The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

Harcsakaland a Dunán

Amint a jó idő, a nyár közeleg, egyre több lesz a ragadozóhalas lehetőségünk. A rablóhalazások izgalmait éjszakai pergetésekkel is fűszerezhetjük. Velem gyakran előfordult, hogy a nappali, kuttyogtatós harcsázást egy kis éjszakai pergetéssel is megtoldottam. Egy ilyen emlékezetes esetet szeretnék felemlíteni, nem csak a fogások izgalmai miatt. Alkonyatig kuttyogtattunk a Dunán. Számos kapásunk, több fogásunk is volt, nagyszerűen telt az idő. A fogott harcsákat visszaengedtük, de barátom kérésére egy három kiló körüli hal azért raboskodott bilincsen is, ez a harcsa méteres zsinóron a kikötött csónak alatt úszkált. Mi pedig előbb az alkonyodásban, majd a csillagos éjszakán, a szép nyári időben egy kőrugany végén pergettünk. Az eredményes kuttyogatás után a kedvünk is jó volt, nem szomorított bennünket, hogy pergetve már nem volt kapásunk.

1

2

3

Csendesen beszélgetünk, hessegetjük a szúnyogokat. Később ritkul a hegedűszó, a vérszomjas dalnokok is nyugovóra térnek. Mivel hosszú volt a nap, meg a víz is csendes, javaslom, hogy kövessük a példájukat. Így is teszünk, bevackolódunk a kikötött csónakunkba. Barátom a farában kuporodik össze, én az orrában bázódom be a hálózsákomba. A rögzítő láncunk a csónak orráról a kőhányásra vezet, hátul pedig egy horgony stabilizál bennünket. Hajításnyira tőlünk megszólal egy harcsarablás. Elég jót buffantott – mondjuk egyszerre, mert persze még éberek vagyunk. Később még szebb csobbanás, buffanás hallatszik, majd lassan megcsendesednek a halak. Magam is csendesen kuporgok a hajó orrában. A fejemtől indul a kikötőlánc, melyhez a harcsánk bilincszsinórja is kötve van. A hal néha kicsit megzörgeti a láncot is, ez ringet álomba, talán úgy két óra hosszára. A deszka keménységére, a nyirkos hidegre ébredek. Ezután jó óra hosszat, kissé dideregve hallgatom az éjszakát. Ekkor a láncra kötött harcsánk megmozdul, idegesen húzogatja a zsinórját, meg-megzörgeti ezzel a láncunkat is. Maradj nyugton – dünnyögném, de a következő pillanatban olyasmi történik, hogy csaknem megáll bennem az ütő. A bilincszsinór hatalmasat ránt, megcsörren rendesen a lánc is, megremeg, megmozdul az egész csónak, mintha egy óriás kéz rántott volna rajta egyet. A fejem mellől, a csónak orrától egy örvénylés is hallatszik, ladikunk pedig valóban, határozottan megmozdul.

Mi volt ez? – ül fel riadtan a cimborám. Ekkor már én is felpattantam és azonnal kapcsolok mi történt: – Elkapta a kis harcsánkat egy nagy, majd a szívbajt hozta rám – suttogom izgatottan. – Mekkora lehetett? Válaszol hitetlenkedő kérdéssel a barátom, de erre már nem felelhetek. Meghúzom a zsinórt, a harcsánk megvan, tehát nem tépte le, csak rárontott valamelyik kannibál fajtestvére. Társam közben összecihelődik, alaposan felizgatták a történtek, máris indul a rugany végére, hátha ott is aktívak a harcsák. Én is éber lettem, az erősebbik zsinórral töltött tartalék dobom után kotorászok, felerősítem egy kicsit a pergető összeállítást. Ennek fele sem tréfa. Amint elkészülök, azért még egy kicsit kinyújtózom, most már kényelmes a csónak. Ebből persze ismét egy rövid kis szunyókálás lesz. Mintha még álmodnék is a szép esteledésről, a csendes, vadregényes ruganyok halairól.

