The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

A barátság okán

Első rész.

Vannak az életben sorsszerű találkozások. Az egyik ilyen tizenvalahány évvel ezelőtt történt velem a Tolcsva-patak partján. Filmet forgattunk észak magyarországi patakokról, pisztrángokról, műlegyezésről az egyik segítőnk, egy addig ismeretlen debreceni srác, Erdélyi Balázs volt.
Feleségével várt bennünket, szállást foglalt nekünk a patak közelében, aztán elindultunk forgatni. Balázs legyezett, én pergettem a semmi kis patakban. Jó mulatság volt, bokáig érő vízben araszoltunk fölfelé, hogy a kisebb-nagyobb gödröket, teknőket, a zúgók környékét meghorgásszuk.
Balázs bravúrosan horgászott, a bokrok összehajoltak a patak fölött, pergetni sem volt könnyű, hát még legyezni. Ennek ellenére egymásután kerültek a kamera elé a pisztrángok, mi pedig kalapot emeltünk az ügyes kezű legyezős előtt.

A tolcsvai horgászat után gyakrabban találkoztunk. Balázs elkötelezettje lett a műlegyezésnek, olyan szinten, amely engem igazából nem érintett meg, de becsültem az elszántságát és a hitét. Bizony a hitét, mert azokban az években még kevesen voltak azok, akik később létrehozták a Műhoszt, azt a civil szerveződést, amely megmutatta, hogy milyen ereje van annak, ha jó szándékú emberek egyet akarnak. Nem többet s nem kevesebbet, mint profin szervezett hazai műlegyes horgászatot…
Volt ennek persze előzménye a fejekben meg a szívekben, hiszen a hetvenes években jómagam is eljártam legyezni másokkal a legendás Viszló-patakra, és aktív tagja voltam az első műlegyes klubnak, amelyet Veszprémben alapítottunk. Régen volt, sok víz lefolyt azóta a hazai kisszámú pisztrángos patakban, mi pedig Balázzsal az évek során barátok lettünk.
Érdekes, hogy annak idején egyszer sem kérdeztem meg tőle, miért éppen a műlegyezést választotta? Pedig kérdezhettem volna, hiszen a Hajdúságban nincsen se pér, se pisztráng. Amit akkor elmulasztottam, most pótolom. >-Azt javaslom, nyissunk ki egy üveg bort, az majd megoldja a nyelved. Te vagy a házigazda, lehet Tolcsvai is!
-Röviden: természetjáró pergető horgász voltam.
-Bővebben! De előbb tölts!
– Az már egy hosszú és szép történet…
Pechemre épp abban az évben kezdtem a legyezést, amikor a Viszlót apasztották. Elszánt turista vagyok, gyakorlott természetjáró, gyermekkoromban tájfutottam is, nem jelentett volna akadályt, hogy egészen a Balaton- felvidékig stoppoljak, hogy legyezhessek, de nem így történt.
Kilencvenöt áprilisában, még javában pisztrángtilalom volt a lillafüredi Garadna patakon, én pedig pont arra kirándultam. Elcsábultam a patak szépségétől, valamint horog és damil is akadt a társaságnál. Az új élmény varázsában, egymásutánban szedtem ki a gyönyörű pisztrángokat, a kristálytiszta patakból.
A patak „fura ura” két goromba masztiff segédletével ért tetten, a pisztrángtelep alatti zúgó tövében. Embersége révén nem kaptam büntetést, hanem „átnevelésben” részesített Hoitsy Gyuri, aki mai napig a pisztrángtelep üzemeltetője. Gyuri nem sajnálta az időt a Debrecenből jött rabsicokra, emlékeim szerint pár óráig is eltartott, míg bemutatta a telepet, a munkáját és a pisztrángokat.

