2021.07.19.
Feeder teszt: Bicolor csalik újratöltve!
A Bicolor, azaz kétszínű csalik a hazai, főként feederes márkák közül elsőként a Benzár Mix szortimentben jelentek meg immár jó néhány évvel ezelőtt és népszerűségük szerencsére a mai napig töretlen. Az évek során több méret és forma is piacra került e látványos, két különböző aromával rendelkező termékek vonatkozásában, hiszen palettánkon már elérhető 7 és 10 mm-es gömb pop-up, na meg egy 10 mm-es dumbell formájú pellet is. A kérdés azonban mindig ott motoszkál a termékfejlesztéssel foglalkozók fejében: ha valami jó, fogós és népszerű, akkor azzal érdemes-e foglalkozni és innovatív ötletekkel megspékelve újragondolni vagy sem? A mi felfogásunkban a válasz erre a kérdésre egyértelműen IGEN, így 2021-től kétszínű csalijaink közül első körben a Bicolor Method Pellet teljesen megújult és minden szempontól jobb, illetve fogósabb lett!
Mindenekelőtt azonban érdemes leszögezni, hogy mi áll a Bicolor csalik többéves sikerének és népszerűségének a hátterében. Tapasztalatom szerint egyértelműen az, hogy egyedi, a halak által sokáig nem ismert megjelenésükkel az újdonság erejével tudtak – és még sok esetben ma is tudnak – hatni a halakra, akik, kíváncsi lényekről lévén szó, gyanútlanul rájuk szívnak. Az már csak a plusz, hogy a színek egyidejű megjelenítése mellett olyan ízkombinációk öltenek testet ezekben a csalikban, amelyek szintén új, eddig nem tapasztalat impulzusokat jelentenek a pontyoknak.
A „régi” Bicolor Method Pelletek, melyek a fejlesztések alapját képezték, sokak nagy kedvencei a mai napig.
Magam is nagyon sokat használtam ezeket a csalikat, főleg a kisebb, 7 mm-es pop-up volt az egyik nagy kedvencem, mellyel többek között a 2019-es method ob-n is horgásztunk csapattársaimmal. Manapság azonban egyértelműen az attraktívabb, oldódó és/vagy vérző csalik azok, amelyek nem ritkán mágnesként vonzzák a pontyokat, így nem meglepő, hogy versenybeszámolóinkban is elsősorban az ilyen jellemzőkkel bíró horogra valók jellennek meg a leggyakrabban. Ennek köszönhetően a fejlesztések fókusza az volt, hogy miként lehetne még attraktívabbá tenni az egyébként nagyon jó alapként szolgáló Bicolor csalikat.
Az ötletelést persze hamar tettek követték, míg nem eljutottunk az említett csalik azon formájához, melyet az írást további képei hivatottak szemléltetni. Megőriztünk mindent, ami jó, így az új csalik is két színben és két ízben készülnek, emellett hozzájuk tettük azt a plusz, amitől a víz alatt oldódnak és véreznek is. Ezzel el tudtuk érni, hogy olyan vonzók és figyelemfelkeltől legyenek, amilyen egy csali csak lenni tud!
Az új csalik a Bicolor Smoke Wafter Dumbell névre hallgatnak.
Mostantól pedig fókuszáljunk ezekre! A Bicolor Smoke Wafter Dumbellek modern, egyszerűen használható és nagyon fogós csalik, hiszen kétszínű, vérző és oldódó anyaguk kellően figyelemfelkeltő, felhajtóerejük pedig – egy megfelelő méretű horog használatát feltételezve – tökéletes egyaránt a pörgős, sokhalas és a szelektív, nagyhalas horgászatokhoz. A csalik minden esetben két, jól bevált aroma kombinációját hordozzák, melyek között vannak ismerős, már a „régi”, Bicolor csaliknál megszokott esszenciák, de beemeltünk olyan párosokat is, amelyek az utóbbi időben váltak igazán fogóssá és népszerűvé.
Az elérhető szortimentben minden évszakhoz és víztípushoz találunk megfelelőt!
A csalik egyszerre két különböző, önmagában is fogós színben pompáznak.
A Bicolor Smoke Wafter Dumbellek két különböző méretben és formával készültek, természetesen nem véletlenül. A kisebb, 10 mm-es csalik ducibb, hagyományosnak mondható „dumbell” formájúak, míg a nagyobb, 12 mm-es csalik kicsit vékonyabb, keskenyebb alakkal bírnak, ami további variációs lehetőségeket biztosít a velük történő csalizáshoz. A tesztek során egyébként az volt a tapasztalat, hogy a 10 mm-es csalik akár versenykörülmények között is jók lehetnek, míg a 12 mm-esek tökéletesek a nagyhalas feeder horgászok számára. Közös bennük, hogy elsősorban csalitüskén érdemes őket felkínálni, előbbihez a 7 mm-es, utóbbihoz pedig a 10 mm-es az ideális választás. Emellett akár pelletkarikában is alkalmazhatók, hiszen hordó formájuk ezt maximálisan lehetővé teszi.
