The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

Visszatérés Háromfára

Közel 2 év kihagyás után, idén október derekán ismét ellátogattam Háromfára. Nagyon szívemhez nőtt ez a gyönyörű tó, mely sokak számára Green Hell néven ismert. Hogy miért is kapta ezt a nevet? A tó közel 80 %-át sűrű töklevél borítja, ezzel feladva a leckét az ide érkező horgászoknak. Sosem felejtem el a tógazda mondását, amit nekem 2003-ban amikor első alkalommal látogattam meg a tavat, akkor ennyi mondott! Aki ide egyszer eljön hozzánk, az vagy soha többet nem jön, vagy örökre visszajáró vendég lesz nálunk…

Na én szerencsére az utóbbi csoportba tartozom, és a sok nehézség ellenére azóta is szinte minden évben ellátogatok egyszer. Ilyenkor októberben, a töklevelek és a gyökereik el vannak gyengülve, és picit egyszerűbb a pontyok kifogása.

Ami még nehezítő tényező szokott itt lenni, az a törpeharcsa jelenléte. Bár nagyon sokat dolgoznak a gyérítésén évek óta, de sajnos még mindig zavaró a jelenlétük. Hiba próbáljuk meg védeni a csali bojlikat, előbb vagy utóbb felcsavarják az előkéinket, vagy felakasztják magukat a horgainkra. Bár én mindig mindenhol a halas bojikat részesítem előnyben, így ilyen körülmények között lehetetlen volt a használata. Így nem is nagyon készültem bojlikkal, főként a tigrismogyoróra alapoztam. És most jött el az ideje, hogy a Nash idén debütált Citruz bojlijait kipróbálja. Első éjszaka tigrismogyoróval kezdtem a horgászatot, mely néhány nagyobb amurt eredményezett. De mivel én nem amurokat szerettem volna fogni, így másnap rápróbáltam a citromos bojlival. Mivel nem ismertem még ezt a csalit, így 4 óránként ellenőriztem, hogy a törpe harcsa rágja e. És láss csodát, csak a pontyoknak tetszett az új csalim. Az első jelentkező egy 19 kilós nyurga testű tőponty volt. Nem kétséges, hogy jó kezdésnek bizonyult. Majd a másnapi 16 kg-nál nagyobb koi pontyom is erősítette, hogy a csali működik! Olyan hirtelen érkeztek a darabosabb példányok, hogy el sem hittem, hogy Háromfán vagyok. A halak többsége 15 kg -nál nagyobb volt, és gyönyörű egészségesek erősek voltak!

 

Aminek kifejezetten örültem, a délutáni órákban voltak aktívak a pontyok, így éjszaka hagytak minket pihenni.

Végszerelékekről is ejtenék néhány szót, mivel nagyon sokan túlkombinálják itt a végszerelékeket, és e miatt sok a halvesztésük.

Főzsinórom 0,34mm Nash D Cam, majd 20 méter 0,50mm előtétzsinór, fix 180 gr CDL közepkonzolos ólom, és 30-40 cm 25 Librás Armolink előkezsinór.  Horog a jól bevállt Fang X, 4-es méretben. Csali kombináció pedig 20mm-es fekvő és 16mm-es Citruz lebegő bojli. Etetésként 5 nap alatt 3 kg bojlit használtam el.

Az említett végszerelékkel az 5 napos horgászat alatt 20 kapásból 19 halat sikerült kifognom, azt gondolom ez bármilyen tavon jó arány. Szerintem egy jól összeállított végszerelékkel, és higgadt nyugodt kontakt felvétellel, és fárasztással nem lehet halvesztésünk.

Külön megemlíteném a tógazda Pálinkó Károly vendégszeretetét is, aki a hét folyamán jobbnál jobb ételekkel  kedveskedett nekünk. Aki teheti ne hagyja ki.

Összegezve a horgásztúrát, életem egyik legjobb Háromfai horgászatomat tudhatom magam mögött, és nem fogom megszakítani a hagyományt, jövőre ismét rápróbálok, mert azt gondolom, van ott még meglepetés. Akik nem jártak mostanában Háromfán, azoknak szeretném üzenni, hogy Háromfa ismét a régi, fantasztikus kapások, élménydús fárasztások, és erőtől egészségtől kicsattanó halak lakják a zöld pokolt!

Írta: Csörgő Tamás