2024.09.06.

Fókuszban a horgászat – Oldódó bojlis pontyhorgászat

Biatorbágyra látogattam el, az Arizona Carp Lake-re, ahol a 18-as helyet foglaltam el. Egynapos horgászatra érkeztem és csak oldódó bojlival csaliztam és ezzel is etettem. Az volt a célom, hogy legalább egyet fogjak a nagy pontyok közül. Egy mozgós, pörgős peca volt, sűrűn dobáltam, etettem, volt nálam dobócső is és Spomb is. Nem akartam használni magot és pelletet, tehát kizárólag csak bojli került az etetésre. A csalikat dippeltem, és PVA-t is használtam.

Két bottal horgásztam. Az egyikre egy Scopexes-Tigrismogyorós csalit tettem fel, a másikra pedig Cajun fűszerezésűt. 20-as oldódó Wafter csalizó bojlikat fűztem fel mind a kettőre, annyi különbséggel, hogy a tigrismogyorósra felraktam egy PVA hálót is, amit jól bearomáztam. Ekkor még nem etettem semmit, nem akartam zavarni a vizet, egy fél órát adtam a csaliknak, hogy megtalálják a pontyok. Kimértem a távolságot, 80-90 méterre horgásztam mind a két bottal, az majdnem a tó közepe volt ezen a helyen.  Ez idő alatt bekevertem a tigrismogyorós kaját, egy kiló Tigrismogyorós-Scopex-es oldódó bojlit raktam bele a vödörbe. Ez már az új recept alapján készült. Raktam rá egy kis vizet, ezáltal már az oldódó bojli meg is indult egy picit. Került még bele Scopexes Spod Mix, így kapott egy panírt a bojli, amiről szépen váltak le a részecskék, ezzel egy csíkot húzva a vízoszlopba. Már ekkor vízközt voltak a pontyok, fürödtek, jól érezték magukat. A következő adalék a Secret Juice volt, ez egy olyan adalék, ami jó tömény, Scopexes ízesítésű. Akár alkalmas a vízközti horgászatra is, ott terjed vízközt az aroma, és utána szépen lemegy az aljára is. A Cajun fűszerezésüt ugyanúgy készítettem el, mint a tigrismogyoróst, raktam bele Cajun 20 mm-es oldódó bojlit, ment rá egy kis víz, Cajun fűszeres Spod mix és a Secret juice-ból is öntöttem egy keveset. Elkezdtem Spombolni, botonként 6-7 közepes Spomb került a helyekre. A spombos felszerelésnél semmi extra nem volt, egy 390-es The One pontyos botot használtam, rajta egy nagyméretű Sonik orsóval, amire dobóelőkét nem kötöttem be, tehát telibe volt rajta a fonott zsinór. Az első hal egy kiló körüli kárász volt, ami egy csippanással jelezte, hogy a horgon van. Megtetszett neki az oldódó bojli, ami egy kombi horogelőkén volt felkínálva. Dobóelőkét is kötöttem be a főzsinóromba. A The One-nak az új Shock Leaderjét használtam, ami 28-asról vastagodik 57-esre – az elejéből levágtam pár métert – de egyébként létezik belőle 23-asról vastagodó is.

Egy csali frissítés után nem sokkal, sikerült fognom egy 13 és fél kilós tőpontyot, aminek a tigrismogyorós oldódó bojli tetszett meg. Amiért ezen a napon jöttem, az már meg volt. Annyi turpisság volt még a csalizásnál, hogy erre a 20 mm-es oldódó tigrismogyorós bojlira ráraktam még egy félbevágott tigrismogyorós Pop-Up -ot. Nagyon jól akadt a 6-os Curve horog, Blow Back rig kötéssel. Az előkém 16-17 centi hosszú volt, és egy 25 librás bevonatos horogelőkéből kötöttem meg. Háromféle oldódó bojlit használtam a nap folyamán. Kezdtem a Cajun fűszeressel és a tigrismogyoróssal, de próbálgattam a fokhagymást is. Az a lényeg, hogy mindig használjunk jó minőségű bojlit, tehát amivel etetünk, az is jó minőség legyen. Ne csináljuk azt, hogy egy gyengébb minőséggel etetünk és ráhorgászunk egy jobb minőségű csalival. Én szeretek jó minőségű bojlival etetni és csalizni is. Egyébként a The One-nak a kilós bojlijai, többek között az oldódó bojlija is olyan minőség, hogy nyugodtan csalizhatunk is velük, de én most erre az alkalomra készültem Wafter csalizó bojlikkal, ’20-as és ’24-es méretben, de a ’20-asokat használtam.

Volt még egy szép kapásom, de sajnos a fárasztás közben elment, egyébként a fokhagymás 20 milliméteres oldódóra jött, rajta volt még egy 10-es Pop-Up, amiből levágtam egy keveset, ezzel még jobban kiemeltem, mert Wafterrel csaliztam. Már az is ki van könnyítve, de a Pop-Up által még jobban ki volt könnyítve és lehet, hogy valahogy így került be a halnak a szájába a horog. Mindenképpen próbáljátok ki Ti is az oldódó bojlikat, egy jó eredményes napot lehet vele zárni, és találkozunk legközelebb is a vízparton!

Írta: Ács József
Fotók: Bors Csaba