4

5

6

Valamivel később a hidegre riadok fel, és máris botorkálok a kövezés végére. Még tartja magát az éjszaka, de már kevésbé fényesek a csillagok. Csak egy rablást hallottam, de nem volt egy ütésem sem – mondja barátom. Én is elfoglalok egy dobó pozíciót, vízre pöttyintem a fahalat. Szemben mintha derengene az ég alja. Másodikat dobom, jön felém a wobbler, aztán egyszer csak… Pang! Csak úgy nyekken kezemben a felszerelés, olyan kemény ütést kapok. Azonnal, határozottan bevágok, érzem, hogy jó súlyt akasztottam. Egy villanásig balinra gondolok, de nem, örömmel érzékelem a nagy súly, a menekülés módja harcsát sejtet. Barátom már mellettem, együtt figyeljük a muzsikáló féket. A hal feltartóztathatatlanul húzza a zsinórt, letör a fenékre. Elmegy vagy húsz métert az első irammal. Jól felemelem a horgászbotot, hogy a kövektől meg tudjam óvni a zsinórt. A harcsa a kövezés előtti mélységben forgolódik, jön, megy egy pillanatra sem áll meg. Időnként próbálok végignézni a boton, orsón, zsinóron, úgy látszik minden rendben. Próbálom visszafelé fordítani ellenfelemet, lassan-lassan mintha sikerülni is irányba állítanom. Időnként, ha röviden is, azért még kitör, csak úgy sikítozik a fékem. Amint azonban megáll, tüstént emelem magam felé. Lassan, de már tudom felfelé, magam felé hozni. Csak óvatosan – nyugtatgatom magam. Jó tíz perc eltelte után pillantjuk meg először. Az első felbukkanása után azonban még van ereje visszatörni. A rohanó, örvénylő víz ereje is őt segíti. Nem is könnyű visszahoznom.

7

8

9

Érzem, hogy lassan elkészül az erejével, alig mozog, csak a víz nyomása van a segítségére. Méltóságteljesen, fáradtan kevereg előttünk. Kiemelésére megkérem a társamat, aki azonnal cselekszik is. Amint felénk fordul, és elérhető a harcsa szája, tüstént állon is ragadja. Egyetlen határozott húzással a lábunk elé fekteti az izmos, erős harcsát. Wobblerem belül, a szája szegletében, a legjobb helyen akadt. A szép hal teste sárgásan, csillogóan márványozott, csak úgy fénylik a derengésben és a lámpáink kapkodó csóváiban. Nagyon örülünk neki, közel lehet a húsz kilóhoz. Barátom is őszinte örömet mutat, és csak annyit mondogat: apám! Én még inkább boldog vagyok, a szép nap után ez a pergetős harcsa igazán nagyszerűen koronázta meg a kirándulásunkat. A sikeren felbuzdulva még egy kicsit pergetünk, de a süllők a világosodás határán sem bújnak elő. Valamivel később kicsit fáradtan, de győztesen rámolgatunk rendet a csónaknál. Mikor megvizsgáljuk a pányván lévő, megtámadott harcsánkat, rendesen megdöbbenünk. Mintha drótkefével húztak volna csíkokat az oldalára, olyan egyértelműen rajta maradtak a támadó harcsa rávágásának a nyomai. Elképedve szemlélgetjük, majd közös elhatározással még egy kis kuttyogtató útvonalra ereszkedünk. Most már hazafelé visz, kedvesen ringat bennünket a folyó. A hajnal, a kora reggeli idő már nem adott több kapást, de cseppet sem voltunk elégedetlenek. Sőt, nagyon boldogan, tarsolyunkban az örökre felejthetetlen éjszakai élményeinkkel indulhattunk hazafelé.

Írta és fényképezte: Bokor Károly