The Fishing & Hunting Channel – Közép-Európa egyetlen lokalizált horgász-vadász csatornája

Amikor valóban savanyú a szőlő

„Kimegyünk a Dunára pár órára?” Remek napindító mondat ez Sztahovits Petitől egy napsütéses januári reggelen, amikor a pergetőhorgász a meleg szobában kávét szürcsölgetve egyszerre ábrándozik az ágyba visszabújáson és élete halának megfogásán. A halaké az elsőbbség, ki gondolná? Meleg ruha, pár tucat gumihal, multis motyó, slusszkulcs és indulok is, mint már sok százszor, hogy barátommal, véget nem érő, kimondatlan versengésünk újabb tusájába kezdjünk.

Sok éve már, hogy az idő közben külföldivé vált Sándor barátommal horgászni mentünk. Az egyik szuper titkos helyemre érve az est sötétjében neszezés jelezte, nem vagyunk egyedül. Először mosolyogtam, mert azt hittem, hogy az időnként társamul szegődő süldő róka örül nekünk a megszokott néhány falat szendvicsének reményében, ám egy felvillanó fejlámpa fénye meglepett. Honnan szerezhette ezt „Vuk”? Meg minek az neki?  Rókának lámpa? Évődtem, de sajnos a botorkáló fényt jól ismert, műanyag csalis doboz zörgés hangja kísérte tovább. Horgász vazze’! Hogy kerül az ide? Jött egy bazi nagy fejlámpa, egy nagy csalis táska, egy pont olyan pecabot meg orsó, mint amilyennel akkor én is horgásztam, meg a pulcsijával együtt körülbelül 25 kg fogyókúra reklám. A bot-orsó kombó megragadta az érdeklődésemet és a területvédő magatartásformákat mellőzve beszélgetésbe kezdtem a szikkasztott-szúnyog emberrel. Aztán barátok lettünk, majd az elmúlt évek legtöbb horgászélményét vele éltem át. Sokszor mondom azt, hogy sajnos, mert humora Petinek csak szerinte van és ugyan ő jókat kacarászik ötpercenként rátörő szójátszmáin, szerintem meg jó, ha az ember nyugodt természetű, vagy rendelkezik ki nem váltott nyugtató receptekkel, mert hát horgászat közben azért koncentrálni kellene!  Ugyan a közös pecákon nincs tét, csak a „kié az első hal?” – általában a Petié- „ki fog többet?” – a Peti- „ki fog nagyobbat?”  -jajaja…- és az ehhez hasonló kérdések mégis örökös vendettát követelnek!

Így indult ez most is. Az év utolsó napjaiban többször jártunk már kint a vízen, de az időjárás és az erős szél, melyben a méteres hullámokkal küszködve épp csak tudtunk haladni a szerényen „Halminátor” névre keresztelt soha sem suhanó rettenetével, nem vette pártfogásába kitartásunkat és ugyan halakat fogtunk, de az álmaink pikkelyese még váratott magára. Nagy halat szerettünk volna mindketten fogni. Igazán nagyot! Ezért örültem hát a szikrázó napsütésnek, a tükör sima víznek, az idilli időnek egészen addig, míg a vízpartra nem értem és ki nem léptem autómból. Megcsúsztam. Van kutyám és gondolom annak az ebnek is van gazdája és azóta is szorgalmasan csuklik, aki szerencsével próbált felruházni. A biztonságos cipőtakarításhoz az autó másik oldalára kellett mennem. Van az úgy, hogy az ördög egy helyre, no de ennyit?

2

Közös élmény

3

Azonos hal

Ismét csúsztam, csak most másik lábbal. „Nagy-nagy szerencse és még nagyobb hal!” Ezzel a felkiáltással nyugtázta nevetve Peti a történteket és megkért, hogy ellenőrizzem le talpát bakancsomnak, mielőtt csónakjába szállok. Köszi! És a szerencse? Az meg le akart lécelni! Ahogy én a csónakba, úgy a napsütés egy felhő mögé lépett, és ha van felhő, akkor menten lett szél is! Fejcsóválva indultunk. Akkor szívjunk ma is!

4

Fogok egy szépet

Kevés embert ismerünk, aki ilyenkor is járja a vizet. Becsüljük őket, tudjuk jól milyen érzés talppal fagyni a deszkához, vagy a jéggé dermedt hullámot takarítani a ruhánkról. Ez a peca viszont ezzel jár. A durva déli szél folyással szembe tolja a lesúlyozott csónakot, a csalikat is trükkösen, laposan dobva tudtuk vízbe juttatni és odasüss! Petinél multis készség van! „Mi van veled?” Kérdeztem hangot adva meglepetésemnek az antimultist, aki évek óta maradt népes baráti táborunk kakukktojása peremfutós pergető készségeivel.

6

Humora nehezen viselhető

„Hát ma ezt hoztam. Ugyan annyit bír, mint a másik botom, gondoltam megpróbálok vele rendes halat fogni!” Gyönyörű! Játszza itt a „májert” a volt kedvenc pálcámmal! Nem baj, csak ne menne már neki ennyire a dobás a nagy csalikkal, vagy ne állítottam volna be neki az orsóját, hogy széllel szembe is gubanc nélkül dobálhasson! Késő bánat, de legalább morog, mert kegyetlen forgat bennünket a szél, nem éri el rendesen az akadót. No, akkor majd én, hehehe! És már csobban is csalim Petike kedvenc másfél négyzetméterén! Rút lenne, ha nem dobnám le, nincs meg még a rutinja a cájghoz és persze érezze csak a törődést, de hopp!

