The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

Hihetetlen harcsafogás, azaz túl a fizika határain

Mindig örömmel értesülünk azokról a fogásokról, melyeket a Mesterkurzusban szereplő horgászok felől hallunk. Horváth András korábban Sztahovits Péterrel szerepelt egy műsorban. Akkor az esztergomi süllőket kergették, most pedig egy izgalmas harcsás élményéről küldött beszámolót. Akik egy kicsit is járatosak az UL pergetésben azoknak azért, akik még nem hallottak erről az igazán könnyű technikáról azoknak pedig azért lehet érdekes ennek a kalandnak a története.

Az utóbbi években mindig eltöltöttem egy hosszú hétvégét Békésszentandráson, a Kákafoki holtág partján. Mind a holtág, mind az élő Körös remek horgászati lehetőségekkel kecsegtet, minden évben gazdagodom valamilyen emlékezetes horgászélménnyel. Az olvasók már ismerhetik a Mesterkurzus pályázatára megörökített ultralight-harcsafogásomat, amelyet idén sikerült többszörösen is felülmúlni. De mindent csak szép sorjában.

kep1

Az idei évre végre elkészült a békésszentandrási duzzasztómű, megszűntek a part megközelítését nehezítő akadályok, ezért úgy gondoltam, hogy mindenképpen az élő Körösre koncentrálok. Reménykedtem, hogy a zsilip alatt felgyorsuló vízben balinokat, majd a fényváltások időszakában süllőket is foghatok, így a kora reggel mindig a vízparton talált és a késő estéket is a horgászatnak szenteltem. Mások is így vélekedtek, mivel a parton általában mindig pergettek néhányan, ám komolyabb fogás alig-alig akadt, mindössze egy termetesebb balin került horogra egy srácnak, holott az őnök igencsak riogatták a kishalakat. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a rablók rá sem hederítettek a rafináltnál rafináltabb módon vezetett műcsalikra, így az első napokban némileg a lelkesedésem is megcsappant. Persze nem olyan fából faragtak, aki könnyen feladja, így bevetettem eszköztáram minden trükkjét melyet végül pár kisebb süllőcske és balinocska honorált is, de jobb hal csak nem akart jelentkezni. Egy helyi érdekeltségű pergetőhorgász csípett el nagy döbbenetemre egy 6 kilós tőpontyot wobblerrel, szabályosan, szájban akadva. Közismert, hogy a termetesebb pontyok nem vetik meg időnként a kishalat sem, de azért ez mégiscsak különleges fogásnak számít.

kep2

 

kep3

A csali-, módszer- és helykeresés során végül rápróbáltam egy közeli csatornára is, ahol az áramló vízben süllőket, kősüllőket sejtettem. Egy helyes kis köves jelentkezett is, azonban társai nem akadtak. A kis csíkos egy cseburaska-szereléken felkínált 5 centis fehér gumihalra érkezett, amivel tovább vallattam a csatorna vizét, haladva egyre lejjebb a gyorsan folyó részektől a lecsendesülő szakaszok felé. A várt halak méretéhez igazodva egy nagyon finom, ám már nagyobb halakkal is többször bizonyított 1-9 grammos UL pálcát használtam, a hozzá illő 2000-es orsóval, valamint 10-es nanofil zsinórral. E felszereléssel már több gyönyörű halat is partra segítettem, többek között a már korábban „megénekelt” 3 kiló körüli harcsát is.

kep4

A meghorgászott csatorna partja szinte függőlegesen szakad le, csak néhány helyen lehet a partra odaférni. Egy lassabban folyó szakaszon végre szimpatikus beállóra leltem, ahol éppen csak egy talpalatnyi hely állt rendelkezésre, ám ez a kevés felszereléssel cserkelő pergetőhorgász számára éppen elegendő. A meredek parton lekecmeregve a vízben álló faágak mellé pöccintettem a kis gumihalat, amelyet szinte azonnal elemi erejű rántással követelt valaki magának a víz alól. Azonnal bevágtam, a kis bot pedig karikában maradt. Eddig soha nem volt olyan horgászélményem, hogy az alkalmazott bot annyira hajlik, hogy gyakorlatilag nem is tudok vele fárasztani, most ez történt. A pálca nyélből görbült (becsületére legyen mondva, bírta a gyűrődést), ellenfelem pedig ellenállhatatlan erővel indult el folyásnak felfelé, könyörtelenül tépve le orsóm dobjáról a vékony zsinórt. Gyakorlatilag tehetetlenül álltam, a féket nem mertem megszorítani, a felszerelés így is a fizikai teljesítőképesség határain túl dolgozott. A hal pedig csak ment, ment és ment előre ellenállhatatlanul…

