Vízvonalban – Tőzegbánya

Vízvonalban sorozatunkban ismét egy ismeretlen vízre látogattunk el Norbival, a Zalaszentmihályi Öreg tóra. Az 50 hektáros víz különleges szépséggel rendelkezik, ameddig csak ellátunk, vízitök és tavirózsák borítják a felszínt. Tőzegbányászat folyt itt, egészen 1983-ig. A vízmélység mindenhol egyenletesen 1-1,5 méter. A tó Szévíz patak felőli oldalán, 2 méter mély csatorna található, mely régen a víz szivattyúknak szolgált helyül. A Szévíz patak völgyében, a tőzegbányászat nyomán kialakult tőzegtavak láncolata, több száz hektáros vizes élőhelyként, természeti szempontból is egyedülálló. De büszkesége a Megye horgászainak. Ez a terület, ma már a madaraké, és a növényeké. A tógazdának köszönhetően, az emberek itt szinte soha nem zavarják meg ezt a természetes környezetet.

Ez egy teljesen elhagyatott tó. Közel 30 éve, egy kis túlzással, nagyon kevesen horgásznak itt. Mi is Lattes Dani barátom segítségével kaptunk lehetőséget. A vízen a növényzet teljesen elburjánzott, a csónakmotort nagyon nehéz használni olyannyira, hogy két méterenként kellett leszedni a propellerről a növényzetet. Ezért csak késő délután tudtuk bevinni a botokat a megfelelő helyre. Nem elég, hogy napközben mennyire megszenvedtünk a vízen, estére beborult, megjött a vihar. Másnap reggel nagyon hideg volt, vizes és nyirkos volt minden. Számolatlan gázlómadár figyelte minden mozdulatunkat. Vörös és szürke gémek körbe a tábor körül. Legmerészebbek a bakcsók voltak. Nem volt még 7 óra, mikor a kapásjelzőm éles hangja megriasztotta a közelben bóbiskoló madarakat. Norbi olyan gyorsan csónakba ugrott, hogy még én is meglepődtem. Igaz ez volt az első kapás, nem csodálom, hogy izgalomba jött. Küzdöttünk, mint malac a jégen. Nem volt olyan torzsa, szár, levél vagy virág, amibe ez a hal ne akadt volna bele. Levettük az egyikről, jött a másik. Gyorsan kiderült, hogy ez a horgászat egy kicsit más lesz, mint a többi. Mondanom sem kell, az első halat elvesztettük. Idegesnek és tanácstalannak éreztem magam. Pedig hatalmasat harcoltunk ezért a halért.

Napközben csendesedett a táj, gyorsan melegedett a levegő és Norbinak is megérkezett az első kapása. A bajszos nagy hévvel húzta le a zsinórt az orsó dobjáról a tó közepe felé. Ez volt a szerencsénk. Norbi szinte akadálytalanul tessékelte be a halat a szákba. Igaz nem volt óriás, de ezt a pontyot legalább már a kezében tudta tartani. Ez a tükrös 8 kilogrammot nyomhatott, de a farok úszói ennek ellenére, mint egy 20 kilós óriásé.

A második éjszakánk nyugodtan telt. Kisebb halakat fogtunk, persze szerencsénk volt az akadókkal is. Gyorsan melegedett a levegő, a vízfelszínén látványos gőzfelhők alakultak ki, melyet misztikussá, érintethetetlenné varázsolták ezt a rejtélyes királyságot. Norbi még akkor is aludt, mikor én már a reggeli halamat engedtem vissza. Persze az első éjszaka nagyon megviselte őt. A korai ébredésnek, mindig van valami varázsa. Még ha nem is esik jól egy mozdulat sem, akkor is élvezem a csendet, a természet csendjét. Reggel olyan dolgokat érezhetek, láthatok, melyeket máskor nem. Szeretem a vízpartot, ezért is érdemes horgászni.

Norbinak kapása van, felemelte a botot, megyünk a csónakkal utána, néha elakad, néha lelassul, de most ez a valami a zsinór végén nem okoz nagy galibát, simán szákba tereltük a halat. Nem is akármilyet, lenyűgöző, több mint 10 kilogrammos tövest. Olyan sötét színekkel, amit nem sűrűn lát egy horgász szeme. Csodáltuk ezt a sötét színű bajszost, amikor Norbi másik botja is meghajlott. Ebben a pillanatban nagyon boldogak voltunk, gyorsan beugrottunk a csónakba és ismét nem volt nehéz dolgunk, az akadón gyorsan átúszott a hal, ő is a nyílt víz felé vette az irányt. Itt pedig már nem lehetett gond, megszákoltuk.

Úgy néz ki az összes etetésünk célt ért. A nap derekán egymás után érkeztek a pontyok. Amikor a víz alatti harcosok a tőzegbánya felé veszik az irányt, igazából elvesztették a csatát. Csak akkor még nem tudnak róla. Ezen a tavon 83-ban szűnt meg a bányászat. Akkortájt telepítettek bele pontyot, és amurt. Tehát elvileg ezek a pontyok, vad pontyok, nagyon erősek és harcosak. A kisebb halak itteni szaporulatok. Elvileg vannak benne kapitális példányok, bizakodtunk, hogy legalább egyet sikerül megfognunk. Én ekkor már próbáltam szelektálni a pontyok között, viszonylag nagyobb csalikat használtam, a 4-es horgot legtöbbször fluorocarbon zsinórra kötöttem.

Számolatlanul jöttek a halak, mindegyik botunkon kapásvolt. A kisebbeket már egyből a csónakból visszaengedtük, csak a nagyobb testűeket vittük ki a bölcsőbe. A tőzeges víznek köszönhetően, minden hal sötét, szinte fekete színekben pompázott. Farok úszójuk pedig az összes megfogott halnak, kivétel nélkül óriásira nőtt.

Nagyon nehezen, komoly akadályokkal indult el ez a horgászat, de a végére belemelegedtünk, és orvosolni tudtuk a problémánkat. Sok halat fogtunk, sokat elveszítettünk, de ilyen környezetbe bármikor szívesen jövünk egy újabb horgászkalandra. Egy rejtet királyságban. Egy olyan helyen, ahol az állatok és növények joggal érzethetik magukénak a birodalmat. Ott ahol a halak urak lehetnek. Ott, és csak is ott kapjuk meg azt az érzést, amit úgy hívunk, nyugalom.

Írta. Ács József

Fotók: Ács József és Paál Norbert