Első látásra beleszerettem a pisztrángokba, és a tiszta természeti környezet is rabul ejtett. A május elsejei nyitáskor elsőként topogtam a Garadna parton. Pont erről az élményről adtam egy írást az Eurohorgász magazinnak. A májusi számban lesz olvasható
-Mesélj még a kezdetekről! Az első botról, zsinórról, az első légykötésekről és az első léggyel fogott halról.
-Az első legyes bot élménye igen csak emlékezetes az egész családnak, mondhatnám „szúrós emlék”. Már javában „élveztük”, a piacgazdaságot de valamire való legyes cuccot nem lehetett kapni. Üvegszálas botokat alakítgattam át, a bottestet csiszolópapírral karcsúsítottam, a spéci zsinórvezetőket saválló acéldrótból hajtogattam, magam gyűrűztem fel és lakkoztam az idétlen parafanyelet kapott pálcát. A lecsiszolt üvegportól egy hétig vakaródzott a család…
Nem volt könnyű a legyezkedés, se szakirodalom, se internet, báró Szurmay Sándor műve pedig a háború előtti legyes világról és az elkobzott lehetőségekről szól. Kövi Gábor, Demus Péter, Klimó Balázs és Horváth Zoli nevét kell megemlítenem, mert ha ők fanatizmusukkal nem segítenek az akkori kezdőknek, biztos, hogy sokunkból nem válik legyező horgász. Persze ma már más világ van, a legyeződobást van, aki pénzért tanítja, de legalább magas a színvonal, és csúcstermékekhez juthat a vevő. Szebbnél szebb műlegyeket lehet pár hazai horgászboltban kapni, és a legelrugaszkodottabb légykötő elképzeléshez is beszerezhető a matéria. Bezzeg a mostoha kilencvenes években még a kakast is magunknak kellett nyúzni, hogy egy egyszerű Palmer legyet megköthessünk. Horogtartó satut és a többi légykötő eszközt egyenesen Liptószentmiklósról szereztük be, és a vavrisói kempingben adtunk egymásnak légykötő-dobó szemináriumokat. A frissen szerzett tudást a -Viszló híján-, a Béla patakon kamatoztattuk.
Ezek a kezdeti „tanulmányok” mai napig meglátszanak a legyeim kinézetén. Érdekes, hogy az akkori és a mostani körülmények, mennyire eltérő horgászkultúrát teremtettek. Ma már egészen más problémákkal és más lehetőségekkel találkozik a kezdő legyes.
Nincs ínyemre a készen kapható világ, különösen itt, a természet szereteten és természet ismereten alapuló kreatív tevékenységnél. Sok káros hatásnak vagyunk kitéve. Bocs a kitérőért, lassan a számítógép előtt ülő antisportoló-tinédzser szociológiai elemzésénél tartok, de összefüggenek a dolgok – kérlek, hagyd, ezt benne nekem fontos, hogy olvassák ezt a kis kitérőt is.
-Hagyom, ha töltesz!
-A műlegyezés nem egy egyszerű tevékenység. A japán harci művészetekhez tudnám hasonlítani. Soha sem fog harcművésszé válni (a bushidó útjára lépni), aki nem fogadja el a tradíciót, filozófiát, tiszteletet, és azt a szellemiséget, amit egy hosszú úton tapasztalhatunk meg. Ezek nélkül a karate vagy kendó csak üres mozdulatsor, aminek önmagában semmi értelme, élvezhetetlen. A műlegyes horgászat is ilyen a maga kulturáltságával, különböző háttértudást feltételező komplexitásával, szokásaival, hagyomány és értékteremtő erejével. Ráadásul van magyar útja, van magyar tradíciója a műlegyes horgászatnak, nevekkel fémjelezve: báró Szurmay Sándor, Antos Zoltán, Fazekas Zoltán, Hirschfeld Sándor, Vásárhelyi István, Kövi Gábor, Demus Péter, Kovács Csaba és még folytatódhatna a sor.
-Mesélj egy kicsit azokról a hazai patakokról, melyek több figyelmet érdemelnének!
-Ahányszor elmentem a Garadnára, annyiszor használtam ki az alkalmat, hogy beszélgessek Gyurival, megfigyeljem a telep pisztrángjait. Rengeteget tanultam tőle. A kapott információk alapján, tájolóval és turista térképekkel a kezemben, hétvégéről-hétvégére jártam a Bükk, Zemplén és a Gömöri karszt itthon maradt egészét. Minden szóba jöhető patakot „megvizsgáltam”. Meglepően sokban találtam sebes pisztrángot, nyúldomolykót, gammaruszt, tegzes rovarokat, egyszóval azokat az élőlényeket, amiktől pisztrángos hegyi patakká válik egy víz. Felfedeztem rengeteg olyan patakrészt, melyekből európai szintű horgászvizet lehetne gyúrni. Példának okáért a Jósva patak egyes részeiből, a ribniki (Bosznia) trófeaszakasz mását lehetne létre hozni.