7

Idegesítő egy ember

Valami megütötte csalim! Akasztok, de nincs meg a tettes, viszont húzom máris a víz alatti fát. Péterke meg most somolyog… Én szakadok, ő meg látva a jó irányt dob. Kinyírom! Gyorsan kötöm az új kapcsot és drukkolok, hogy nehogy-nehogy, de késő… „Megvan! Jó lesz!” Fél szemmel nézek csak fel, kezemben a kész kötés várja, hogy lemetszem a zsinórfelesleget. És tényleg húzza, durva C-ben feszül pálcája! Egyszer komolyan kinyírom a Kiscsávót… A fényképezőgép marad jussom.

8

Téli apróságok

9

Ez is kisebb

„Á! Busa lesz ez” Méltatlankodik Pepi. „Nagyon a csónak felé jön!” „Túrót! Harcsa az és bitang darab. Állj a csónak végébe, mert beáll alánk! Itt fog lefelé törni.” Adtam neki az ukázt és gyorsan felhúztam a csónak kötelet, mert a feszes, erős pálca másik végén jócskán nagyobbnak véltem a jószágot, mint amihez tervezték, vagy mint Peti azt gondolná. Mellénk érve bajszos kománk felfedezte, hogy az eddigi élményfürdős úsztatása önös célú fotók készítésére hivatott, melyről előzetesen nem egyeztettünk vele, így gondolt egyet és duzzogva sminkelni indult vissza a mélybe, teljes giga mivoltának lendületével, amire meg Peti nem számított! Indult a vircsaft!  A „merre lazítom ezen az orsón a féket?” kérdését már térdelve tette fel és víz alá tépett botján épp csak száraz kézzel eresztette a multi fékjét maga felé.

10

Újra fogja

Gyorsan vésődött be az információ egy életre fejébe, mert a lassuló haltól már ismét erősre húzva azt nyerte vissza a következő körben a vékony zsinórt, hogy utána hátra dőlve tarthassa a vízközt lebegő halat. A bot töréshatáron, Peti nyög, a hal valahol komótosan fogvájó után nézeget, patt a helyzet vagy egy percig. „Ereszd picit, hogy meginduljon, mert így nem fárad, csak tartod.” Javasoltam és így is lett, mert a lazuló húzásra bajuszunk meglendült, Petiből meg kitört a sok száz csatás tapasztalat és pár perc múlva először húzta fel a víz tetejére az embernyi halat. „Azta…a! Ez mekkora!” Ez Peti volt, mert el sem hitte, amit lát, én meg fejcsóválva fotózgattam tovább az újra kezdődő tusát.

11

Kontráznék

1

Amitől savanyú a szőlő

Fáradtak mindketten. A hal sajnos jobban. Még kétszer tört ki határozottan, de barátom már ura volt a szilaj szürkének, aki végül engedelmesen fekve a csónak oldalánál várta az utolsó esélyét a közös fénykép elkerülésének. „Nem tudom egyszerre tartani a bottal és beemelni! Segítesz? Beemeled?” Nyögte Pepi. „Vagy inkább mégse!” Kiáltotta, mert mosolyra húzódott szám, őbenne meg felsejlett egy pár évvel korábbi történet, ahol volt ő, meg én meg egy akkor fogott addigi legnagyobb harcsa, ja meg egy tanmese a barátságról, ahol az igaz barát nem csak ígér, de be is tart és bizony fotó nélkül maradt, mert én emeltem a halat be, vagy emeltem volna, de hagyjuk ezt most!

Adott volt a feladat. A bot került hozzám, az ifjú ember meg a zsinórt tartva kereste a biztos fogást. „Ha hozzáérsz, durvát perdül, megint kitör, ne szorítsd a zsineget!” Tudjuk ezt jól, de elismételtem hangosan még egyszer, mert másmilyen az, amikor egy tizeske játssza ezt az emberrel, vagy ha háromszor kézre tekert fonott zsinórral bírod csak tartani a halat. Így lett. Petit gyorsan mosdatta meg a lendülő hal, én meg két percre ízelítőt kaphattam a fárasztás élményéből, míg visszatereltem azt hozzá. Újra fölé nyúlt, megragadta alsó álkapcsát, hogy harcsája kitátsa hatalmas száját, majd a zsinórral húzott még egyet rajta, hogy a biztos fogáshoz a gereben fogakat is elérje, ám a gumihal ekkor elegánsan kipattant a halból és a szájba nyúló kéz is üres maradt… Utána vetődött! Szerencsére csak fél testel a vízbe és mérnöki diplomájának megfelelő precizitással!  Megismételhetetlenül markolta meg a még nyitott szájat és rántott rajta hatalmasat! Ja! Csak a horgász súlya volt kevés ahhoz, hogy azonnal egy csónakban élvezhessék tovább egymás társaságát. Új lendület, nagy nyögés, egy újabb még soha sem látott mozdulat és Peti a hajó padlóján fekve, dunai szürkével terítve kiáltja boldogan: „IGEN! MEGVAN!”

Gratulálok, megérdemli! Meg bizony! Savanyú szőlőt majszolgatva fotózgatok s segédkezek, hogy újra ússzon, -na, nem Peti- hogy talán egyszer, egy másik napon, barátomon revansot vegyek és én legyek az, akivel vív. Ha meg másé lesz az élmény, kérem, tegye vissza! Nem vagyok én hal irigy! Csak azt kívánom: Legyen így! Mondjuk a Mesterkurzus következő részében, ahol valaki másé lehet az „élmény”, hogy Petivel horgászhasson. Én nem jelentkezem!

A Mesterkurzusra itt tudsz jelentkezni:
http://pv-tv.tv/hungarian/mesterkurzus-sztahovits-petivel-szerepelj-a-pvtv-n/

Írta: Szabó Zoltán

Fotók: Kozma Gergely, Sztahovits Péter, Szabó Zoltán