The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

With Pupa – Cult & G.carp II.

With Pupa – Cult & G.carp II.

Gyulára utaztam, ahol a Kisökörjárás tó kitűnő amúros víz hírében áll. Korán érkeztem. Az álmos, meleg, kedves őszi napban nosztalgikus reggeli sétát tettem a belvárosban. Rá se ismertem gyerekkorom helyszínére. Kivirágzott a dél alföldi városka. Már kr. e 5000 évvel is lakott volt a vidék. Igen jelentős népcsoportok éltek itt: szkíták, szarmaták, gepidák és még Attila hunjai is lakták.

A város mindig is sok-nemzetiségű volt, az oszmán birodalom megszűnését követően jelentős sváb és román lakja a várost. A többnemzetiségű lét ellenére, lokálpatriótább polgárokkal még nem találkoztam, mint a Gyulaiak. Szerintük nincs olyan híresség, aki ne lenne köthető Gyulához. Sokáig álltam a gyulai hírességek tablója előtt. Érdemes oda figyelni egy géniuszra, Kohán Györgyre akinek a festőművészetére halála után figyeltek fel igazán és a mai napig komoly feladvány a hozzáértőknek. Valójában csak ártatlan horgászat miatt jöttem, azért, hogy amúrt fogjak, de már az első órában bizsergető kulturális szorongás lett úrrá rajtam, érzéseimet egyfajta nyughatatlan kíváncsiság kerítette be és már akkor sejtettem, hogy ez sem lesz hétköznapi horgászkirándulás.

A vár alatti tó is a Kiss horgásztavak kezelésében van és Kiss Mihálynak köszönhetően kipróbálhattam nádbotjaimat. A pontyok hangosan cuppogtak a felszínen. Nekem se kellett több, kenyérlegyet kötöttem föl, de hiába; ismét kerültek a pontyok, két nemkívánatos törpeharcsa után pedig kétségeim támadtak… „talán nem is vette le Tibor az átkot?” Felhagyva a horgászattal a várnak vettem az irányt.

Komolyabb nyomait nem láttam a 129 éves török uralomnak. A hősies ellenállás 63 napig tartó ostrom után tört csak meg. 30 000 török a 2000 főnyi várvédővel szemben. Csoda volt. A nagyobb várak, fele ennyi ideig sem bírták. Alaposan megéheztem a vártúrában. A Kisökörjárási tónál amúrral töltött káposztával vártak.

Míg Szentesi Attila, helyi pergető balinozásból tartott bemutatót, addig én cserkelésbe kezdtem. Próbáltam kifigyelni az amúrokat és persze a legyes pontyhorgászat továbbra is izgatta a fantáziám. Valamiért mindig csak a legyem mellől szedtek le egy-egy jobb falatot a halak. Átnyergeltem. .Klasszikus, centrepin orsós felszereléssel cserkeltem az estébe. Minimális súlyozás, pávatoll úszó és kenyérrózsa… a bolondját járatták velem. Sorra elrontottam a kapásokat.

Másnap a felújított Almásy-Kastélyba látogattam, ahol egyedülálló virtuális játszótér fogadott. A gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély az ország kulturális életében is jelentős szerepet játszott.Ez az első magyarországi kastély, amelyben színjátékot tartottak már 1746-ban;himnuszunk zeneszerzőjének, Erkel Ferencnek a nagyapja kulturális udvarmesterként és házi muzsikusként élt a falai között – s maga a nagy zeneszerző is gyakran megfordult itt, az Erkel család több generációja is adott zenei estet a kastély nagy-ebédlőjének zongoráján; korának ünnepelt alkotója, Munkácsy Mihály a gyulai kastélyban kezdett ismerkedni a festészettel. Áll a Látogatóközpont honlapján.

Kulturális élményektől nehezülve még a horgászat is más…. vágyik rá az ember, hogy a horgászat is adjon valami olyan nehezen megfogalmazható pluszt -talán értéknek is mondhatom. Vágyom arra, hogy ne puszta kedvtelés ne csak felszínes időtöltések legyenek a vízparti kiruccanásaim. Nem tudom megérteni a teljesítmény kényszerből fakadó halfogást. Természetesen jó halat fogni, jó kifogni a pikkelyest, de ez önmagában csak a halfogás…  önmagában elég?

Minden esetre komolyan nekiálltam a Kisökörjárási tónak.  Megszelídült varázspálcává vált a ragasztott avon stílusú tonkin bot. Sorra fogta a pontyokat, remekül helyt állt, az erős kirohanásokat nagyszerűen kezelte a bot utánozhatatlan lágysága. Centrepin orsóval fárasztani pedig maga az álom. Végig kézben tartja a horgász a zsákmányt. Hihetetlen közvetlenül gyeplőzni a halat. Némi túlzással azt mondhatom, hogy a hal úszóinak a rezdülését is érezni lehet, ugyan akkor erős a szerelés: teljes bizalmamat élvezi még a legharcosabb ellenféllel való küzdelem során is.

Írta: Erdélyi Pupa Balázs