A zempléni patakokba önszorgalomból és saját pénzemből telepítettem a pisztrángokat, pici gyermekeimmel és barátaimmal építettük a zúgókat, szedtük a hutákból lesodort szemetet. Később becsatlakozott a Miskolci Műlegyező Klub is, de valahogy jobban vonzotta a tagokat a „nagy” Sajó, sajnálták a Tolcsva patakra azt a keveset is, ami tagdíjakból összejött. Megfogyatkoztak a tenni akaró emberek, de tovább vívtam kis „csatáimat” a pici patakokért, pisztrángokért, a környezetszennyezés ellen és a műlegyezés népszerűségéért.
Évekkel ezután kelt életre Pálházán a Zempléni Pisztráng Közhasznú Sporthorgász Egyesület, és birtokba vette a Bózsva patakot, amely izmos kis folyócska, sok sebes pisztránggal és legyes lehetőséggel. Szeretettel fogadtak és pedig „szakmai” segítséget nyújthattam nekik. Telepítés, szemétszedés, patakrendezés, falunap meg minden volt, ami kell. Politika nélkül csak annyit, hogy megállt ott is a fejlődés, pedig csodálatos vidék a Zemplén, tele kulturális és történelmi értékeinkkel. A jó borok mellett rengeteg a vár (rom), érezni a Kurucfejedelem szellemét…
„Gondnokság alá vettem” egy bükki és mátrai patakot is, amihez új emberek csatlakoztak, de az már egy Műhoszos történet az egri Eger-patakkal együtt.
– Beszéljünk a Mühoszról, melynek alapítója alelnöke is voltál!
-A Műlegyező Horgászok Országos Szövetsége annak az útnak egyik mérföldköve, ami a kis patakok megmentésével és hazám természeti értékeinek óvásával, ápolásával kezdődött. Örömmel tölt el, hogy Magyarországon újra gyökeret eresztett egy olyan sajátos természetjáró, természetvédő kultúra -a horgásztársadalomban-, mint a műlegyes horgászat.
Onnantól, hogy a Műhosz -amit természetesen nem egymagam-alapítottam- működni kezdett, még azok az erők is kénytelenek voltak előrefelé lépni, akik addig -és most nagyon finoman fogalmazok-, nem állhatták a legyeseket, különösen a civil kurázsit. A Műhosz rendesen beleszántott a magyar (horgász) ugarba, és szárba szökkent. Ma már nincs jelentős horgász orgánum legyezés nélkül, ma már nem zavarnak ki senkit sem a vízből vagy a partról, ha legyesbottal horgászik, a cath & release teret nyert, a Vas megyei Mohosz súlyos EU pénzeket költött pisztrángos patakok revitalizációjára, sőt még legyes versenyeket is szervez. A horgászcikk gyártók és a forgalmazók is teret adnak a szakágnak, segítik a műlegyezést.
Saját kezelésű patakot tartanak fenn a magyar legyesek. Az Eger patak egész évben horgászható, szerencsére ritkán fagy be a városi szakasz. Pisztráng, domolykó és jász keszeg is fogható benne.
-Ma már csak presztízs harc folyik a versenysport-műlegyezésért. Sajnos ezen a területen még szánalmas bohózatokon szórakozik a nemzetközi publikum, de biztosra veszem, hogy hamarosan kihal a gáncsoskodás.
-Én ebben nem vagyok annyira biztos! De adja Isten, hogy neked legyen igazad. Én szívből kívánom minden magyar műlegyezőnek, hogy sportága kellő képviseletet kapjon. Elég szégyenletes és szánalmas az, amit a Mohosz művel, de az idő talán a Műhosznak dolgozik. Ki gondolta volna akár csak egy évvel ezelőtt, hogy a Tisza-tavon ekkora változások lesznek, és a Mohosz kénytelen lesz kapitulálni ostoba, szűklátókörű hozzáállása miatt! De beszéljünk inkább rólad, hiszen alelnökként dolgoztál az induló szervezetben.
-Alelnökként, úgy érzem, mindent megtettem és mindent elértem, amire lehetőségem adódott, elégedetten vonultam vissza, sokat áldoztam a szövetségre. Közösségi munkát már nem vállalok, viszont nálatok (www.pv-tv.tv) és egy új horgász újságnál (http://www.eurohorgasz.hu/digitalismagazin.php) lehetőséget kaptam írásaim megjelentetésére -a cikkek kinyomtathatóak. A PV-tévé kvalitásából kifolyólag, de barátságunk okán is „természetes szövetségesem”. Persze első a család. Másfél éves pici fiam napsugár az életemben.

