2024.05.10.

Fókuszban a horgászat – Fishing and-Hunting horgásztó

Egy napot töltöttem el a Majosliget – Fishing & Hunting horgásztavon, amit korábban Majosliget Pihenő és Horgászparknak hívtak. A tó 14 hektáros, nagyon szép, kristálytiszta vize van. Az átlag mélység 4 méter körül van, de vannak akár 6 méteres mélységek is. Én a versenypálya résznek a végébe ültem le, nem pont ide terveztem a pecát, de olyan szél volt, hogy horgászat szempontjából most ez tűnt megfelelőnek. Egy megújuláson ment át a tó, elöl a Halőrház megújult, újraépítettek bizonyos részeket, kialakítottak egy kis horgászboltot, elég jól fel van szerelve. Ha valakinek netán szüksége lenne valamilyen aprócikkre, csalira, itt még beszerezheti. Büfé is van, és lett egy vizesblokk is, külön női és férfi. A tó körbe van kerítve, bizonyos helyeken áramvételi lehetőség is van. Nagyon nagy szél volt, széllökésekkel, ami nehezítette a pontos horgászatot, de korábban ez a nap volt megbeszélve a pacára, ezen már nem tudtunk változtatni.

Azt terveztem, hogy az egyik botommal etetőhajóval fogom bevinni a szereléket, a másik botommal pedig keresőhorgászaton leszek. Mindenképpen egy aromás csalival kezdtem, egy jó aromás etetéssel, aztán majd a továbbiakban úgy is meglátom mi lesz. Egy olyan etetőhajó volt nálam, amiben van radar és GPS rendszer is, tehát autopilot rendszer. Első körben beküldtem a hajót olyan 100 méterig. Megnéztem, hogy előttem van-e valami törés, a radar majd úgyis mutatja. A megfelelő ponton elmentem a helyet, ahova szeretnék horgászni, és utána, amikor már a hajó meg van tömve etetőanyaggal, és a végszerelék is benne van, akkor vissza fog oda találni, és ha akarom, akkor vissza is fog jönni magától.

A jobb oldali botommal 32 méterre horgásztam, ennyit mértem ki és ezt a helyet csúzlival etettem meg. A keverékbe Benzar Sweet Green Groundbait és Extra tigrismogyorós etetőanyag került, ez fog felhősíteni. Raktam még bele több méretű pelletet, egészen 6 mm-ig, Cajun ízesítésű bojliörleményt és magokat is ledaráltam. Került még bele egy kis Liquid Activátor. Ez már a The One-nak az új terméke, 250 ml-es kiszerelésben van, és most a fűszerest használtam ehhez a kajához. Gondoltam, hogy az első kapásom az etetőhajós szerelékre fog jönni, 90 méterre volt behúzva, néztem a radaron, a víz felszínén 11,5 fokos volt a víz, a mélység 6 méter körül volt, egyébként nem nagyon láttam töréseket. Láttam vízközt halakat, de inkább az érdekelt, hogy minél távolabb vigyen be, és koncentráltan a végszerelék mellett legyen a kaja. Egy órát kellett várni a kapásra, egy húzós kapás volt, felemeltem a botot, éreztem, hogy nincs nagy ellenállás, és szépen kivezettem a halat. Ezen volt a Combi Rig, a csali Cajun ízesítésű bojli, egy 20 milliméteres oldódó, és mellé tettem egy plasztik kukoricát. Igazából ennek csak annyi jelentősége volt, hogy figyelemfelkeltésnek egy sárga színűt raktam fel, hogy ott lent a tiszta vízben valószínű, jobban észreveszi a hal.

