2024.07.25.
A Magyar Horgász Magazin 2024 augusztusi számából
Energo Team
Ready Carp
Megismerkedtünk, megbarátkoztunk
Az a megtiszteltetés ért, hogy idéntől az Energofish csapat színeiben horgászhatok, ami azzal jár, hogy elsőként tesztelhetem, próbálhatom ki az általuk forgalmazott termékeket. Tudni kell, hogy mire az adott árucikk eljut a boltok polcaira, rengeteg rostán megy át. Eddig leginkább ebben az állapotukban találkoztam a Benzar Mix termékekkel. Három emlékezetes alkalommal segített ki az újdonságnak számító Benzar Mix Ready Carp etetőanyag a horgászataim során.
Bokor Károly
Ragadozóhalas portyák a Balatonon
A magyar tenger mesés méretű és mennyiségű pontyállománya közismert, azonban a ragadozóhalakról kevesebb szó esik. A nyár elején többször is eljutottam a Balatonra, ahol eredményes pergetőkalandokban volt részem.
Szabó Bence
Feederkosár-kalauz
A feederhorgászat eszköztára annyira kiterjedt, hogy egyetlen írásban nem lehet mindenről kellő mélységben megemlékezni. Ez alkalommal a technika legsarkalatosabb eszközeiről, a kosarakról értekezek hosszabban.
Sztahovits Péter
Parti bajszik
Bosszantóan nem akart apadni nyár elején egyik közelemben lévő folyó sem, sőt a Duna vízállása stabilan magas maradt, nyaldosva a fákat-bokrokat. A helyzet a kisebb folyók esetében is hasonlóképp alakult, pedig ilyenkor már javában a domolykókkal, márnákkal szoktam múlatni a kánikulai napokat. Ha elsőre reménytelennek is tűnt a helyzet, végül akadt megoldás.
Szarvas Zoltán
A tisztuló Duna jó süllői
Évtizedes tapasztalat, hogy a nyári meleg vizeken a zavaros áradások lecsengésében az átlagosnál – vagy a tiszta vízen szokásosnál – jóval több testes, akár kapitális süllő is horogra szokott akadni. Érdemes ennek okairól értekezni, és tudatosan készülni ezekre a napokra.
Dovit Team
Pelletwaggler, ahogy én csinálom
Leggyakrabban methodtechnikával horgászom, de időnként elkalandozom más irányokba. A pellettel való horgászat ma már nagyon népszerű, a módszereket tekintve nem csak fenekezésre, de úszózásra is alkalmas.
Lábas Norbert
Rövid pergetések
Az idő nagy úr, sőt talán a legnagyobb, hiszen legyőzhetetlen és megzabolázhatatlan. Egy dolgot tehetünk: alkalmazkodunk és a lehető leginkább próbáljuk a lehetőségeinket hozzá igazítani. Nincs ez másképp a horgászatban sem, ahol akár extra rövid idő alatt is nagy élményekre tehetünk szert.
Kovács Márk
Nyárbúcsúztató
Augusztus derekán járunk. A Duna egy közepes áradást követően néhány napja lassan tisztulni kezdett. Ilyesfajta tisztulást várnék el a gondolataimtól is, amiket jó ideje terhelnek a munkával teli mindennapok.
További hírek
2025.10.22. 09:10
A világ legnagyobb harcsáját fogták ki Lengyelországban
Elképesztő rekord született Lengyelországban: a Rybniki-tó egy 292 centiméteres harcsát adott, amely a valaha mért legnagyobb példány a világon. [caption...
2025.10.13. 10:10
Magyar arany- és ezüstérem a Feeder Klubcsapat Világbajnokságon!
2025. október 11–12-én, Szerbiában, Kladovo mellett rendezték meg a VIII. Feeder Klubcsapat Világbajnokságot, ahol a magyar csapatok ismét történelmet...
2025.09.24. 07:09
Októberben is Magyar Horgász Magazin!
Kovács Ákos: Harcsával töltött káposzta A váci Duna-parton került megrendezésre hazánk legrégebbi, közel fél évszázados halfőző versenye, amelynek...
Műsoraink
Összes műsorHorgászat határok nélkül
Haldorádó
Horgászat Bokor Károllyal
CarpZoom
F&H bemutatja
Fókuszban a horgászat
Halimádók konyhája
Match fishing
Vízvonalban
F&H Events
Fogas fogás
Pontyszínház
Pergető Akadémia
Horgásztúrák
Horgásztestvérek
Két gourmet horgász
Feedermánia
Top tippek
Hodula Fishing
Vadászláz
Lövészsuli
Vadászok konyhája
A zsákmány nyomában
Halmi Péter Pál
Hajba Balázs
Fegyvermester
Energofish műsorok
Takács Viktor
Egy a természettel
Kayak Fishing
Fishmine
II. International Wild Carp Challenge a Tisza-tavon
Halimádók konyhája – Hadarik Ritával
Némethy András – Namíbiai vadászatok 1. rész
Guided with Mark 8. rész
Guided with Mark 12. rész
Egy hét, amely beírta magát a horgásztörténelembe – Lezárult a XI. IBCC
Vadkacsavadászat egyszerűbben, okosabban.
Pergető Akadémia – Ragadozó kihívás a Caspén
Az izlandi vadászkalandok folytatódnak!
Hol a Hal? – Balatoni brutál süllők
Az új legyező horgász – 18. évad 28. rész
A világ legnagyobb harcsáját fogták ki Lengyelországban
Értesülj az elsők között híreinkről!
Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!