The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

Vadászéletek 7. – Habsburg József főherceg

Kilencven éve, 1913-ban jelent meg az Athenaeum Rt. kiadásában a szíve minden dobbanásával magát magyarnak valló és 1945 után sajnos  méltatlanul elfelejtett József fôhercegnek, az „Elsô Magyar Vadász”-nak Erdei magány és egyéb vadásztörténetek címû könyve, amely egy csapásra a korszak elismert vadászírói közé emelte. Nem lehet eldönteni, hogy a fôherceg a vadászatot szerette a természetért, vagy a természetet a vadászatért – egyet azonban biztosan állíthatunk: mind a kettônek rajongó szerelmese és tudós ismerôje volt.

A XX. század elsô évtizedeinek és a két világháború közötti idôszakának történelme a magyar katonapolitikai és társadalmi élet jeles személyiségeként tartja számon József Ágost fôherceget, II. Lipót osztrák császár és magyar király dédunokáját.

Nagyapja, József Antal fôherceg – aki a köztudatban József nádor néven vált ismertté – 51 éven át töltötte be Magyarország nádori tisztségét. Ô alakította ki a Fejér vármegyei Alcsúton a mintagazdaságáról híres, ôsi családi birtokukat, amely azután másfél évszázadon át szolgált leszármazottainak lakhelyéül. A magyar érzelmû nádor mûködését, magyar nyelvû társalgásait a bécsi udvar ellenérzéssel figyelte, s idôsebb korában gyakran csak az „öreg Rákóczi”-ként emlegették. Nevéhez fûzôdik többek között a magyar mûszaki oktatás megteremtésének hathatós támogatása, a József Ipartanoda felállítása, amelybôl 1856-ban a róla elnevezett József Nádor Mûegyetemet hozták létre.

Apja, József Károly fôherceg a kiegyezés után negyedszázadon át – haláláig – a magyar királyi honvédség fôparancsnoka volt. Talán ô volt legbüszkébb magyarságára, így nem véletlenül érdemelte ki a „legmagyarabb fôherceg” címet. Széles körû mûveltségét, tudományos felkészültségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kiadta cigány nyelvtanát, mint jeles botanikus pedig megjelentette az alcsúti kertjük flóráját bemutató könyvét.

József fôherceg, aki csak apja halála után vette fel ezt a rövidebb nevét, 1872. augusztus 9-én született Alcsúton, apjának Klotild szász-kóburg-góthai fôhercegnôvel kötött házasságából. A három leány és három fiúgyermek között ô volt a legidôsebb fiútestvér.

A fiatal fôherceg tôsgyökeres magyar neveltetésben részesült. Elemi iskoláit családja alcsúti kastélyában – amelyet még a nádor nagyapa megbízásából, a XIX. század elején, a neves építész, Pollack Mihály tervezett neoklasszikus stílusban – végezte, majd Gyôrbe került, ahol a bencés fôgimnáziumban tanult és tett érettségi vizsgát. A gimnázium befejezése után katonai tanulmányokat folytatott, majd katonaként szolgált a cs. és kir. hadseregben, ahol századosi rangig vitte.

1893-ban feleségül vette I. Ferenc József unokáját, Lipót bajor herceg és Gizella fôhercegnô leányát, Auguszta hercegnôt. Házasságukból hat gyermek született.

1902-ben saját kérésére belépett a magyar honvédseregbe, ahol kezdetben ezred-, késôbb dandárparancsnoki beosztást töltött be. Egyidejûleg jogi tanulmányokat folytatott Budapesten.

Még az úgynevezett békeidôkben – az elsô világháború elôtt – számtalan társadalmi és jótékonysági mozgalomban vett részt. Fôvédnöke volt az Országos Magyar Vadászati Védegyletnek, az Országos Iparegyletnek, az Országos Pázmány Egyesületnek, az Általános Egyetemi Segélyegyletnek, az Országos Magyar Tûzoltószövetségnek és sok más egyesületnek. A gyakorló vadászember – akit a korabeli vadásztársadalom az „Elsô Magyar Vadász” címmel tisztelt meg, fôpatrónusa volt az évenként rendezett agancskiállításoknak.

1909-ben a budapesti József Nádor Mûegyetem a mûszaki tudományok tiszteletbeli doktorává avatta.

Közben katonai pályafutása meredeken ívelt felfelé, amelyet, elôkelô származásán túl, vitathatatlan tehetségének köszönhetett. 1911-ben altábornaggyá nevezték ki, s ebben a rangban harcolta végig a világháborút, eleinte magyar hadosztály- és hadtest-, késôbb mint osztrák, magyar, német hadsereg- és hadseregcsoport-parancsnok.