Második rész.

– Nagy fiad, Koppány viszi tovább a zászlót, de jelentős változás az életedben, hogy másfél éve megérkezett Dömötör, aki már együtt úszik veletek, a tévében élvezi a kosárlabdát, a medencében a vízipólót
Úgy látszik, hogy Dömötör inkább “kosagóól-focigól- lóba, lóba-gól”-ozó (kosaras, focista, vízilabdás) lesz, mint horgász.
– Koppány fiam igazi műlegyessé vált, és nagyon büszke vagyok rá, a mai napig együtt járunk horgászni. Más 17 évessel ellentétben ő minden programját dobja, ha pecáról vagy hegyi túráról van szó, még az öregek póló csapatbába is beáll ha kérem. Együtt tervezzük horgásztúráinkat.
-Koppány mikor kezdett legyezni?
– Négy évesen, nádból, zsinegből, damilból saját legyes készséget fabrikált, műlegyet is csent hozzá. A blackzulujáról az anyjának kellett szegény békát megszabadítani.

Biztosan emlékszel Te is, mikor még mellette kellett állnom a Sajó rohanó vizében, mert félteni valóan kicsi volt. Az anyja aggódva állt a parton, és félóránként kiparancsolt minket, hogy cserélje Koppány átvizesedett ruháit. Képes volt egész nap lengetni a legyes botot, persze az eredmény sem maradt el. Nem felejtem, mikor felnőtt embereket megszégyenítően lehorgászott. Baráti-családi versenyeink során most is sokszor alul maradok. Ilyenkor azzal áltatom magam, hogy csak az én legyeimmel sikerült neki. Sajnos a legyeimet még mindig nyúlja, a légykötő affinitását tőlem örökölte.
Vegyük sorba azokat a vizeket, ahol eddig megfordultál!
– Az észak magyarországi kispatakokon kezdtem a műlegyezést, majd áttévedtem a Gömöri (Aggteleki) karszt túloldalára, ahol a Krasznahorkás és betléri kirándulások alkalmával a Sajó felső folyásán kezdtem fogni első pénzes pérjeimet. Plavucha András barátom (a Rozsnyói, HE vezetője) révén, tanultam meg a pérészés művészetét, és a pérlégy kötést. Nem álltam le a Sajónál. Két nyáron keresztül jártam a Gyergyói havasokat, a Hargitát, a Kárpát-kanyart, a Pádist és a Bihar-hegységet. Kulturálisan és szellemileg stimuláló, lelkileg feltölt Erdély és a Székelyföld, de horgászatilag lesújtó -remélem mára javult a helyzet-. Nem láttam oly csodás fennsíki folyót, mint az ezer méter magasan futó Nagy Bászka, de annyira lerabolt üres vizet sem. Húszon- centis pisztrángjaimnak egyenesen csodájára jártak a székelyek, Madaras patakjára pedig két napon belül horgász exodus köszöntött, mikor megtudták, hogy harmincötös sebest fogtam.
Nem maradtam hűtlen a felvidéki vizekhez sem, a Tátra, Fátra, az Árvai magura, és a Beszkidek hegyi folyóira is eljutottam. Emlékszel még a dunajeci pecánkra? Azóta a (Lengyel) Bialka és San is felfedezésre került.
-Hogyne emlékeznék! Különösen a házigazdánkra, a pérezés nagy művészére, szakácsára, szíves vendéglátónkra. A cimboráid, ha olvassák, rosszul lesznek, ha elmesélem, hogy pért ettünk vacsorára, méghozzá fenségeset…
-Boti bánj óvatosan a Tolcsvaival hamar megárt…
– Nemcsak patakokra jártál, hanem tavakra is.
– Megtanultam a tavi legyezést is. A Felvidéken rengeteg hegyi tározó található, tele nagy szivárványos pisztrángokkal. Külön tudomány a tavi legyezés. Sokan azt hiszik, hogy unalmas és egysíkú horgászat. Tévednek. Sokkal több technikai és taktikai lehetőség adódik a halfogásra. Épp a folyókon, patakokon, szűk a lehetőség, példának okáért, ha csak egy adott kis kérészt hajlandó enni a hal, hiába próbálkozunk mással, nem úgy, mint a tavakon, ahol bővebb az „étlap”, és a víz is sokkal változatosabb. Egy tavon belül található mély rész, parti sáv, csendes tükrös, szél borzolta áramlások, nem beszélve a különböző meder-alakulásokról, változó vízoszlopokról. Egy időben, szinte minden bevethető.
Igazi nagy legyes-folyóval Szlovéniában ismerkedtem meg elsőnek. A Száva Bohinjka alpesi csoda. Egész évben megéri horgászni, tavasszal és nyáron szivárványosokra, májusi legyekkel sebesekre, míg ősszel, apró szárazlegyekkel pérezni érdemes. Egyre felkapottabb, mint téli galócás víz is. Galócát fogni régi álmom, de bevallom, hogy a kötelezően előírt kísérővel, erőlködve megfogatott lehetőség kedvem szegi. Inkább taposom a havat az Árva folyó mentén, vagy a téli jeges Dunajecben legyezek, kétkezes lazacozó botommal.
Magam feje után mentem Írországba, sikertelen voltam az egyetlen huszonötcentis atlanti lazaccal, mégis feledhetetlen élmény marad Kerry megye, a pici és óriási tavaival, meg a whisky színű folyócskáival.
Pár dobás erejéig a Karib tengert is teszteltem, de a korallzátonyok, és pálmafák közt kinek van kedve horgászni?
Hegyeket és patakokat szerető horgász vagyok. Tudom, alföldi legyesnek a domolykó, a keszegek, balin és a csuka a legyes-realitás, de ha tehetem, útra kelek, fel a Kárpátokig. Persze ez nem jelenti azt, hogy szűk hazámban ne horgásznék, a tavaszi sztrimerezős domizást sosem hagyom ki. A Sebes Körösből előbb-utóbb kikerül a hazai rekord. Fogtam már többször három kiló felettit (Eurohorgász májusi szám).

