2022.01.03.

Fókuszban a horgászat – Nagyponty horgászat az Őrségben

A Fókuszban a horgászat sorozatunkat szeretjük úgy alakítani, hogy lehetőleg minél több vizet tudjunk bemutatni és megismerni az ottani lehetőségeket. Amikor Knitli Sanyi barátunk megkeresett és egy közös pecára hívott a Bajánsenyei víztározóra, akkor egyből igent mondtunk, mert egy olyan vízről van szó, ahol még korábban nem jártunk. Az Őrségben található a 40 hektáros tó és tudtuk, hogy óriási pontyok és amurok élnek benne. Csatlakozott még hozzánk a CFB csapata is, Horváth Csabi az élen.

Egymás mellett a töltésen, nagyjából a tó közepe táján alakítottuk ki a horgász helyeket. Balra volt tőlünk a gát, ott mélyebb a víz, körülbelül 4 méter lehet, ahol mi voltunk 3 méter körül volt, és a tó vége felé pedig sekélyebb a víz. Csak a töltés oldalon lehet horgászni és ahogy megfigyeltük, nagyjából mindenki a túloldalra húz át, vagy körülbelül a tónak a kétharmadára. Sanyiék választották ezt a helyet, hiszen mi Norbival még korábban nem voltunk itt, ezért jobbnak éreztük ha ebben tudnak segíteni. Azt tudjuk, hogy nagy halak élnek a tóban, nem nagyon van telepítés, az ősállomány nagyra megnőtt, és egyáltalán nem lehet halat elvinni. Késő délután lett, amire összeraktam a felszerelésem, ami 3 botból állt, mert itt engedélyezett. Három méteres Sonik botokat használtam, rajta 10000-es Sonik Tournos orsókkal, amire The One 35-ös zsinórt tettem fel. Nagyon jó kis orsó, nagyon mutatós darab, karbon házas, két fém dob van hozzá. Nagyon szépen teszi a zsinórt, nagyon lassú dobelemelése van. Ami még érdekes ezen az orsón, hogy egy könnyű mozdulattal, egy gyors csatlakozóval be lehet csukni a hajtókart.

A főzsinórba belekötöttem egy 20 méter hosszú 50-es harcsázó zsinórt. Lead Core-t használtam, Running Rig szerelékkel, amire 160 grammos Go Green környezetbarát súlyt akasztottam fel. Többféle csalikombinációt készítettem, 4-es horoggal. Dupla 24-es Big One és hóember csalizás is került a kiválasztott helyekre. Norbi használt Gold bojlit is tigrismogyoróval. Reggelre Sanyiéknak sikerült halat fogniuk, a pontyok mellett, egy szép harcsa is a horogra került. Balázs Jenő pózolt a 18 kilós tükrössel, amit CFB Indian Spice bojlival fogott.

A napközbeni órákban nagyon meleg volt, 30 fok fölött volt a levegő hőmérséklete, a víz hőfoka pedig 23 Celsius fok fölött volt. Sajnos ez meg is látszódott a halak étvágyán, nem sok kapás volt. Nekünk konkrétan egy sem. Azon a részen, ahol mi voltunk, a túloldal 250 méterre volt és két méter körüli volt a víz. Volt csalink egészen a part közelében is a bedőlt fák előtt és horgásztunk 200 méterre is, ahol víz alatti akadókat is találtunk. Sajnos a kapásjelzők csendben maradtak, annak ellenére, hogy nagyon bíztunk a jónak vélt helyekben. Jenőnek a délelőtti órákban ismét kapása volt és egy jó erős fárasztás után egy 25 kiló feletti tükörpontyot tartott a kezében. A csali ismét az Indián Spice volt, dupla 24-es variációban.

A végszerelékeknél a Sedo aprócikkeit használták, hiszen Sanyi a márka forgalmazója. Csabi is kivette a részét a halfogásból, egy 16 kiló feletti nyurga pontyot terelt a merítőbe.

Az utolsó napunk reggeléhez érkeztünk. Norbinak volt egy kapása, de sajnos nem lett meg. Akadókba ment, elvesztettük. Sőt, kifelé jövet a vízen hallottuk, hogy nálam is kapás van, siettünk kifelé, de láttuk, hogy a swinger teljesen be volt ejtve, a hal elvágta valamilyen akadón az előtét zsinórom. Viszont Sanyiéknak ismét sikerült fogni a tó lakóiból.

Sajnos nekünk halat nem sikerült fogni. Eljutottunk három kapásig, de egyik sem lett meg. A tó rengeteg víz alatti akadót rejt, nem elég kapásra bírni a halakat, meg is kell fogni őket. Beszélgettünk az ottani horgászokkal, akik már hosszú évek óta erre a tóra járnak, és többek között azt is elmondták, hogy ezen ne csodálkozzunk, azért nem elfelejtettünk horgászni, hanem ez a víz ilyen. Itt van úgy, hogy három-négy napig nem fognak semmit, vagy esetleg pár kapásig jutnak el, viszont az nagy hal, mert rengeteg nagy hal él a tóban. Viszont van olyan is, amikor lejönnek két bottal, és még az is soknak tűnik, mert olyan mennyiségben jönnek a halak. Mindent egybe véve azért szerintem ez a túra sikeres volt, jó volt a horgászat, nem bánkódunk és remélem legközelebb szerencsésebbek leszünk.

Írta: Ács József

Fotók: Vincze Tamás és Ács József