kep5

Végül ellenfelem megfordult és lassan visszajött elém, de még mindig nem voltam ura a helyzetnek. Hol erre, hol arra ment, majd egyszer csak megindult egy vízbe lógó fa gyökerei felé. Jeges rémület futott végig a gerincem mentén, hiszen a vékony nanofil zsinór nemigen szereti a koptatást, márpedig a víz alatt bármi elvághatja. Ha lehet, még egy kicsit jobban ráerőltettem a halra, hátha megfordítom, de az csak komótosan ment előre. Egyszer csak éreztem a zsinóron, hogy a gyökerek közt súrlódik, majd a hal megállt. Se előre, se hátra nem mozdult. Szívem a torkomban dobogott, eddig már jó 10 perce tarthatott a harc, de még mindig ő volt az úr. Tudtam, hogy harcsával van dolgom, a lassú, méltóságteljes kígyózó mozgás egyértelműen elárulta tettes kilétét, bár a méretről sejtésem sem volt. Maximális kockázatot vállalva cibáltam a zsinórt, eredménytelenül, majd megpróbáltam meglazítani, hátha magától kibújik, de olyan mélyen beállt halam a gyökerek közé, hogy onnan ítéletnapig nem mozdult volna el. Fejemben villámgyorsan követték egymást a lehetséges forgatókönyvek, majd megvilágosodtam: egy életem, egy halálom, én bizony bemászom érte a vízbe.

A gondolatot tett követte, fél kézzel a botot tartva, másik kezemmel ledobáltam magamról a ruhát, némi tétovázás után – nézőközönség híján – még alsónadrágomtól is megszabadulva beleereszkedtem a nem túl komfortos hőmérsékletű vízbe. Azazhogy ereszkedtem volna, de a meredek agyagos parton szinte azonnal nyakig huppantam a hűs habokba, úgyhogy a fárasztás sokkját hamar felváltotta a hideg víz okozta megrázkódtatás. Na de kérem, életem hala épp ott van a zsinór végén, ilyenkor pedig a fanatikus horgászt nem vethetik vissza puszta kényelmi szempontok. Botomat – kilazított fékkel – a fa gyökerei közé tűztem, majd a zsinórt követve óvatosan megkereste a gyökerek közé bújt harcsát. Nem mondom, hogy nem volt bennem némi félsz, köszönhetően részben a harcsák közismerten kiszámíthatatlan, misztikus „személyiségének”, részben annak, hogy mekkora vízi szörnyeteg feni a fogát arra, hogy revansot vegyen rajtam. A gyökerek közte egy hatalmas síkos test pihent, amelyet óvatosan kivezettem rejtekéből. A hal azonban kipihenhette magát, mert újult erővel vetette magát bele az áramlatba, orsóm fékje pedig sikítva adagolta a zsinórt utána. Én persze az agyagos parton esve-kelve, sárosan, maszatosan vettem kezembe újra a botot. Nyilván épületes látvány egy csupa agyag, tök meztelen ember a parton, aki rémült tekintettel igyekszik az eseményeket uralni – kevés sikerrel.

kep6

Halamat azonban megviselhette a kaland, korántsem indított olyan huszáros rohamokat, mint előtte, úgyhogy lassan, de biztosan magam felé tudtam terelgetni. Közben remegő térddel vártam, hogy az agyonkínzott zsinór mikor pattan el, de csak bírta, és bírta… Végül elemeltem a fenékről a harcsát, amely még bemutatott vízközt pár bukfencet, majd végre megpillanthattam ellenfelem ábrázatát. Nincs túl sok harcsa az eredménylistámon, így számomra szinte megdöbbentő volt a méret: egy méteres márványos test sziluettje bontakozott ki az opálos vízben. Persze most egyes olvasók felhördülnek, hogy kérem szépen, egy méteres harcsa is igazából még siheder, nem számít nagynak, no de kérem, tessék csak visszaolvasni a felszerelésről írtakat! Ha az arányokat nézzük, akkor már nem is olyan rossz, ugye?

kep7

A vér még a fülemben dübörgött, az adrenalin száguldozott az ereimben, amikor állon ragadtam a halat és a bőrömbe mélyedő gerebenfogakkal mit sem törődve kecmeregtem ki zsákmányommal a vízből. Na, ekkor mutattam be a nap második tragikomikus jelenetét, utólag is hálát adva a sorsnak, hogy nem gondoskodott nézőközönségről. Egyik kezemben a horgászbottal, másik kezemben a hallal próbáltam felvánszorogni a meredek agyagos partoldalon. Meztelen talpam csúszott mint a korcsolya, egyéb meztelen testrészeim pedig… na, ez innentől korhatáros. Végül sikerült a művelet, ha lehet, még az eddigieknél is sárosabban, száraz levelekkel, pókhálókkal a testemen végre megpihenhettem.

Halam – mely 104 centisnek bizonyult faroktőig – az avaron feküdt, szája sarkában, mélyen a húsba ágyazódva ott fityegett parányi gumihalam. Gyönyörű látvány volt, a diadal mámora pedig mindennél részegítőbb.

Írta és fényképezte: Horváth András