Katonái – különösen a magyarok – rajongásig szerették, akiket ô hôsnek tartott. Gyakoriak voltak a súrlódásai más parancsnokokkal, ha azt látta, hogy elhamarkodott katonai manôverek értelmetlen véráldozatoknak teszik ki a harcoló katonákat. A háború vége felé, 1918-ban, mint a tiroli hadseregcsoport vezérlô tábornokát, tábornaggyá nevezték ki. Ezt megelôzôen, 1917-ben, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.

Az összeomlás után politikai szerepet vállalva, IV. Károly király homo regiusnak, személyes képviselôjének jelölte ki, s az uralkodó nevében ô tárgyalt a magyar politikusokkal a kormányalakításról, amelyet azonban az 1918. október 31-i ôszirózsás forradalom meghiúsított. József fôherceg ezután alcsúti birtokára vonult vissza.

A Tanácsköztársaság idején internálták, sôt ôrizetbe is vették, de tekintettel óriási népszerûségére, Alcsúton maradhatott. Ebben az idôben az Alcsúti József nevet viselte. A Tanácsköztársaság bukása után ismét a politikai élet színterére lépett, és 1919. augusztus 6-tól az ország kormányzója volt, de a politikai események alakulása és fôleg az antant képviselôinek erôteljes tiltakozása következtében augusztus 23-án leköszönt tisztérôl.

A politikai életbôl Horthy Miklós kormányzóságának negyedszázada alatt sem vonult teljesen vissza, így 1927 után tagja volt a parlament visszaállított felsôházának.

A 20-as évektôl újra a társadalmi élet és egyre inkább a háborús és a vadászirodalom lett az a terület, ahol tenni akarását és tehetségét kamatoztathatta. 1926-ban hét kötetben kiadta háborús naplóját, amely korának jelentôs könyvszenzációja volt. Könyvében fényt derített arra, hogy a világháborúban milyen oktalanul pazarolták a vért a hadvezetôk, milyen mostohán bántak a magyar katonákkal, s hogy a tábornoki tanácsban ô volt az egyetlen, aki a magyar ezredeknél követelte a magyar vezényleti nyelv bevezetését.

Irodalmi munkásságát – jelentôs olvasótáborán kívül – hivatalosan is megbecsülték, és Bársony István halála után, 1929-tôl a Kisfaludy Társaság tagja lett.

Az 1936-os esztendô külön is emlékezetes volt számára. A Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választotta.

József fôherceg 1944 ôszén, a nyilasok hatalomátvételét követôen, családjával együtt az Egyesült Államokba emigrált, késôbb pedig nôvérénél, Margit fôhercegnônél élt az NSZK-beli Regensburgban. 1962. július 6-án, 90 éves korában hunyt el a Straubing melletti Rainban. Hamvai a feldafingi temetôben nyugszanak.

József fôherceget már kora fiatalságában rabul ejtette a szíve minden dobbanásával hazájának vallott Magyarország vadban gazdag, varázslatos természeti világa, benne a tágabb szülôhelyét környezô dimbes-dombos dunántúli erdôk titokzatossága, aztán a látszólag kietlen puszta képe, az „alföldi nagy rónaság” és mindezek koronája, a Kárpátok sejtelmes, vadregényes koszorúja.

A magas rangú fiatal arisztokratát olthatatlan természetszeretete mellett ösztönösen érintette meg a vadászszenvedély is. Számára azonban a vadászat sohasem az esztelen öldöklést jelentette. A vadászat célját sokkal inkább annak körülményeiben, a természet titkainak kifürkészésében, megfigyelésében, a szemlélôdésben látta, s ha a kiválasztott vadat terítékre is tudta hozni, az már csak betetôzése volt mindezeknek.

A fôherceg a világháború elôtti években jelentôs vadászterületeket bérelt Máramaros vármegyében, ahol a kárpáti szarvasok vadászata nagy szakértelmet és kitartást követelt. Mintaszerû vadászterületei voltak Fejér és Nyitra vármegyében is. Legkedvesebb tartózkodási helye a Bars vármegyei kistapolcsányi kastély volt. Itteni vadászbirtokának 1907-ben a Kistapolcsányi Fôhercegi Uradalom nevet adta.

Messze földön híres volt gazdag trófeagyûjteménye, de értékes vadászkönyvtárának is csodájára jártak.

Vadaszeletek-7

A nagykanizsai születésû Barthos Gyula erdômérnök Erdészüdv, vadászüdv! címû könyvébôl tudjuk – aki a világháború elôtt és alatt a Déli-Kárpátokban, a Retyezáton szolgált a Kendeffy-uradalomban –, hogy József fôherceg 1914-ben mintegy 4000 ha vadászati jogát vette ott öt évre bérbe. A területen fôleg medve, zerge, ôz és vaddisznó fordult elô. Akkor még a fôherceg sem sejthette, hogy egy vérzivataros, vesztes háború szenvedésekkel teli hosszú idôszaka következik, amelynek vége a tragikus trianoni országvesztés lesz, örökre elfújva a kárpáti vadászálmokat is, a meghiúsult bérleti szerzôdéssel együtt.

