Sajttorta

Hozzávalók:

A krémhez 

  • 600g ricotta ( krém sajt)
  • 240g tejföl 
  • 150ml tejszín 
  • 180g cukor
  • 3 tojás 
  • 3 evőkanál keményítő 

 

A torta alaphoz:

  • 220g natúr keksz
  • 120g olvasztott vaj

 

Elkészítés:

A tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral és a szélét meg menjünk vajjal. A natúr kekszet egy aprítógépben, vagy darálóban ledaráljuk, összekeverjük az olvasztott vajjal és lenyomkodjuk a tortaforma aljába. 
A krémhez a ricottát vagy krém sajtot , a tejfölt, a cukrot, a vaníliát és a tejszínt összekeverjük, figyelve arra, hogy egynemű legyen. Ezután belekeverjük a tojást és a keményítőt, majd a tortaformába öntjük. A 180 fokra előmelegített sütőben 30 percet sütjük. Ezután lejjebb vesszük 150 fokra, egy edénybe vizet rakunk, a sütő aljába tesszük, a tortánkat további fél órát sütjük. Ha letelt az idő, kivesszük, majd legalább 2-3 órára hűtőbe rakjuk pihenni. Fontos, hogy hagyjuk jól kihűlni , hiszen így tudjuk majd szépen szeletelni desszertünket.