2023.10.28.
Előzetes a Sporthorgász 2023/november-december-i számából
Egyszer volt, hol nem van?
Barátomnak amúgy is kijár a siker, mert néhány éve egy sikertelen szákolásnak köszönhetően elszabadult egy tíz pluszos krokodilja, pont itt lenne az ideje revansot venni kedvenc csukáitól. Lassan de biztosan lopja a métereket, már kirajzolódik egy sötét árny a víz alatt, de újult erővel elvágtat mellettünk. Nagy hal, komoly ragadozó, de nem tudjuk megbecsülni a méreteit, ahhoz többet kellene látni belőle. Imi megfékezi és elém tereli a halat. A zsinór függőlegesen feszül a vízbe és ekkor óvatosan ráemel. Méteres „farönk” rajzolódik ki előttem a lehető legjobb pozícióba, így nem késlekedek, egy hirtelen mozdulattal ráhúzom a háló keretét. Habosra csapja a felszínt, nem is emelem meg, hagyom kicsit tombolni, majd mikor megnyugszik, beemelem a ladik aljába. – Igen! Fakad ki belőlem az elismerés és nagyot csapok barátom tenyerébe. – Ez az, amire vártál! Hatalmas, egészséges fenevad, mélyen torokra vette a jól vezetett kanalat. Mérlegem nyelve halál pontosan a tíz kilónál csillapodik meg. Nagy az öröm! (Oláh Csaba)
Dunai úsztatás amurra, algával
Az amurt természetes táplálékával megfogni számomra mindig fantasztikus érzés. Nádhajtással, hínárral vagy algával becsapni ezeket a gyönyörű torpedókat különleges feladat. 2013-ban horgásztam először algával, akkor az Árpád híd feletti részen, fenekező módszerrel próbáltam átverni az ott táplálkozó amurokat. Azóta hiába telt el tíz év, ez a horgászmódszer semmit sem veszített a hatékonyságából. (Jankovich Krisztián)
The One termékek a feederhorgászatban
A legtöbb horgásznak a The One Brand-et nem kell bemutatni, hiszen a tíz éve piacon lévő termékek segítségével egyre több pontyhorgász fogja meg álmai halát. Viszont lehet, hogy kevesen tudják, hogy a fogós bojlik mellett vannak olyan termékek, amiket eredményesen tudunk alkalmazni más módszereknél is. Ilyen például a feederhorgászat, ahol olyan The One etetőanyagokat, csalikat és liquideket tudunk használni, amivel sikeresek lehetünk. Hogy ezt be is bizonyítsam, a Törökbálinti-tóra látogattam el, ahol a megszokottól eltérően nem bojlis botokkal, hanem feederbotokkal indultam neki az egynapos horgászatnak. (Ács József)
Pockokat üldözve
Van egy rágcsálónk, a mezei pocok „Microtus Arvalis”, ami időnként nekünk, horgászoknak és a harcsáknak igazi népünnepélyt hoz. Ez a speciális dolog sokak számára ismert, de vannak, akinek még mindig ismeretlen a téma. Azonban akik ismerik a jelenséget, annak kihasználásáról sem tudnak mindent. (Lukácsi Béla)
Pontyóriások keringője
Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata napokkal az indulás előtt Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott, valóság! (Halmos Mihály)
Horgászbottal Palócországban
András barátom helyi lakos, sokszor horgásztunk már együtt a helyi vizeken, pergettünk domolykóra az Ipolyon, vagy úszóztunk Ludányhalásziban. Ezúttal termetes vörösszárnyú fogásairól számolt be Kétbodonyban. Nekem sem kellett több, hamarost Kétbodony felé tereltem az autó szekérrúdját, képzeletbeli lovaimmal. A Pénzes-hegy lábánál fekvő tó festői környezetben található a Kétbodonyi HE kezelésében. Tiszta vizét két patak táplálja, rendezett partja nagyszerű horgászlehetőségeket kínál. Természetesen úszózásra készültünk, ezúttal öreg Hokév Universal botom és zöld Tokoz tároló orsóm voltak horgászpartnereim, szigorúan a magyar-csehszlovák barátság jegyében, tollúszóval. Remek tökleveleseket találtunk a tó egyik oldalán, bíztunk a jó haltartó helyben. Csemegekukoricával, magmixekkel etettünk finoman. A vízre pergő magok hangjára néhány éhes vadkacsa is felfigyelt, de végül sikerült őket jobb belátásra bírni, így méltatlankodva távoztak. (Szittnyai Zalán)
