The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

Bolognai botos horgászat a Dunán

Bolognai botos horgászat a Dunán

Kínálatunk legkezesebb bolognai botjáról szóló első tavaszi írásomban ígéretet tettem a folytatásra, abban maradtunk, hogy amint a nagy folyók vízállása lehetővé teszi végre az úsztatást, beszámolok az új Benzár bolós tapasztalataimról. Nézzétek el nekem, tudom, hogy a kellő mennyiségű infó a vártnál is később állt össze, de hát a Duna korántsem a tavalyi arcát mutatta. Pontosan a másik felét nézegethettük egészen a nyár derekáig, azt a bő vízhozamút, rohanó, magas vízzel, sok nem várt áradással.

Esőben, egyetlen szál, de nem akármilyen bolóval az apadó Dunán, Komárom alatt.

Kérdeznék, de nincs kitől. Az üres sóderes szakasz jól látható vonala viszont árulkodó, gyors apadás miatt nem ül kint horgász.

A gyors áradások jó fogással kecsegtető első órái mellett a stagnáló víznél történő peca hozhat eredményt, az apadás viszont egyértelműen átírja a forgatókönyvet. A folyami hal beljebb ugrik, és nem, vagy csak nagyon minimálisan táplálkozik. Bevált módszerem ilyenkor feederrel a nagy ólommal történő távolabbi kereső horgászat apró csalival. Ezt ültettem át a bolós technikámba is, amikor apadó víznél vagyok kénytelen kapást kicsikarni egy-egy paduc, jász, szilva, vagy karika megfogása érdekében.

Eső veri szegény Duna hátát, ha negyed órával később érkezek, már nem látom azt a bizonyos „vonalat”, mely az apadásra engedett következtetni.

Tőlem aztán jég is jöhet, bolózni fogok ma, annyi szent.

Nem sok, de legalább annyi szerencsém azért volt, hogy azt a kevéske etetőanyagot, melyet magammal hoztam, még az özönvíz előtt bekeverhettem. Apadó víz ide, vagy oda, egy-egy kiló egymástól teljesen eltérő szín és ízvilágú anyagra szükség volt, hogy ne csak a halaknak, de magamnak is valami esélyt adjak. Ahogy feederen, úgy bolón is szeretem változtatni azt a kis sávot, etetőanyag szőnyegecskét, amit húzok a mederfenéken az úsztatás között. 30-30 percet mindegyiknek adok, s amelyikre jobban rááll a hal, annál maradok, azt erőltetem jobban.

A két eltérő anyag más szín, illat és ízvilággal képes mindent átrendezni, nemcsak a fajok összetétele, de a halak egyedsúlya is változhat.

Feltűnően sötét árnyalatú sajtaromás keverék paducnak és szilvaorrúnak a Benzar Feeder Series családból.

Míg a világos, de édes jellegű, durvára őrölt kekszes kaját a dévéreknek szánom.

A kaja aromáját fokozzuk, a csontit pedig ragasszuk! Ha plusz aromával édesíteni szeretnénk a keveréket, a csoki-narancs íz a folyón is működik!

Amilyen gyorsan jött, olyan iramban el is távolodott a zivatarsáv a fejem fölül, így már az esőkabáttól megszabadulva állhattam combközépig a Duna enyhülő sodrásában. Keveset etettem, de azt mértani pontossággal, és a stagnáló, vagy áradó vízen alkalmazott technikával merőben ellentétes módon próbáltam kapásig jutni. A mostani lassú apadás miatt nem bothossz (5 méter) távolságban úsztattam erősen visszatartva, hanem a szereléket még a kontrollálás minimumáig kidobva a sodrás erejére bíztam a hat grammos forgástestű úszót és a tizennégyes horgot.

Talán soha nem tudom meg a választ arra, hogy a világos, édes keverékem, vagy a szabadjára engedett, fékezetlen szereléken sodródó csali jelentősége volt a döntő, de azt a dévért (mely az etetés vékony sávját kóstolgatta) megfogtam, mondhatni rövid idő alatt.

Ekkora halon nehéz elsőre jó fogást találni.

A kagylón cseperedett izmos dunai dévér túl volt a másfél kilón.

Aki a súlya miatt elsőre kételkedik a Benzar Allround boló kezelhetőségében, vagy annak erejében, azt arra kérem, hogy ne tegye. Hihetetlenül könnyű bot akkora gerinccel, amely bevágásnál szemernyit sem gondolkodik. Pokolian gyors, s mivel nem lóg be, időveszteség nélkül reagál minden mozdulatunkra.

Erre bizony szükségem is volt, mivel a nagyot követő néhány kisebb dévér is át kényszerült adni a pályát a piros sajtos kajával odahúzott paducoknak. A vésettajkúak villámkapásai próbára teszik a horgászt, ha késlekedsz, csak a lecsupaszított horgodat látod viszont.

Tizennégyes horgon felkínált két-három szem csontival még apadó víznél is szemezgethetünk belőlük.

A rohanó vizek és persze a Duna legikonikusabb hala.

A bolós szerelék elkészítéséhez szükséges maréknyi apróság egy kicsi dobozban is elfér.

Joker Elite sorakozó: legbeváltabb úszótípusaim változó méretben, folyóvízi úsztatáshoz a legjobb antennával szerelve.

Halmos Mihály