A kisebb csalik 30 ml-es, míg a nagyobbak 60 ml-es tégelyben kerülnek a boltok polcaira.
Állaguk hibátlan! Nagyon könnyű őket használni, nem száradnak, nem repednek, épp ideális textúrával rendelkeznek a csalitüskés felkínáláshoz.
A kisebbhez a 10-es, a nagyobbhoz pedig a 8-as Benzár Method Round Feeder horog az ideális választás.
A csalik felhajtóerejét úgy igyekeztünk beállítani, hogy a kevésbé gyakorlott horgásztársak is könnyedén használatba tudják venni őket. Ez az oka annak, hogy a csalik még a hozzájuk méretben éppen megfelelő, 12-es horgokat sem emelik meg, de mi elsősorban 10-es és 8-as „kampókkal” használjuk őket. Tehát a lényeg, hogy nem kell minden dobás előtt nézegetnünk, hogy pontosan miképp állnak a vízben, nyugodtan csalizhatjuk és bedobhatjuk őket, ha 12-esnél nem kisebb horoggal horgászunk!
A mederfenéken ideális pozícióban, a horgot kikönnyítve, de nem megemelve várják a pontyokat!
Jól látszik, hogy a csalik véreznek, emellett anyaguk is folyamatosan oldódik, így nagyon-nagyon intenzíven csalogat!
Mindezt, kis túlzással, vízhőfoktól függetlenül teszik így, nem véletlen, hogy a téli tesztek során is nagyon sok halat fogtunk velük!
Nem csoda, hogy a pontyok sem tudnak ellenállni nekik!
A képek jól szemléltetik, hogyan is dolgoznak ezek a csalik a mederfenéken, ami kétségkívül a fogósságuk legnagyobb titka! Úgy gondolom, hogy ezeket használva kiemelkedő fogási esélyekkel indulhat mindenki pecázni akár egy természetes vízre, akár egy kisebb, intenzíven telepített tóra, hiszen a csalik abszolút négyévszakosak és minden jellemzőjükben megfelelnek a modern, methodos pontyhorgászat kívánalmainak.
A nyári szezon a nyakunkon, érdemes kipróbálni ezeket a csalikat, mert nagyon ott vannak!
Forrás: Szabó Bence
További beszamolok
2024.12.19.
Összefogás a jövő érdekében
A Tisza-tó az ország egyik legjelentősebb horgászvize. Ha azt mondjuk, hogy a Balaton a magyar horgászat ékköve, akkor a paradicsomi jelző minimum illik......
2024.10.31.
Fókuszban a horgászat – Bányatavon oldódó bojlival
A Carp Centrum horgásztavon töltöttem el egy napot. A tó Alsónémedi szomszédságában található, ami 14 hektáron terül el és az átlagmélysége 4,5......
2024.06.27.
Adventer & fishing X. Jubileumi IBCC
Eltelt tíz év, és mára az IBCC az a megmérettetés, ahová a világ legnagyobb pontyhorgászai vágynak. Ez az a hely, ami a pontyhorgászok igazi mekkája,......
2024.05.10.
Fókuszban a horgászat – Fishing and-Hunting horgásztó
Egy napot töltöttem el a Majosliget – Fishing & Hunting horgásztavon, amit korábban Majosliget Pihenő és Horgászparknak hívtak. A tó 14 hektáros,......
2024.03.26.
Halak és halőrök napja
A Halak és a halőrök napját ünnepelték a Balatonon a siófoki kikötőből kifutott Szent Miklós hajó fedélzetén. Izgalmas előadásokat halhattak a meghívottak......
2024.03.22.
Fókuszban a horgászat – Hogyan legyünk eredményesek az egynapos horgászatok alkalmával
A mostani pecámon a Majos Carp Lake-re látogattam el, ez volt a korábbi Harcsa tó. Egy napos horgászaton voltam, a partról horgásztam és az volt a célom,......
Műsoraink
Összes műsorHorgászat határok nélkül
Haldorádó
Horgászat Bokor Károllyal
CarpZoom
F&H bemutatja
Fókuszban a horgászat
Halimádók konyhája
Match fishing
Vízvonalban
F&H Events
Fogas fogás
Pontyszínház
Pergető Akadémia
Horgásztúrák
Horgásztestvérek
Két gourmet horgász
Feedermánia
Top tippek
Hodula Fishing
Vadászláz
Lövészsuli
Vadászok konyhája
A zsákmány nyomában
Halmi Péter Pál
Hajba Balázs
Fegyvermester
Energofish műsorok
Takács Viktor
Egy a természettel
Kayak Fishing
Fishmine
II. International Wild Carp Challenge a Tisza-tavon
Halimádók konyhája – Hadarik Ritával
Némethy András – Namíbiai vadászatok 1. rész
Guided with Mark 8. rész
Értesülj az elsők között híreinkről!
Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!