József fôherceg a ’20-as évek derekán, 1925-ben – az ôszi szarvasbôgés idején – vendégvadászként jutott el Zalába, a Herceg Esterházy-féle hitbizomány Szentpéterföldei Erdôgondnokságának területére, ahol a dómnyi magasságú bükkösök, tölgyesek, erdeifenyvesek lenyûgözô látványa és a bennük élô, kapitális agancsot viselô szarvasbikák híre, sôt egy hatalmas „agancsár” megpillantása rögvest elhatározásra késztette. A pár napos vadászatnak 12 évig, 1936-ig tartó vadászterület-bérlés lett a vége. E tucatnyi év számtalan vadászemlékkel ajándékozta meg, amelynek eredményeként 108 gímbikát – köztük néhány kapitális egyedet – ejtett el.

A fôherceg azon kevés vadászember közé tartozott, akik gyönyörûséget találtak abban, hogy vadászemlékeiket, természeti megfigyeléseiket papírra vetve, másokkal is megosszák a velük történteket. De ezt talán nemcsak ezért tették! – s itt idézzük fel Nadler Herbert jeles vadász és vadászíró gondolatát, aki egyébként József fôherceg vendégeként járt Zalában is: „Igyekeztem feledésbe tûnô gazdagságomból valamit megfogni, papírra láncolni, megakadályozni abban, hogy elkísérjen az enyészetbe. Azért írtam!”

József fôherceg alig volt 20 éves, amikor 1892-ben állandó, külsô munkatársa lett a Vadászlapnak. Sajátos hangú irodalmi próbálkozásait, cikkeit kedvezôen fogadta a vadásztársadalom.

A fôherceg elsô jelentôsebb vadászkönyve német nyelven jelent meg 1908-ban: In den Wildnissen Afrikas. Jagdschilderungen aus dem Sudan (Afrika vadonjaiban. Vadászati jelentések Szudánból) címmel. Ezt követte a Századok Legendái kiadásában Budapesten, 1913-ban megjelent Útiemlékeim Afrikából címû írása, amely már komolyabb bemutatkozásnak számított a vadászirodalmat és természeti leírásokat kedvelô magyar olvasóknál, de vadászírói nevét szélesebb körben az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. által 1913-ban kiadott Erdei magány és egyéb vadásztörténetek címû könyve tette igazán ismertté. Ebben a mûvében 1896., 1898. és 1906. évi észak-afrikai vadászélményei mellett a máramarosi szarvas- és ôzvadászatainak legizgalmasabb pillanatait örökítette meg, a természet szépségeire is legalább annyira fogékony vadászember szemével. A könyv kedvezô fogadtatását hûen adja vissza egyik korabeli méltatása: „Csodás, szép könyv ez, amelynek olvasását nem lehet megszakítani. Bravúros írói véna, a természet rejtelmeinek biztos meglátása, a bámulatos, finom megfigyelôképesség, a vadászat tudományának alapos ismerete jellemzi minden sorát.”

A fôherceg következô könyve 1915-ben jelent meg Bécsben: Weidmanns Erinnerungen (Vadászok emlékezései) címmel.

A világháború után, az 1920-as évtizedtôl kezdôdôen, kisebb lélegzetû vadászati írásokat publikált a Nimród vadászlapban. Itt jelent meg 1928-ban egyik hangulatos elbeszélése, Bôgô szarvasbikák után Zalában címmel, amelyben a szentpéterföldei vadászterületén szerzett legizgalmasabb élményeirôl tudósította olvasóit.

József fôherceg legkedvesebb puskáját, a 9,3 mm-es MAUSER-ét, amellyel 1900–1927 között vadászott, a Magyar Mezôgazdasági Múzeumnak ajándékozta. A puska agyába süllyesztett réztáblácskán tételesen olvasható az a 2730 vad, amelyet a majdnem három évtized alatt ejtett el, köztük 4 erdei szalonkát és 7 császármadarat röptében.

A fôherceg a második világháború utáni, NSZK-beli emigrációs éveiben – vadászírói munkásságát lezárva – 1957-ben salzburg–stuttgarti kiadással jelentette meg legnagyobb lélegzetû, 422 oldalas könyvét, Hohe Jagd, 75 Jahre Weidwerk (Királyi vadászat, 75 év vadászata) címmel. E mûvének egyik fejezetét, a Budnya-Szentpéterfölde 1925–1936 címût, soha el nem felejtett zalai vadászemlékeinek szentelte.

1945 után, több mint négy évtizedig, József fôherceg nevét kitörölték a magyar vadászirodalom reprezentánsai közül. A magyar lelkületû, magas rangú arisztokrata férfiú példamutató vadászemberi életével és írói munkásságával megérdemli, hogy újra elfoglalja méltó helyét vadásztársadalmunk emlékezetében.

Dr. Baráth László