A Tapogató duó
Burján Szilárd és Tóth Péter jó néhány éve kerültek lapunkhoz egy írói pályázati felhívás keretében. A vezetőség felfigyelt az általuk beküldött írásra, s nagy örömünkre itt ragadtak. Azóta hónapról hónapra örvendeztetnek meg bennünket mesés fogásaikkal s a technikákkal, melyek által sikerrel járnak. Azonban, hogy miként állt össze a páros, valamint milyen egyéb kulisszatitkokba nem látnak bele az olvasók, arról most árultak el néhány érdekességet. (Jakó László)
Csatorna kalandok
Egy rapid éjszakai pecára érkeztem, bízva a jó horgászszerencsében, hogy ilyen rövid idő alatt is sikerül szebb halakat megmutatni nektek. Aki ilyen kaliberű vizeken horgászik, az tudja, ha nem végzünk előetetést, illetve rövid ideig tartózkodunk a vízparton, akkor minden bizonnyal a halfogási esélyeink nagy mértékben lecsökkennek. Persze vannak kivételes esetek, amikor minden összeáll, de általában nem úgy történik minden, mint a filmekben, ahol mindig happy end a vége. Mivel én sem végeztem előetetést, próbáltam cserkelve megkeresni a halakat. Kilométereket sétáltam a víz partján, figyeltem a vizet, és halra utaló jeleket kerestem, mint például lerágott nádszálat, megmozduló töklevelet, esetleg pontytúrást, illetve bármilyen halmozgást. Ezzel el is árulom nektek, hogy ezen a pecán a pontyokat, illetve amurokat vettem üldözőbe. (Nemes Máté)
További hírek
2025.04.20. 13:04
Egy hét, amely beírta magát a horgásztörténelembe – Lezárult a XI. IBCC
Ünnepléssel és díjátadóval ért véget a 2025-ös International Balaton Carp Cup A világ legnagyobb pontyfogó versenye, a XI. International Balaton Carp...
2025.04.18. 13:04
A Magyar Horgász Magazin 2025 májusi számából
Bálint Attila: A 2024-es „Év halőre” Fehér Attila Hallgatjuk a méltatást: „…Összességében elmondható, hogy jelenleg ő a Hajdú-Bihar vármegyei...
2025.04.18. 08:04
Csak grammokon múlt a vezetés – izgalmas napot zárt az IBCC csütörtökön
A Bucovina szektorban a AQVARIUS TEAM vette át a vezetést, 18 haluk össztömege 253 kg. A közzétett felvételeken egy éjszakai mérlegelés pillanatai láthatók. A...
Műsoraink
Összes műsorHorgászat határok nélkül
Haldorádó
Horgászat Bokor Károllyal
CarpZoom
F&H bemutatja
Fókuszban a horgászat
Halimádók konyhája
Match fishing
Vízvonalban
F&H Events
Fogas fogás
Pontyszínház
Pergető Akadémia
Horgásztúrák
Horgásztestvérek
Két gourmet horgász
Feedermánia
Top tippek
Hodula Fishing
Vadászláz
Lövészsuli
Vadászok konyhája
A zsákmány nyomában
Halmi Péter Pál
Hajba Balázs
Fegyvermester
Energofish műsorok
Takács Viktor
Egy a természettel
Kayak Fishing
Fishmine
II. International Wild Carp Challenge a Tisza-tavon
Halimádók konyhája – Hadarik Ritával
Némethy András – Namíbiai vadászatok 1. rész
Guided with Mark 8. rész
Guided with Mark 12. rész
Egy hét, amely beírta magát a horgásztörténelembe – Lezárult a XI. IBCC
Értesülj az elsők között híreinkről!
Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!