2022.10.10.
Bronzérmek hétvégéje – Újabb magyar sikerek, ezúttal a feeder és a csónakos pergető horgász világbajnokságokon
Belgiumban, Kinrooi mellett, a Maasvissers-víztározón rendezte meg a Nemzetközi Édesvízi Horgász Szövetség a XI. Feeder Horgász Világbajnokságot, amely október 9-én, vasárnap ért véget. Ugyanezen a hétvégén, de egy nappal korábbi befejezéssel a XXIII. Csónakos Pergető Horgász Világbajnokságon, Csehországban, a Slapy-víztározón is szerepelt a magyar válogatott, hogy a pandémia miatt elmaradt két világbajnokság után, végre újból hajóba szállva megküzdhessenek a dobogós helyekért.
A feeder horgászat ma a legnépszerűbb horgászati módszer, így az országos bajnokság is egyre növekvő létszámmal kerül megrendezésre. A magyar nemzeti válogatott keretből ezúttal hat versenyző képviselte a hazai feeder mezőnyt, számos világbajnoki és magyar bajnoki eredménnyel a hátuk mögött. A világbajnokságon a 23 nemzet válogatottját felvonultató mezőnyben nagy csatában nagyon szoros eredmények születtek. Magyarország végül a harmadik helyen végzett 74,5 ponttal, a 73 pontos angol és a világbajnoki címet 71 ponttal megszerző szerb válogatott mögött. A csapat tagjai: Szénási Béla kapitány, Walter Tamás másodkapitány, Polyák Csaba csapatvezető; Arató Soma Gergely, Bakó Péter, Erdei Attila Csaba, Sipos Gábor, Sivák Mátyás, Vidó Ferenc versenyzők; Borda Zsolt, Katona Ildikó, Lipák András, Simon Zoltán, Szabó Bence, Wellner Gábor segítők. A magyar feeder csapat ezzel az újabb dobogós helyezéssel megelőzte a világranglistán Hollandiát és Anglia mögött már a második helyre zárkózott fel.
Csehországban, a XXIII. Csónakos Pergető Horgász Világbajnokságon Magyarország csapata Mészöly Sándor kapitány, Varga Pál másodkapitány, Rigó Alex csapatvezető; Bosánszky Péter Márk, Gégény Viktor, Enzsöl Gábor, Mérten András, Deák Ferenc, Hipszki Róbert versenyzők összetételben 65 ponttal szintén bronzérmet szerzett, a 42 pontos litván és a világbajnok 31 pontos észt csapat mögött.
A világbajnokságon most olyan nemzeteket sikerült magunk mögé utasítani, akik a csónakos pergető szakágban rendre a dobogón végeznek. A legutóbb 2019-ben, a Dél-afrikai Köztársaságban megszerzett világbajnoki ezüstérem után így most újból egy szép érem csilloghatott a magyar csapat tagjai nyakában.
A MOHOSZ ezúton is megköszöni a nemzeti-, valamint a „Magyar Csapat” szakszövetségi sporttámogatási rendszer partner szervezeteinek és cégeinek a támogatását, a csapatok felkészülésében közreműködő valamennyi munkatárs, önkéntes segítségét. Minden élsportoló versenyzőnek és sportvezetőnek gratulálunk az emlékezetes eredményekhez!
Forrás: MOHOSZ
További hírek
2025.06.19. 07:06
Itt a Magyar Horgász magazin júliusi száma!
Karakteres személyes történetek, hirtelen tervezett keszegezések, kősüllő-horgászat a tilalom után, és nem maradnak ki a nagy folyók titkai sem. Legyen...
2025.05.29. 11:05
Itt a Magyar Horgász Magazin júniusi száma!
Szövetségi hírek: Megújult a MOHOSZ Hivatalos Magyar Rekordlista A Magyar Horgász egyik legnépszerűbb, értékteremtő rovata 1965 óta regisztrálja és...
2025.05.29. 11:05
A sporthorgászat újabb ünnepe, a Magyar Horgászat Nagyköveteinek XII. Találkozója és Horgászversenye.
Május 27-én Székesfehérváron a Palotavárosi Felső-tavon került megrendezésre a sporthorgászat újabb ünnepe, a Magyar Horgászat Nagyköveteinek XII....
Műsoraink
Összes műsorHorgászat határok nélkül
Haldorádó
Horgászat Bokor Károllyal
CarpZoom
F&H bemutatja
Fókuszban a horgászat
Halimádók konyhája
Match fishing
Vízvonalban
F&H Events
Fogas fogás
Pontyszínház
Pergető Akadémia
Horgásztúrák
Horgásztestvérek
Két gourmet horgász
Feedermánia
Top tippek
Hodula Fishing
Vadászláz
Lövészsuli
Vadászok konyhája
A zsákmány nyomában
Halmi Péter Pál
Hajba Balázs
Fegyvermester
Energofish műsorok
Takács Viktor
Egy a természettel
Kayak Fishing
Fishmine
II. International Wild Carp Challenge a Tisza-tavon
Halimádók konyhája – Hadarik Ritával
Némethy András – Namíbiai vadászatok 1. rész
Guided with Mark 8. rész
Guided with Mark 12. rész
Egy hét, amely beírta magát a horgásztörténelembe – Lezárult a XI. IBCC
Vadkacsavadászat egyszerűbben, okosabban.
Értesülj az elsők között híreinkről!
Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!