2024.10.20.
A legnagyobb baráti társaság: 1 millió horgász Magyarországon
A MOHOSZ méltán büszkén jelenthette be, hogy Magyarországon már 1 millió regisztrált horgász van! Ez a mérföldkő azt jelzi, hogy a horgászat nem csak hobbi, hanem egyre erősebb közösségformáló tevékenység. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke kiemelte, hogy a szövetség továbbra is támogatja a horgászokat haltelepítésekkel, versenyszervezéssel és fenntartható horgászat elősegítésével. A kormány támogatásának köszönhetően a horgászat ma már Magyarország legnépszerűbb szabadidős tevékenysége.
A fiatalok körében is egyre népszerűbb, ezt bizonyítja az is, hogy az egymilliomodik horgász egy 10 éves gyermek. A MOHOSZ egy különleges ajándékkal köszönti az ifjú horgászt, akit világbajnok horgász segít majd horgászfelszerelésének kiválasztásában.
Gratulálunk a horgászközösségnek ehhez a fantasztikus eredményhez!

Az egymilliós számot a horgászszövetség vezetőivel együtt a magyar horgászat nagykövetei is többen megünnepelték. A képen Fodor Rajmund, olimpiai bajnok vízilabdázó, Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Cseh László világbajnok úszó, dr. Dérer István, a MOHOSZ főigazgatója, Besenyei Péter műrepülő-világbajnok, Bokor Károly horgász szakíró, Csizmár Erika, a MOHOSZ igazgatója, Csőre Gábor színművész, dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke, Reviczky Gábor színművész, Straub Dezső színművész, valamint Nyitrai Zsolt a miniszterelnök főtanácsadója.
Az eredi, teljes szöveget itt olvashatjátok:
A legnagyobb baráti társaság: 1 millió horgász Magyarországon
További hírek
2025.12.23. 11:12
Magyar Horgász Magazin 2026 januári száma
Előfizetői nyereményakció 2 000 000 Ft nyereménnyel! Oláh Csaba: Folyami krokodilok A Tisza-tó méltán híres trófeás csukaállományáról,...
2025.12.23. 09:12
Békés, meghitt karácsonyi ünnepeket és boldog új évet!
Az ünnepi időszak mindig jó alkalom arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt évre, és megköszönjük mindazt, amit közösen megéltünk. Köszönjük, hogy...
2025.11.25. 12:11
Magyar Horgász Magazin 2025 decemberi száma
Magyar Horgász éves előfizetői akció 2 000 000 Ft nyereménnyel Gyulai Ferenc: Széll, csend és hideg Kimegyünk még egyszer? Tudom, hogy hideg...
Műsoraink
Összes műsorHorgászat határok nélkül
Haldorádó
Horgászat Bokor Károllyal
CarpZoom
F&H bemutatja
Fókuszban a horgászat
Halimádók konyhája
Match fishing
Vízvonalban
F&H Events
Fogas fogás
Pontyszínház
Pergető Akadémia
Horgásztúrák
Horgásztestvérek
Két gourmet horgász
Feedermánia
Top tippek
Hodula Fishing
Vadászláz
Lövészsuli
Vadászok konyhája
A zsákmány nyomában
Halmi Péter Pál
Hajba Balázs
Fegyvermester
Energofish műsorok
Takács Viktor
Egy a természettel
Kayak Fishing
Fishmine
II. International Wild Carp Challenge a Tisza-tavon
Halimádók konyhája – Hadarik Ritával
Némethy András – Namíbiai vadászatok 1. rész
Guided with Mark 8. rész
Guided with Mark 12. rész
Egy hét, amely beírta magát a horgásztörténelembe – Lezárult a XI. IBCC
Vadkacsavadászat egyszerűbben, okosabban.
Pergető Akadémia – Ragadozó kihívás a Caspén
Az izlandi vadászkalandok folytatódnak!
Hol a Hal? – Balatoni brutál süllők
Az új legyező horgász – 18. évad 28. rész
A világ legnagyobb harcsáját fogták ki Lengyelországban
A Vértes ízei, ahogy igazán szeretjük.
Értesülj az elsők között híreinkről!
Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!