-Többször voltunk Boszniában, az ott töltött napok nekem is felejthetetlenek
-Bosznia! Talán ott szeretek a legjobban horgászni. Az ott élő szerbek és bosnyákok mindig nagy szeretettel várnak, nagy adag birkát szolgálnak fel, nagyon jó a slivovica, nagyok a pisztrángok, nagyok a pénzes pérek, széles a horgász lehetőség, alacsonyak az árak. Mindig nagyszerűen érzem magam, Bosznia a legjobb horgászhely. Hasonlóan érzem magam a horvátoknál is, a Gacka legendás víz. Elsőre, ha javasolhatom, ne oda menjenek kipróbálni a legyezést. A Gacka mesterkurzusra való. Mély tükörvíz. Felszínig érő, az áramlásban hajladozó növényszőnyegek közt bújnak a hatalmas és rendkívül erős pisztrángok. Európai mércével mérve a legmagasabb biomassza-hányaddal bír, nagyon nehéz eltalálni, éppen mit esznek a halak. Ha pedig rájövünk, melyik apró nimfa a nyerő, a következő akadály a megfelelő technika alkalmazása. Sokszor csak vékony előkén és viszonylag mélyben vezetve tudod becsapni a pisztrángot, aki aztán brutálisan ráront a csalira. Tíz kapásból hét damil szakadással végződik. Ha rajzik a májusi légy, mohón esznek a felszínről, viszont a szokottnál is válogatósabbak, kizárólag élethű imitációkkal érdemes próbálkozni.
Tervezgettem, hogy a Tűzföld pisztrángjainál is bemutatkozom, vagy Új-Zélandra repülök. Mindkét hely mesés pisztrángos tavaknak és folyóknak ad otthont. Tűzföldön érintetlen a táj, csak helikopterrel, illetve lóháton megközelíthető. Napi 22 órán keresztül egyirányú szél fúj, délben állítólag teljes szélcsend van, és még száraz léggyel is négy-öt kilós sebesek foghatók. Új-Zéland vizeiről, gondolom, sokan képet kaptak a Gyűrűk urából.
De ne szaladjunk el annyira Európától. Elmondhatom, hogy a Kárpát-medence legyes vizeit bejártam, valamit a délszláv helyek nagyobbik részét, viszont a skandináv vizekről képem sincs. Az Alpok vizeiből csak néhány adatott, Nyugat-Európa számomra ismeretlen vizeket rejt.
Két nagy vágyam van. Atlanti lazacot szeretnék fogni, igazából sosem a fogás számit, szeretném átélni a lazacozással járó túra csodáit. Skócia, Izland vagy más skandináv vízen is szívesen legyeznék.
A másik vágyam talán még elérhetetlenebbnek tűnik. Vágyam tárgya, a Retyezát, 2000 méterrel a tengerszint felett található tengerszemei. Ezek kisebb- nagyobb tavak, van, amelyiket vízesések táplálnak. Van, amelyikből patak indul hegynek le, hallottam, hogy az egyik tavacskán, mohás sziklákon ugrálva lehet a közepéig bejutni. Mesebeli hely lehet. Elképzelem, amint embert próbáló magashegyi túra árán juthatok csak a petró-lámpás menedékházig. Este baráti eszmecsere és izgatott készülődés a holnapi horgászatra, majd próbálgatva a tavakat, nap mint nap túrázni, horgászni indulunk. Nagy és vad pisztrángok élhetnek arra. Hadd ragadjam meg az alkalmat, és kérjek ezúton is támogatókat, szponzorokat ehhez az expedícióhoz. Akár egy a PV Tévé-ben bemutatott, csodaszép úti film is kerekedhetne az ötletből.
-Az még odébb van de majd dolgozunk rajta.

fotók és szöveg : Zákonyi Botond