2022.01.17.

Sügérlesen Mann’s gumikkal

Amióta ráéreztem a téli plasztikcsalis sügérpergetés ízére, a legkisebb méretű, leglágyabb anyagból készült Mann’s gumik sorakoznak katonás rendben a pergető dobozaimban. Persze a színek sem mellékesek, de a legnagyobb kapufát a rosszul kiválasztott jigfejekkel lőhetjük. Óriási jelentősége van annak, hogy a vékony monofilok végére kötött, vagy kapcsolt jigek milyen mozgást, illetve ütemű süllyedést kölcsönöznek a körömnyi kis plasztikfalatoknak.

Vékony, teljesen transzparens tizennyolcas monofil zsinórt bújtatok át Wizard pergtőbotom apró gyűrűin keresztül.

Csak azért nem használok 0,18 mm-nél vékonyabbat, mert a csatornán, ahol sügérre cserkelek, meglehetősen vad, a medre még tél elején is növényekkel, ágakkal erősen sűrített. Akasztás után pedig nincs lehetőség játszadozni a hallal, amilyen gyorsan lehet, ki kell emelni.

Nem kell sokat kutatni, amíg meglelem a legjobbat. Sügérre és domira nagy kedvenceim a a Manns CTG twistereinek természetes szinváltozatai.

Az egyes és kettes méretű, tehát a legkisebb twisterekhez ideális választás az L&K micro jigeinek legkisebbjei.

A 8-as méretú horog 1 grammos fejjel kombinálva, mely a sekély tiszta téli csatornákból előcsalja a sügéreket.

A sügérek csalogatásának titka nem más, mint az ingerlő mozgás: a lassú, lágy faroktánccal járó csali süllyedés, melyet a víz sodrásának, áramlásának függvényében helyesen választottunk meg. Ne felejtsük el, hogy mindössze egy-másfél grammos csali esetében hatványozottan fontos számolnunk a kintlévő, vizbe merülő zsinórunk felhajtó erejével is. Bármennyire benne van a kezünkben és a fejünkben a pontos recept, nem árt ha magunk előtt bothossznyi távolságon leteszteljük a jól megszokott emelem-süllyesztem manőverrel a csali viselkedését. Ha nem vagyunk elégedettek a látottakkal, bátran növeljük a jig tömegét egy számmal. Ha viszont soknak érezzük, és túlságosan gyors a süllyedése a csalinak, akkor faragjuk meg kicsit az ólmot!

Ha a kapcsozásnak vagyunk inkább a hívei, a legkisebb csalihoz csak a legkisebb és legkönnyebbek jöhetnek szóba.

A másfél grammos csalin csak leheletnyit faragva az ólomból értem el a számomra eredményesnek vélt, legingerlőbb mozgást.

Egy kiszélesedés előtt talált egyetlen négyzetméternyi kis terület kínálta a lehetőséget a kis csíkosok előcsalogatásához.

A legmohóbb behörpölte egyben az egészet, csak a jigfej legvége kandikált ki a szájából.

Azután jött egy szerényebb vendég, aki félig tüntette el a kettes méretű, azaz 5 centis Manns plasztikomat. Jól látható, hogy vannak helyzetek, amikor a kis csalikhoz a kötést tartom előnyösebbnek, nagy méretű füllel, amely a szabad mozgásában cseppet sem korlátozza a csalit!

Plasztikos sügérhorgászatnál gyakran kell ellenőrizni a műcsalit, a sorozatos támadás gyakran okozza a plasztiktest lecsúszását a horog öbléig.

A legharcosabbak mindig eltüntetik, mondhatni megsemmisítik potenciális áldozatukat. Szerencsére az efféle jelenség sem okoz maradandó károsodást a halacskákban, a kicsi jigek gond nélkül, egyetlen mozdulattal kifordíthatók a szájukból.

A plaszikcsalis sügérpergetés egyik szépsége, hogy rendszerint csukák támadásai okoznak nem kis meglepetést a pergetőhorgásznak. No, ha van nálunk, akkor azonnal érdemes botot váltanunk. A Manns twisteres csukás esetek érdekességeiről a következő cikkemben olvashattok majd.

Forrás: Halmos Mihály