A 360-as botokkal készültem erre a pecára, tudtam, hogy nem kell nagy távolságokat horgászni, úgyhogy ide bőven elég volt egy lágyabb bot. Nagyméretű orsókat raktam fel, és 28-as zsinórt tekertem fel a dobokra, a The One-nak az új zsinórját, egy fluorocarbon bevonatú zsinórt, pici nyúlással és szinte egyáltalán nem látszik a vízben. Ilyen kristálytiszta bányatavakra nagyon jó, nem látják a halak, észrevehetetlen, és ami még nagy előnye, hogy pici a nyúlása, ezért azonnal észre lehet venni a kapást. A végszerelékem ugyanaz mind a kettőn. Lead Clippet tettem fel, egy 80-90 grammos ólommal. Felraktam egy Tungsten gubancgátló csövet, körülbelül 60-70 centi hosszút, ami az ólomnál lent tartja a zsinórt. Annyi volt az eltérő a két szerelék között, hogy az egyikre egy Combi Rig-et raktam, a másikra pedig egy Spinner Rig-et 6-os horoggal. A Combi Rig az etetőhajós boton volt, a másik botra kötöttem a Spinner Rig-et, amire felraktam egy oldódó 20-as Smoked Fish bojlit, ezzel kezdtem.

Ismét jó erőteljes húzós kapás lett a balos botomon és a fárasztás végén egy szép nyurgaponty pihent a merítőben. Már régen fogtam ebből a nyurga fajtából, a kapás és a fárasztása is méltó volt hozzá.
Az etetőhajóba egy jó tartalmas kaját raktam össze, két fajta bojliból, a 20 mm-es oldódó Cajun fűszerest, és a 20 milliméteres oldódó Smoked Fish-t. Ebből raktam bele egész szemeket, és raktam bele olyat is, amit félbevágtam. Mindenképpen legyen ott félbevágott bojli, sőt, egy crusha-val le is daráltam bojlit. Magmixet kevertem bele, a The One-nak az új favorit magmixét. Pelleteket raktam bele, többfajta méretűt, egészen kicsitől a 4-5-6 milliméterig. Ezt az egészet leöntöttem egy Secret Juice-al, ez is a The One-nak az új terméke, 150 millis kiszerelésben van, tökéletes választás csalikhoz áztatásra, dipként is jó, ami akár hideg vízben is alkalmazható. Az ízesítés fokhagymás és Smoked fish volt. Ezzel kaptam egy jó intenzív kaját, ezt raktam az etetőhajóba. Minden behúzásnál két-három lapáttal raktam a hajóba, így mindig volt kaja a horog mellett. Az etetőhajós végszereléknél, egy PVA habot rászúrtam a horogra. Igazából ez csak azért kell, hogy amíg lemegy a fenékre a szerelék, addig ne tekeredjen fel az előke, és pár másodperc múlva a hab le is oldódik a horogról, és szépen kifekszik az előke a mederfenéken. Ha mindent jól csinálunk, akkor több hal lesz a merítőben.

A másik botommal dobálok, itt megnöveltem a távolságot 40 méterre, és megpróbáltam a nagy szélben is pontosan oda horgászni. A 20-as oldódó bojlit jól megfaragtam, ezáltal még az aromák jobban távoztak belőle. Itt még annyit tettem, hogy egy PVA hálót akasztottam a horogra, ez is a The One-nak egy terméke, már ez is új kiszerelésben van, új ízekben. Egy dobozban tíz darab van, és a Cajunosat akasztottam fel, amit még The One Stim Liquidbe áztattam, ami egy rendkívül tömény és hatékony stimulátor keverék. Így akasztottam a horogba, ezáltal még azt is megúsztam, hogy feltekeredjen az előke, de az a tapasztalat egyébként, hogy a rövid Spinner Rig nem gubancolódik.

Alig, hogy belőttem a következő adag gombócokat, 10 perc múlva meg is lett az eredménye. Meg hát lecseréltem a csalit is, felraktam a Cajun fűszerest, 20 mm-es oldódót, egy picit megfaragtam. A felmelegedő víznél, azért jobban mennek a fűszeres csalik. A tettes, egy 3 kiló körüli tükörponty volt. Délutánra az erős szél mellé társult az eső, úgyhogy a pecámnak vége lett. Eddig kétszer voltam ezen a tavon, gyűjtöm a tapasztalatokat és ebből tanulok. A napot jó hangulatban, nedves merítővel és néhány szép fogással zártam. Ne feledjétek, mindig a halak írják a forgatókönyvet!

Írta: Ács József
Fotók: Bors Csaba