2021.11.05.

Fókuszban a horgászat – Három horgász, három nap, három 20 kiló feletti ponty

Amikor a Harsányi tóra érkeztünk, Csorba Dávid barátunk meghívását fogadtuk el. Ő egy hétre foglalta le a 4-es helyet, mi viszont Norbival csak 3 napot tudtunk maradni. Az erdő alatt volt a barátságos horgászhely, egy faházzal és egy stéggel. Mi sátoroztunk, Dávid pedig a faházban tudott pihenni. A Harsányi tavat ki ne ismerné, óriási halak élnek benne, így nekünk sem lehetett más a célunk, mint, hogy legalább egy 20 kiló feletti pontyot fogjunk. A botokat nem a stégre raktuk, hanem a partra, így a halak fárasztásánál nagyobb helyünk volt és az etetésnél is jobban elfértünk. Fejenként két bottal horgásztunk, amiket én egy Inox bottartó állványra raktam, Norbi pedig leszúrókat használt. Két bóját vittünk be, az egyiket Dávid horgászta meg, mi pedig a másik bója jobb, illetve a bal oldalára dobtunk. Egy Markerrel mértem ki pontosan a távolságot, ami 136 méterre volt. Etetni reggel és este lehetett csónakból, viszont napközben etetőrakétával, éjszaka pedig csak dobócsövel.

default


3,9 méter hosszúságú, 3,5 librás dobósúllyal rendelkező The One Cast botokat használtunk, hiszen itt 140-150 méter fölé kellett dobni. A nagyméretű orsókra 28-as főzsinórt raktunk fel, mert a tónak a szabályzata ezt megköveteli, ez alatt nem használhattunk főzsinórt. Én a Benzár method feeder, teflonos bevonatú zsinórját választottam. Mikrométerrel lemértük, ez tényleg 28-as. Helikopter, illetve LeadClipp-es szerelékeket használtunk, amire 120 grammos ólmot akasztottunk. Norbi 8-10 centiméteres Kombi Rig előkéket használt, én pedig 10-15 centiseket kötöttem bevonatos és Fluorokarbon zsinórból. Vastagodó monofil dobóelőkét használtunk, amit a 28-as méretnél elvágtunk, így biztonságosan kötöttük össze a szintén 28-as főzsinórral.

Kezdésnek The One Red és Black oldodó bojlikkal csaliztunk, amik már máskor is jól bizonyítottak. A délutáni órákban elsőként Dávidnál szólalt meg a kapásjelző és elsőre egy 20 kiló feletti példányt sikerült megszákolnunk. A hibátlan tőponty súlya 21 kiló 60 deka volt. A kapások után mindig etettünk, dobócsővel vagy Spomb-al. A dobócsőbe Carp Food bojli került, fűszeres-epres és Squid-szilva változatban. A 7 órai csónakos etetésnél már változatosabb volt a kaja, ekkor már a bojli mellé magok is kerültek, kukorica, tigrismogyoró, kender és repce.

A reggelünk jól telt, mindenkinél volt hal, nem is akármilyenek, Dávid és Norbi 20 kiló feletti pontyokkal fotózkodott, míg én egy 17 kiló felettivel. Norbinak ez az első Harsányi 20 kiló feletti pontya volt, ami egy szem The One főtt Red 22 mm-es bojlira érkezett. A nálam lévő hal pedig egy szem 22 mm-es The One Black oldódó bojlira jött. Itt szigorúan veszik a halakkal való bánásmódot, 8 kiló feletti halakat csak mérlegelővel lehet kiemelni a partra. Sajnos a napközbeni időszakban nem nagyon voltak kapásaink, nem igazán táplálkoztak a pontyok. Egy melegfront közepén ültünk be erre az állásra. Az valamilyen szinten várható volt, hogy a halak intenzitása nem lesz olyan egy 28 fokos vízben, mint esetleg egy lehűlő időben, vagy egy frontmentes időben, de azért úgy gondolom, hogy nem panaszkodhatunk. Variáltunk a csalikkal és az előkékkel, de még így is alig értünk el egy-egy kapást. Jól bedippelt PVA hálókat is használtam, amivel próbáltam a vízközt lévő halakat lecsalni a fenékre.

Dávid a tavalyi évben kezdte el tesztelni a The One csalikat, mert versenyre szerette volna őket használni. Nagyon pozitív véleménye volt a használt bojlikról, így már ebben az évben a The One színeiben versenyez. Már sikerült versenyt is nyerniük, sőt, igazából háromból három versenyen eredményt értek el. A Red a kedvence, ezért Harsányban is kitartott mellette, de a Black-et is favoritként használja.

Éjszakára mindig próbálkoztam főtt Big One 24-es bojlival, hogy ebben az időszakban ritkábban keljen frissíteni. Itt is került PVA háló a csali mellé, amiben 2-3 mm-es pelletek voltak. Jöttek is rá a pontyok, de a reggeli órákban lecseréltem Black 22 mm-es oldódó bojlira. Aztán jött a váratlan vendég, egy 18 kiló feletti amur a Squides bojlira. A bojlis-magos etetésre érkezett elénk és így sikerült megfognom. Norbinak még a végére jött egy hibátlan hosszúkás 14 kiló körüli tükörponty, ami megkoronázta a Harsányi horgászatunkat. Az itt eltöltött idő alatt nem annyira voltak aktívak a halak, de mindezek ellenére tudtunk fogni 3 darab 20 kilogramm feletti példányt, és fogtunk 14 és 20 kilogramm közöttieket is. Jó volt itt egy kicsit kikapcsolódni, eljönni ide a nagyhalak birodalmába.

Írta: Ács József

Fotók: Vincze Tamás és Ács József