe – Lezárult a XI. IBCC
Vadkacsavadászat egyszerűbben, okosabban.
Pergető Akadémia – Ragadozó kihívás a Caspén
Az izlandi vadászkalandok folytatódnak!
Hol a Hal? – Balatoni brutál süllők
Értesülj az elsők között híreinkről!
Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!