Gombával sült borzgerinc
Gombával sült borzgerinc kaliforniai paprikában sült zöldséges tócsnival
Hozzávalók:
– Borz gerinc
– 2-3 fej vargánya gomba
– só bors
– olaj
Tócsnihoz:
– burgonya
– sárgarépa
– só
– bors
– lila hagyma
– liszt
– 1 db tojás
– kaliforniai paprika
A borzgerincet kifilézzük, nagyobb csíkokra vágjuk. Ezután bepácoljuk, ízesítjük sóval, borssal. A burgonyát és a répát lereszeljük. A kaliforniai paprikát kb. 1 cm szeletekre felvágjuk, a lila hagymát apróra vágjuk. A vargánya gombát szintén szeletekre vágjuk, majd ezt olajon elkezdjük pirítani egy serpenyőben.
A bepácolt borz szeleteket is serpenyőbe helyezzük, kevés olajon a tűzhelyre tesszük, és időnként megforgatjuk őket, hogy a hús szeletek mind a két oldala szépen átsüljön. Ne süssük túl őket, mivel ha levesszük a tűzről, picit pihenni hagyjuk, akkor a bennük lévő húsnedvek párolognak, és ezáltal fog majd megpuhulni.
A lereszelt burgonyát és a sárgarépát egy tálba öntjük, és lisztet szórunk hozzá, és egy tojást is ráütünk. Ízesítjük sóval, borssal és az apróra vágott lila hagymával. Nagyon kevés vizet öntünk rá, majd alaposan összekeverjük, amíg massza állaga lesz.
A már szépen megpirult gombához hozzá adjuk a borz szeleteket. Abba a serpenyőbe, amelyikben a borz sült, belehelyezzük a paprika szeleteket, és mindegyik közepébe, azt jól kitöltve, belerakjuk a zöldséges tócsni masszáját. Ezt követően tesszük a tűzhelyre, ahol folyamatos figyelés mellett sütjük. Mikor az egyik oldala már szépen megpirult, megfordítjuk őket. Vigyázzunk rá, hogy egyik oldala se égjen meg.
Ha ezzel megvagyunk, akkor kaliforniai paprikában sült zöldséges tócsnival tálalhatjuk a gombával sült borz szeleteket. Tálaláskor díszíthetjük egy kevés zölddel és rozmaring ággal.
Műsoraink
Összes műsorHorgászat határok nélkül
Haldorádó
Horgászat Bokor Károllyal
CarpZoom
F&H bemutatja
Fókuszban a horgászat
Halimádók konyhája
Match fishing
Vízvonalban
F&H Events
Fogas fogás
Pontyszínház
Pergető Akadémia
Horgásztúrák
Horgásztestvérek
Két gourmet horgász
Feedermánia
Top tippek
Hodula Fishing
Vadászláz
Lövészsuli
Vadászok konyhája
A zsákmány nyomában
Halmi Péter Pál
Hajba Balázs
Fegyvermester
Energofish műsorok
Takács Viktor
Egy a természettel
Kayak Fishing
Fishmine
II. International Wild Carp Challenge a Tisza-tavon
Halimádók konyhája – Hadarik Ritával
Némethy András – Namíbiai vadászatok 1. rész
Guided with Mark 8. rész
Értesülj az elsők között híreinkről!
Iratkozz fel a The Fishing & Hunting Channel hírlevelére, és értesülj azonnal a műsorainkról, valamint a horgászat aktualitásairól!