2025.10.30.
Megjelent a Magyar Horgász Magazin legújabb, novemberi száma!
A hónap lapszáma a késő őszi vizek hangulatát idézi meg: pergetés a Dunán és a tavakon, nagy csukák leshelyein, methodozás dévérre, valamint egy szívből jövő túra a Bereken át – mindezek és még sok más történet várja az olvasókat.
Ismerd meg a Duna szerelmeseit, fedezd fel a Wizard új csalisorozatát, és hagyd, hogy a szerzők sora elkalauzoljon a hajnali párában ringó ladikok és novemberi horgászkalandok világába.
Szarvas Zoltán: Balinozás novemberben
A november többféle lehetőséget kínál a pergetőknek, ilyen például a dunai műcsalis balinozás, aminek a változó körülményei meghatározhatják a horgászat eredményességét.

Gyulai Ferenc: A Duna szerelmese
Ismerek valakit, aki imádja a Dunát. Aki nemcsak sejteni akarja, hanem kitanulni a „mesterséget”. Jön, kérdez, próbálkozik. Szívesen adok neki tanácsot, és segítem amiben csak lehet. Nem suhanc már ő sem, hiszen húsz év eltelt mióta ismerjük egymást.

Energo Team: Wizard plasztikos pergetések
Annyi gyönyörű ponty, amur és oly sok bojlis bot mögött töltött óra után, nyár végére szűnni nem akaró viszketést éreztem a jobb tenyeremben. Ez jelezte azt, hogy pergetőbotot ragadva a Sárszentmihályi-tavak felé vegyem az irányt, hogy süllők és balinok után kutassak. No és persze hajtott a kíváncsiság, hogy vajon milyen sikert arat a Wizard egyik legújabb gumihalcsaládja, a Vertix Blade.

Lábas Norbert: Felpörgetett csukák
Az ősz beköszöntével a csukák, köztük az én célpontjaim, a nagy csukák is lesben állva várják áldozataikat a nyáron felnőtt vegetáció környékén. Hínárban, nádasok környékén, akár bedőlt fák ágai között is bujkálhatnak méter feletti szörnyek, így ezeket a helyeket mindig érdemes alaposan megvallatni, de vajon mivel?

Szabó Bence: Dévéres method
A methodtechnika sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy manapság szinte az összes békés halra ezzel a módszerrel lehet a legeredményesebben horgászni. Nekem egyértelműen ez a tapasztalatom mind intenzíven telepített tavakon, mind természetes vizeken. Bár methoddal elsősorban pontyra horgászunk, szerintem kifejezetten élvezetes akár keszegezni is a „töltögetős” kosarak segítségével.

Sztahovits Péter: A láthatatlan zsákmány
Ha Szabados Gabi cimborámmal túrát tervezünk, három dolog biztos. Az első, hogy az úti cél a Duna. A második, hogy véletlenszerűen választunk szakaszt, mert mindenhol megtaláljuk a kihívást és mindenütt szeretünk vízen lenni. A harmadik, hogy a süllők kerülnek célkeresztbe.

Szittnyai Zalán: Berekjárók
Régóta kerülgettem a Berket. Képzeletben már vagy harminc éve, a Tüskevár olvasása után. Aztán többször is nekivágtam a felfedezésének, hol egyedül, hol barátokkal. Fekete István születésének 125. évfordulóján úgy határoztam, bejárom teljes egészében.

Oláh Csaba: Szezonvégi ajándék
Ladikom orrán hatalmasra hízott páracseppek gurulnak minden irányba, ahogy szelem a folyó hajnali, hűs habjait. Varázslatos őszi napokkal ajándékoz meg a Tisza ebben a szezonban.

További hírek
2026.04.05. 10:04
Közönségtalálkozó Pechnyó Gergellyel a Majosligeti tavon
Április 11-én újabb nyílt nappal várjuk az érdeklődőket a Fishing & Hunting Majosligeti tavon. Ezúttal Pechnyó Gergely, a DOVIT Fishing ismert szakembere...
2026.04.02. 17:04
Indul az IBCC Extra
Az idei IBCC több szempontból is újdonságokat tartogat, és ezek közül az egyik legizgalmasabb az új esti élő műsorunk, az IBCC Extra. Miközben az eddig...
2026.04.01. 05:04
Itt az IBCC!
2026-ban összesen 303 csapat érkezik 26 különböző országból, ami önmagában is bizonyítja az esemény nemzetközi rangját. A mezőny rendkívül erős,...
Műsoraink
Összes műsorHorgászat határok nélkül
Haldorádó
Horgászat Bokor Károllyal
CarpZoom
F&H bemutatja
Fókuszban a horgászat
Halimádók konyhája
Match fishing
Vízvonalban
F&H Events
Fogas fogás
Pontyszínház
Pergető Akadémia
Horgásztúrák
Horgásztestvérek
Két gourmet horgász
Feedermánia
Top tippek
Hodula Fishing
Vadászláz
Lövészsuli
Vadászok konyhája
A zsákmány nyomában
Halmi Péter Pál
Hajba Balázs
Fegyvermester
Energofish műsorok
Takács Viktor
Egy a természettel
Kayak Fishing
Fishmine
Némethy András
Guided with Mark 8. rész
Guided with Mark 12. rész
Vadkacsavadászat egyszerűbben, okosabban.
Kolláth József
Az új legyezőhorgász
Dudi Bait – A nagyréti tavon | A Viharsarok pontyai
Hol a hal?
Horgászkalandok Urbán Andikával
Értesülj az elsők között híreinkről!
Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!